2011. november 29., kedd

Macskalopók

A macskákkal folytatott örökös harcomban jelenleg a macskák állnak nyerésre. Már nagyiékhoz is beférkőzött egy. Egy szép. Hogy mégjobban fájjon. Egy gyönyörű, hosszúszőrű szürke macska, szerintem kandúr, de nem vagyok túl nagy szakértő a témában. Kifejlett példány, ápolt, nyakörvvel. Élvezet simogatni, mert látom rajta, hogy utálja, és csak eltűri, mert tisztában van az evolúciós ranglétrán való magasabb helyetfoglalásommal.

Szóval ezt a dögöt imádom piszkálni. Dorombolni nem szokott, ül méltóságteljesen, a gerince megfeszül és alig várja, hogy jobb dolgom legyen valahol másutt. Nem úgy mint a miénk, alig várja, hog valaki kinyújtsa a tenyerét, már bújik alá. Östenem, mekkora szégyen.

Nézem én ezt a macskát, nézem, valami homályos körülötte, de még nem látom, hogy mi. Szúros szemekkel nézek nagymamára, békésen kavargatja a pörköltet, nagyapa olvasgat az ágyban, egyik sem néz ki úgy, mint aki eltulajdoított volna egy macskát valahonnan.

Hát csak nem bírom ki, mondom, nagymama, honnan van ez a macska? Nagyapa felnéz a könyvéből, nagyi a fazékból, megáll a kezében a fakanál, bennem meg a szusz, tejóIsten, tényleg loptunk egy macskát. Pörög az agyam, hogy na ebből hogy mászok ki, 83 éves nagyszülők, ritkán lopnak macskát, ettől eltekintve az enyémek igen. Semmi válasz, kénytelen vagyok konkretizálni az aggályaimat: Nagymama, nem tán loptatok egy macskát? Semmi válasz, na mondom, te jószagú málnásbokor, ez több mint válasz.

Na, már gondolkodom, hogy vajon kié lehet, Nagymama ez a polgármester macskája? És hogy kerül ide? És ha meglátja, mit fogtok mondani? Hogy a Mikulás hozta? Ej, mekkora felelőtlenség macskát lopni, hát nyávog. És még a nyelvét sem vágtátok ki. Látszik, hogy amatőr munka.

Egyáltalán, hogy szereztétek meg? És akkor bevillant a fejemben egy kép, nagymama fogja a zsák száját, nagyapa egy seprűvel betuszkolja a macskát, ha esetleg ki akarna jönni az állat, akkor koppint a fején párat a seprű erre való végével, mígnem megszűnik az ellenállás, utána bekapja a vérnyomáscsökkentő piruláit, majd közösen hazahúzzák a zsákban a macskát. Igazán barátságos kép. Végigszaladt a hátamon a hideg.

Értelmiségi család, és macskát lopnak. Már láttam magam megbélyegezve járkálni, kitaszítva a tásadalom perifériájára. Hallom, nagyapa kuncog. Nevetgél, abbahagyja, újra kezdi. Hangosabban nevet. Nagymama is mosolyog nézi nagyapát, ő is rákezd. Én meg állok a küszöbön, a hátam leizzadt, mint amikor tanítom a kölköket az iskolában, gyöngyözik a homlokom, és ezek meg nevetnek.

Nagymama leült a székre, mert nem bír állva nevetni, nagyapa kezéből kiesik a könyv és kacag mindkettő szívből, úgy, ahogy már régóta nem. Feledve mindent, rántást, Jókait, gondokat, betegséget. Kacagnak, ahogy csak azok az emberek tudnak, akik eleget éltek már ahhoz, hogy megbecsüljék az apró dolgokat.
Én is elnapolom a macska fölötti bosszúságomat, és elégedett vagyok, hogy legalább ma nem éltem hiába.

P.s.: A macska csak úgy lett. Egy reggel megjelent. És azóta ott van. Privát vélemény: hiszi a piszi.

2011. november 22., kedd

Hogyan ismerjünk fel egy tanárt? Kezdőknek.

Tanárnak lenni feladat. Tanárnak lenni felelősség. Tanárnak lenni nehéz. Hogy a brant. És nem panaszkodásképp mondom, de a július, augusztus még mindig nem elég vonzó nekem, még mindig nem.

Lassan kezd bennem megfogalmazódni, hogy mik a jó tanár ismérvei. HA NEM ÍRSZ, LESZAKÍTOM A FÜLED. Ez az egyik. Talán a legfontosabb. De mindenképpen hatásos. De mennyire. Amikor egy hasonló üvöltés elhangzik a hallótávolságomon belül, akkor egyrészt remélem, hogy nem nekem szólt, másrészt meg igyekszem unott arcot vágni, de mindenképpen közömböset, hogy a lehetőségekhez mérten ne látsszon, hogy berottyantottam ijedtemben.

Ásítani is megpróbálok esetenként, csak még egy ép darabot nem sikerült produkálnom, mert remegett az állkapcsom. De a diákoknál működik. Illetve hatásos. Lehet, hogy elátkozzák a tanárt, de körmölnek, ahogy illik. Ez az egy biztos. Aszongyák a cél szentesíti az eszközt. A cél szentesíti az eszközt?

A tanári gyakorlat igazán kiváló lehetőségeket biztosít arra, hogy az emberből kitűnően képzett, hang nélküli pedagógus legyen. Én is bátorkodtam a fentebb említett üvöltős módszerrel dolgozni, két napi csenddel fizettem érte, mert a hangszálaim az első három szó után elszakadtak, úgyhogy a diákjaim soha nem fogják megtudni, hogy mi lesz, ha nem írnak.

A másik fő ismérve a jó tanárnak, hogy olyan nyaklevest tud osztani, hogy a gyerek nyála kicsordul a padra. Ezt a jellegzetes viselkedést sajnos még nem érkeztem a magamévá tenni, mert nem is tudom, gyáva vagyok, azt hiszem. Megütni egy védtelen kölköt, hatalmaskodni a gyengébb fölött, igen, igen, ez mind az én profilomba vág, de valahogy... tudja a fene. Félek, hogy összekoszolják a habtestemet. Meg még elkapok valamit.

Veszélyes terep az iskola, kérem szépen. Egy óvatlan pillanatban, mikor lankadt a figyelmem, az egyik kölök megsimogatta a hajamat, hogy milyen szép. A másik meg odajött ölelgetni, hogy de jó hogy itt vagyok. Ez nyilvánvaló, mondjuk, de akkor is. Már gyanútlanul csámborogni sem lehet a folyosón, ki tudja mit rejt a karma vagy a következő sarok?

A kilencedikeseimet szeretem. Tévedés, el lehet viselni őket. A szájuk nagy, mint az ólajtó, és pimaszok a végtelenségig, nem tanulnak semmit, nem is tudom, miért foglalkozom velük. Ja, megvan. Mert a kis másodikosoknak gügyögni sajnos, igazán nem tudok. Ezekkel legalább szót értek. Többé-kevésbé. A kicsikre meg nagyon figyelni kell. Nehogy kiszúrja a másik szemét a tollal, ne verje fejbe nagyon a könyvvel, ne harapja le a padtársa fülét, meg ilyenek. A köpdösést mondjuk le lehet törölni, az ellen nincs kifogásom, de a többi maradandó nyomot hagy. Ha csendben ülnek, és eszik a vajas kenyerüket, akkor gyanakvóan pislogok rájuk, mert valószínű, hogy pár percen belül kitör a belemorzsáltálazölembeezértmeghalsz verekedés.

Kellemes dolog tanárnak lenni. Vannak szép percek is, na. Amikor egy röpdolgozaton a nevét helyesen írja le, felér egy vásárlás után érzett izgalommal és elégedettséggel. De komolyan. Vagy komolytalanul?

2011. november 17., csütörtök

Hogyan veszítsük el a józan eszünket hat hét alatt?

Egyszerű a képlet: tanári gyakorlat. Bármennyire is egyszerűen is hangzik, nem az. Mert minden órára fel kell fegyverkezni, hogy azért az ember ne menjen teljesen védtelenül az oroszlán barlangjába. A leendő tanárok fegyvere (Csilla fejrázás, és motyogás:sose leszek tanár), általában óravázlat és jelentős mennyiségű, fejben tartott tudás.

A jó hír az, hogy ebből nekem csak az egyik hiányzik. A rossz hír meg az, hogy ez a jelentős mértékű tudás. A hevenyészett óravázlat megvan, mert még élénken él a fejemben a tavalyi gyakorlat emléke, amikor is vért izzadva szerkesztettem meg az óravázlataimat, utólag. Az órákra csak cetlikkel mentem, mert én Hájas Csilla vagyok, nehogy valamit úgy csináljak, mint a többiek.

Idén tanultam belőle, mire le kell adni mindent, remélem, nem azért fogok reszketni, mert valahová elkevertem a vázlataimat. Mert az ilyen bármikor megeshet bárkivel, velem meg háromszor többször, mint bárkivel összesen. Szétszórt lennék? A barátosném már elégedetten bólogatna, hogy ez az egyetlen magyarázat. És provokálóan néz rám, hogy merek-e ellentmondani. Abban a pillanatban, mikor szólásra nyitom a szerinte ólajtó számat, nyomatékosítja szavait egy párnacsapással. Illetve több tucattal.

Szóval a kölkök az iskolában rettenetesen rosszak. És nekem még túl kell élnem három hetet közöttük. Menni fog, egyet-kettőt megcsonkítok, a többi majd példát vesz róluk. Csak tudnám, hogy miért rángatózik a szemem mellett ez a kis ideg állandóan? És ki röhög ilyen hangosan?

2011. november 13., vasárnap

Felhívás!

Való Világ 3000! Botrány! Lebuktak! Ez vonzza a tekintetet? Ez a kultúra?
Ha, nem így gondolod, kattints a linkre:
http://colourdesign.hu/facebook/explorer/pic/show/74/1027
Nyomj egy "Like"-ot a bejövő oldalon és SZAVAZZ a képre.
Kösz!

GENIUS Konferencia 2011

A konferenciával kapcsolatban annyit, hogy már hetek óta rosszul alszom, és az utolsó éjszaka jobbnál-jobbakat álmodtam. Olyanokat, hogy felszalad a harisnyám, kitörik a cipőm sarka, lekéstem az előadásomat, elszakad a ruhám, rosszul leszek, elfelejtem a beszédemet, és még sokáig sorolhatnám. Reggelizni nem mertem, mert féltem, hogy következményekkel járhat, és esetleg nem lesz időm kiszaladni. Igyekeztem kiküszöbölni az összes lehető buktatót.

És képzeljétek, én lettem az első. Én a porszem. Pedig egy másik lánynak sokkal erősebb anyaga volt. És úgy adta elő a prezentációját, hogy közben nem remegett a keze mint valami idült alkoholistának, és a hátáról sem csorgott a veríték, mintha épp végzett volna az istálló kiganézásával. Szép kulturáltan elmondta amit akart, egyszer sem dadogott, amit én is nagyon szívesen elmondanék magamról, de sajnos nem áll módomban.

És a végén, az eredményhirdetésnél, mikor azt mondták, hogy első hely, Hájas Csilla, akkor nem hittem el. ÉN vagyok ugyanis az a bizonyos Hájas Csilla. Ezért volt hihetetlen. Erre mondják azt, hogy vak tyúk is talál szemet.

Szeretném ezen a fórumon is megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak a felkészítő tanáromnak. Beregszászi Anikó sok munkát fektetett abba, hogy a konferencián többé-kevésbé összefüggően beszéljek.

És mindenek felett köszönöm az éccsapámnak! :)

2011. november 2., szerda

Kérdéseim a macskához

Na, mit akarsz a hűtőből, már megint, mi? Egyszer rázárom a nyakadra az ajtót, nem félsz? Mit pislogsz? Ne pislogj. Anyád nem tanított meg, hogy ha kérdeznek, akkor illik válaszolni? Elég szomorú. Egyébként is, anyád merre tekereg? Erre se tudsz válaszolni? Most már a nyakunkon maradsz végleg? És örökké? Mondtam már neked, hogy ne pislogj. Ásítani se merészelj. Hallod-e, nagyon merész vagy, te macska.

Na, most meg hová mész? Ki mondta, hogy hátat fordíthatsz? Mi? Kihez beszélek én? Különben meg, ne nyávogj, mert nem bírom hallgatni. Tanulj meg rendesen beszélni. Nyávogni én is tudok. Te macska, arra az egy kérdésre válaszolj, hogy mi hasznunk belőled? Az a baj, hogy erre nélküled is tudom a választ. Semmi. Hogy egészen pontos legyek.

Legalább az egereket megfoghatnád, ha lennének. De te be vagy rezelve. Félsz az egértől. Hát mondd meg nekem, nem szégyelled magad? Egy kifejlett macska, akinek reszket a bokája az egerektől. Hát nem kellemetlen ez? Én szégyellek, ha tudni akarod az igazat. Kár, hogy ez téged nem hat meg. Mit nyávogsz már megint? Nincs semmi keresnivalód a hűtőben, az előbb mondtam neked. Már elfelejtetted? Ennyire bamba vagy? Majd ha ástál a kertben vagy két métert, akkor benyújthatod a követeléseidet. Na, legyen. Lásd jó szívem.

Már megint mit nyávogsz? Hozzám ne dörgölőzz. Látni se bírlak. Most zuhanyoztam, te meg ki tudja merre jártál. Na, sicc. Nem hallod? Kinek beszélek én, mi? Ne is dorombolj! Mit dorombolsz? Nekem ne dorombolj. Hasztalan. Tudod, hogy utálom a macskákat. Téged meg végképp. Kiemelten hátrányos a helyzeted nálam. Mit bámulsz? Ne bámulj. Nem láttál még embert, vagy mi?

De csúnya vagy. Tiszta fekete a pofád, mint valami ördögfajzatnak. Rossz rád nézni. Nem is néznék én, de állandóan útban vagy. Meg dörgölőzöl állandóan, a fene a jó szokásaidat. Legalább akkor ne lennél láb alatt, mikor itthon vagyok. Hallod, nem fogy ki az elem belőled? Meddig kell még ezt a dorombolást hallgatni, mi? Hát meg kell bolondulni. Az embernek egy kis nyugta sincs. Mit nézel? Ne nézz. És az ölembe meg végképp ne bújj. Nem szeretem, hogy tiszta szőrös vagy. És állandóan fekete. Nem unod? Én már nagyon unlak.

Már megint mit nézel? Menj inkább mosogatni. Valami haszon legyen belőled. Te lusta disznó. Nem igazság. Azért mert egy alacsonyabb életforma vagy, mindened megvan. Én meg, az evolúció csúcsa, verítékkel szerzek meg mindent. Te meg még az egerektől is félsz. Hát szállj magadba. Még jobb lenne, ha másfelé szállnál. Mondjuk az óceán aljára, egy zsákba belekötve. Akkor jóban lennénk.

Akarsz jóban lenni velem, te macska? Nem kérek sokat. Na, mit szólsz? Gondold meg. Csak ne dorombolj már megint. De nehéz veled. Mit dorombolsz? Indokold meg. Sarokba szorítottalak, mi? Mert csak pislogni tudsz meg ásítani. Na, ne nyald a kezemet, mi van veled, jó macska? A maradék eszed is elhagyott?