Henciék kiköltöztek. itt maradtunk ketten Názárovitssal. szomorú esemény ez, akármit is mondok vagy mutatok kifelé. nincs is kedvem semmihez.
annyi cuccal költöztek, mint egy teherautó. :D Hencinek olyan táskája van, hogy kétszer belefértem, pedig elég terjedelmes vagyok. jaj, ez nem is vicces. még két hét, és mi is költözünk. na de mi legalább utána megyünk nyaralni. :D ez a nem mindegy.
2011. június 15., szerda
2011. június 14., kedd
Gyááá!
na, a mai nap is lement, már csak az a kérdés, hogy holnap mi lesz. azon kívül, hogy szerda. ha jól emlékszem.
emléket állítok ennek a mai napnak, mert a barátosném életében először, mesterségesen barnult. mikor a néni elmagyarázta, hogy mit hová meg hogyan, utána kiment, közvetlenül azonnal, aszongya Názárovits, pakolunk, menjünk, ő a pénzt se bánja már, ez olyan mint egy koporsó, ő ebbe be nem mászik élve. :D egy kicsit röhögtem, aztán gyorsan berugdostam, mert már zárva voltak, és csak a szexuális kisugárzásomnak köszönhettem, hogy beengedtek minket. meg annak, hogy a néni amúgy is be akart. :D na, beimádkoztam a helyére a barátosnémet, de csak azzal a feltétellel, hogy folyamatosan beszélek hozzá, amíg benn van. beszéltem én, ígéretemhez híven, amennyire tellett tőlem, két csuklás között, mert röhögtem nagyon. :D
mondjuk nekem könnyű volt, én csak kívül álltam. de akkor is.
Kár, hogy nem tudtam lefényképezni, hogy jött ki a burkolatból, mert annyira röhögtem, hogy féltem, hogy esetleg becsorgatok. ahhoz hasonlított a legjobban, amikor a kiscsirke kikel a tojásból, nyújtogatja a nyakát, és kíváncsian nézi magát a tükörben. :D talán így leírva, nem olyan hatásos, de élőben, nagyon állat volt.
Félig komolyan, félig nevetve nézi a bőrét, hogy tejóisten, nem is láccik semmi. :D
Aztán kinn, megkérdeztük a nénit, hogy ez már ilyen marad, vagy később még bebarnul. Azt a szánakozó tekintetet, amelyből világosan olvasható volt, hogy neked gyermekem, nem sok jövőd van ezen a bolygón, nem szeretném még egyszer viszont látni. sehol. és továbbra is aranyosan elmagyarázta, ahogy a féleszűeknek illik, hogy majd legközelebb, meg a legközelebb utáni alkalommal már fog látszani. miután elköszöntünk, tuti elment bevenni egy gyógyszert.
Ez fog a legjobban megmaradni a diákévekből. a sok nevetés. meg ez a félkegyelmű. istókuccse, egy gyenge pillanatomban megígértem neki - természetesen szigorúan szem előtt tartva azt a célt, hogy diplomázás után is befolyással bírjak az életére - hogy az egyik gyerekem keresztanyja legyen. ha esetleg előáll ez a helyzet. de már bánom. :D kicsit elhamarkodtam a döntést. már nincs visszaút. amire Csilla egyszer a szavát adja, annak meg kell lenni, ha törik, ha szakad. ezért vagyok egy kicsit nyugtalan. nem tudok kibújni alóla. na nem baj.
mennem kell tanulni. Csókolom!
emléket állítok ennek a mai napnak, mert a barátosném életében először, mesterségesen barnult. mikor a néni elmagyarázta, hogy mit hová meg hogyan, utána kiment, közvetlenül azonnal, aszongya Názárovits, pakolunk, menjünk, ő a pénzt se bánja már, ez olyan mint egy koporsó, ő ebbe be nem mászik élve. :D egy kicsit röhögtem, aztán gyorsan berugdostam, mert már zárva voltak, és csak a szexuális kisugárzásomnak köszönhettem, hogy beengedtek minket. meg annak, hogy a néni amúgy is be akart. :D na, beimádkoztam a helyére a barátosnémet, de csak azzal a feltétellel, hogy folyamatosan beszélek hozzá, amíg benn van. beszéltem én, ígéretemhez híven, amennyire tellett tőlem, két csuklás között, mert röhögtem nagyon. :D
mondjuk nekem könnyű volt, én csak kívül álltam. de akkor is.
Kár, hogy nem tudtam lefényképezni, hogy jött ki a burkolatból, mert annyira röhögtem, hogy féltem, hogy esetleg becsorgatok. ahhoz hasonlított a legjobban, amikor a kiscsirke kikel a tojásból, nyújtogatja a nyakát, és kíváncsian nézi magát a tükörben. :D talán így leírva, nem olyan hatásos, de élőben, nagyon állat volt.
Félig komolyan, félig nevetve nézi a bőrét, hogy tejóisten, nem is láccik semmi. :D
Aztán kinn, megkérdeztük a nénit, hogy ez már ilyen marad, vagy később még bebarnul. Azt a szánakozó tekintetet, amelyből világosan olvasható volt, hogy neked gyermekem, nem sok jövőd van ezen a bolygón, nem szeretném még egyszer viszont látni. sehol. és továbbra is aranyosan elmagyarázta, ahogy a féleszűeknek illik, hogy majd legközelebb, meg a legközelebb utáni alkalommal már fog látszani. miután elköszöntünk, tuti elment bevenni egy gyógyszert.
Ez fog a legjobban megmaradni a diákévekből. a sok nevetés. meg ez a félkegyelmű. istókuccse, egy gyenge pillanatomban megígértem neki - természetesen szigorúan szem előtt tartva azt a célt, hogy diplomázás után is befolyással bírjak az életére - hogy az egyik gyerekem keresztanyja legyen. ha esetleg előáll ez a helyzet. de már bánom. :D kicsit elhamarkodtam a döntést. már nincs visszaút. amire Csilla egyszer a szavát adja, annak meg kell lenni, ha törik, ha szakad. ezért vagyok egy kicsit nyugtalan. nem tudok kibújni alóla. na nem baj.
mennem kell tanulni. Csókolom!
2011. június 13., hétfő
Mondatok, pontokkal elválasztva. :D
Énvelem az a baj, hogy mindig az utolsó pillanatra hagyok mindent. én vagyok az aki utoljára készül el mindennel, aki az utolsó utáni pillanatban kezd el vakarózni, habár ez nálunk családi vonás, úgyhogy nem érzem magam annyira hibásnak ezért. utolsó pillanat. de utálom ezt a két szót. ez azt is jelenti, hogy már nem sok esély van arra, hogy sikerüljön amibe belefogtam, pontosan ezért a két szóért. utolsó pillanat.
már csak egy utolsó pillanat maradt ebből a vizsgaidőszakból, csak az a baj, hogy egy igencsak hosszú és tartalmas utolsó pillanat elé nézek. olyan két hét hosszúságúnyi. lehet, hogy fel kéne osztanom több pillanatra, nem? habár, ami a tevékenységemet illeti, igencsak egyszerű és letisztult. a tizedére redukálódott annak, amit általában, normális élőhelyi körülményeim között véghez szoktam vinni. de jó is, egy kicsit, mert könnyű észben tartani: evés, alvás,egy kicsi emberezés, (igazán, csak egy kicsi), tanulás (a lehető legminimálisabb mennyiség ajánlott egyszeri bevitelre, mert maradandó károsodásokat okoz az igénybe vevő szervezetnél) ennyit nem ér. de azért gyúrni kell rá. még egy utolsó nekifutás. egy hosszú futás, vesszőfutás. nahát,milyen magvas gondolatokat sziporkázok ma.
mennem kell tanulni. nem mondom meg, hogy melyik vizsgára, mert a tanárnő olvassa a blogomat. :D HÁáÁh. :D
A legszomorúbb, hogy ma nem történt semmi vicces. hát hogy lehet így élni? nem is tudom. nehezemre esik. nagyon-nagyon.
Éccaka gitároztam. csak kár, hogy mire reggel felébredtem, a tudásom is elszállt. GYáááá. láttam egy gyönyörűséges ezüstgyűrűt, ami olyan szép volt, hogy sírtam az irigységtől. de megígértem magamnak, hogy beszerzek, egy sokkal gyönyörűségesebbet. egy óriási kristállyal a közepén. már ki is néztem. már csak be kell otthon jelenteni, hogy az anyagi hátterét rendezve érezzem. :D habár, lehet hogy meglepem vele magam a vizsgaidőszak sikeres túlélése után, jutalomképpen. ez a jutalmazási kényszer az egyik oka annak, hogy a barátosném nem tekint teljes mértékben beszámíthatónak. ha sikerül a vizsga, ha nem, Csilla elmegy vásárolni. Háááh. :D nem olyan rossz dolog az. éppen ideje, hogy elkezdjek nőiesen viselkedni. :D a vásárlás tipikusan ilyen dolog, úgyhogy még nem vagyok teljesen elveszett.
amikor ezzel érvelek, a barátosném mindig röhög. csak tudnám min.
beszereztem egy gyönyörűséges magassarkú cipellőt, amiben magassarkúrvára nehéz járni. :D még nem is tudok. már a próbálkozásaimat siker koronázta, rendelkezem két körömnyi naccságú vérhólyaggal a lábamnak azon részén, ami érintkezett a cipővel, és még néhány kisebb jelentőséggel bíró vízhólyaggal. szóval. úgy gondolom, hogy ez már csak könnyebb lehet. de azért az tök jó, hogy ellátok mindenki feje felett, csak kicsit furcsa még az érzés, hogy úgy járok, mint egy bébi dinoszaurusz. habár, nem hiszem, hogy ők akartak volna hasonló lábbelit maguknak.
Magunkra haragítottuk Gyulust, egy ostobasággal, amiért teljes mértékben mi vagyunk a felelősek, (valamiért Gyulusnak nem teccett, hogy üzentünk neki egy olasz káromkodást.) és ami nem jó dolog, mert tuti megwoodoozott már minket, nem is így kell írni ezt a szót, te bamba. már nem javítom ki. de már kitaláltam, hogy fogjuk kiengesztelni. GYááááá! :D
Na, mennem kell tanulni. hol van itt az undorodó szmájli? vagy legalább egy böfögős?
már csak egy utolsó pillanat maradt ebből a vizsgaidőszakból, csak az a baj, hogy egy igencsak hosszú és tartalmas utolsó pillanat elé nézek. olyan két hét hosszúságúnyi. lehet, hogy fel kéne osztanom több pillanatra, nem? habár, ami a tevékenységemet illeti, igencsak egyszerű és letisztult. a tizedére redukálódott annak, amit általában, normális élőhelyi körülményeim között véghez szoktam vinni. de jó is, egy kicsit, mert könnyű észben tartani: evés, alvás,egy kicsi emberezés, (igazán, csak egy kicsi), tanulás (a lehető legminimálisabb mennyiség ajánlott egyszeri bevitelre, mert maradandó károsodásokat okoz az igénybe vevő szervezetnél) ennyit nem ér. de azért gyúrni kell rá. még egy utolsó nekifutás. egy hosszú futás, vesszőfutás. nahát,milyen magvas gondolatokat sziporkázok ma.
mennem kell tanulni. nem mondom meg, hogy melyik vizsgára, mert a tanárnő olvassa a blogomat. :D HÁáÁh. :D
A legszomorúbb, hogy ma nem történt semmi vicces. hát hogy lehet így élni? nem is tudom. nehezemre esik. nagyon-nagyon.
Éccaka gitároztam. csak kár, hogy mire reggel felébredtem, a tudásom is elszállt. GYáááá. láttam egy gyönyörűséges ezüstgyűrűt, ami olyan szép volt, hogy sírtam az irigységtől. de megígértem magamnak, hogy beszerzek, egy sokkal gyönyörűségesebbet. egy óriási kristállyal a közepén. már ki is néztem. már csak be kell otthon jelenteni, hogy az anyagi hátterét rendezve érezzem. :D habár, lehet hogy meglepem vele magam a vizsgaidőszak sikeres túlélése után, jutalomképpen. ez a jutalmazási kényszer az egyik oka annak, hogy a barátosném nem tekint teljes mértékben beszámíthatónak. ha sikerül a vizsga, ha nem, Csilla elmegy vásárolni. Háááh. :D nem olyan rossz dolog az. éppen ideje, hogy elkezdjek nőiesen viselkedni. :D a vásárlás tipikusan ilyen dolog, úgyhogy még nem vagyok teljesen elveszett.
amikor ezzel érvelek, a barátosném mindig röhög. csak tudnám min.
beszereztem egy gyönyörűséges magassarkú cipellőt, amiben magassarkúrvára nehéz járni. :D még nem is tudok. már a próbálkozásaimat siker koronázta, rendelkezem két körömnyi naccságú vérhólyaggal a lábamnak azon részén, ami érintkezett a cipővel, és még néhány kisebb jelentőséggel bíró vízhólyaggal. szóval. úgy gondolom, hogy ez már csak könnyebb lehet. de azért az tök jó, hogy ellátok mindenki feje felett, csak kicsit furcsa még az érzés, hogy úgy járok, mint egy bébi dinoszaurusz. habár, nem hiszem, hogy ők akartak volna hasonló lábbelit maguknak.
Magunkra haragítottuk Gyulust, egy ostobasággal, amiért teljes mértékben mi vagyunk a felelősek, (valamiért Gyulusnak nem teccett, hogy üzentünk neki egy olasz káromkodást.) és ami nem jó dolog, mert tuti megwoodoozott már minket, nem is így kell írni ezt a szót, te bamba. már nem javítom ki. de már kitaláltam, hogy fogjuk kiengesztelni. GYááááá! :D
Na, mennem kell tanulni. hol van itt az undorodó szmájli? vagy legalább egy böfögős?
2011. június 8., szerda
Siker, eredményesség, meg minden
Ma elmentünk a barátosnémmal Ungvárra, papírokat intézni, a jó intézőképességemnek köszönhetően nem intéztünk semmit, de helyette vonatoztunk 6 órát, ragadósra izzadtunk meg elhagytunk egy könyvet. :D a kedves könyvtároslány, aki mindig aranyos volt hozzánk, most letépi a heréinket. illetve csak a barátosném tulajdonában levőket, mert nekem nincs. :D
és még nincs vége a napnak. A barátosném szerint ma fel sem kellett volna kelni, hanem átaludni a napot, ahogy van. és kész. semmit nem tanultunk még a két vizsgára, mitől egy kicsinyég be vagyunk rottyantva. most mondanám hogy csak a barátosném, (Popova út 22.), :D de sajnos ez nem fedi a valóságot. mert én is. szívvel-lélekkel. :D
kétszakosként kifejezett jogomnak érzem, hogy egy-két tárgyból rendes lány legyek, és találkozhassak mégeccer, meg mégeccer a tanárommal, (természetesen vizsga céljából) de a többinél nem engedhetem meg magamnak. és az idei limitet egyébként is kimerítettem már. két pótvizsga tejóIsten.
na még két hét vesszőfutás, utána jön a jól megérdemelt nyaralás, meg a világlátás. naccerű lesz. mondanám, hogy hozok boldogságsütit, de szükségem lesz arra magamnak is. :D na, megyek cseresznyét szedni, mert óriási jellemépítő ereje van. :D ez egy. és mindenhez jobban van kedvem most, mint tanulni. ez meg kettő. :D
Na, csókolom! :D
és még nincs vége a napnak. A barátosném szerint ma fel sem kellett volna kelni, hanem átaludni a napot, ahogy van. és kész. semmit nem tanultunk még a két vizsgára, mitől egy kicsinyég be vagyunk rottyantva. most mondanám hogy csak a barátosném, (Popova út 22.), :D de sajnos ez nem fedi a valóságot. mert én is. szívvel-lélekkel. :D
kétszakosként kifejezett jogomnak érzem, hogy egy-két tárgyból rendes lány legyek, és találkozhassak mégeccer, meg mégeccer a tanárommal, (természetesen vizsga céljából) de a többinél nem engedhetem meg magamnak. és az idei limitet egyébként is kimerítettem már. két pótvizsga tejóIsten.
na még két hét vesszőfutás, utána jön a jól megérdemelt nyaralás, meg a világlátás. naccerű lesz. mondanám, hogy hozok boldogságsütit, de szükségem lesz arra magamnak is. :D na, megyek cseresznyét szedni, mert óriási jellemépítő ereje van. :D ez egy. és mindenhez jobban van kedvem most, mint tanulni. ez meg kettő. :D
Na, csókolom! :D
2011. június 2., csütörtök
Hála
És kérem szépen, átléptük az ezrest! :) Köszönöm nektek. most az ötezresre gyűjtök. :D
Tanulni kell. ááááá.
Tanulni kell. ááááá.
2011. június 1., szerda
Hegyi kaland
A barátosnémmal ma elhatároztuk, hogy napozni kéne már, és ez ügyben lépéseket foganatosítottunk. hát igen. kezdjük ott, hogy prímán fellihegtünk a hegyre, röpke két és fél óra alatt, vagyis csak lihegtünk volna, ha útközben, Názárovitsra rá nem jön a cseresznye zabálhatnék. ezt másképp nem tudom kifejezni. :D úttyogy irányt váltottunk, és elmentünk a másik hegyre. ez eddig naccerű is lenne, ámde most jönnek a fejlemények.
félúton a kilencvenfokos lejtőn felfelé, kutyaugatás hallatszott, na nem az a békés fajta, hanem az a dühödt morgás, amiből semmi jó nem származik, és én hirtelen bánni kezdtem, hogy nincs nálam egy két méter hosszú, karnyi vastagságú karó. meg persze a kutyákhoz mellékelve volt egy bajuszos öregasszony, meg vagy harmincöt kecske. na, mondom jól van. kiabálok a banyának, hogy szedje le rólunk az átkozott kutyáit, mert igencsak feszélyezve éreztem magam, ahogy megnéztem az egyiket és tudatosult bennem, hogy a felmenői között túlnyomórészt rotweilerek találhatóak. a másikról először azt hittem, hogy borjú. erre a mama visszakiabál, hogy ő már mondta nekik, hogy fú. azigen, nagyon meg voltunk elégedve a válasszal. Názárovits elkezdett sóhajtozni, hogy itt halunk meg. szép közömbösen, amennyire a remegő bokánk engedte, megtáltosodva iparkodtunk a hegytető felé. Há' mittonnyak? hamar felértünk, pedig már félúton a nyelvemen tapostam. a két kutya cseppet sem halkuló morgása igencsak inspirálóan hatott.
felértünk, és mire hátratekintettünk, a kutyák olyan közel voltak, hogy a szempillájukat meg tudtam számolni, és nem elégedtek meg ezzel a távolsággal. egyre csak jöttek, meg jöttek. Aszongya Názárovits, most mi lesz? há' mondom neki, felmászunk a cseresznyefára. pislog rám, hogy ő nem tud fára mászni. na, mire végigmondta, már a tetején ült. :D én egy kicsit röhögtem, de követtem szorgosan. A barátosném meg elhatározta,hogy a nagy ijedtségre való tekintettel, most betegre eszi magát. ez többé-kevésbé sikerült is. Ugyan később hallottam, hogy felköhögött egy cseresznyemagot, de ez ügyben még folynak a tárgyalások, ugyanis azt állítja, hogy prüszkölt. Adalékként hozzátenném, hogy élő ember még Názárovitsot nem hallotta tüsszenteni, de ez ne tántorítson el senkit a barátosném szavahihetőségét illetően az állásfoglalástól. :D
Miután a vénasszony kecskéstől elhaladt alattunk és elvitte a kutyáit is, utánaküldtünk pár kedves megnyilvánulást, aminek köszönhetően Názárovits el fog menni gyónni vasárnap, én meg a szájára vertem a kezemmel. Na, ezek után, aszongya, hogy mászunk le innen? mondom neki, hogy ugrani kell. kár hogy nem birok sokáig csendben maradni röhögés nélkül, nagy jövőm lenne.
Miután majd lefordult a fáról, annyi ződcseresznyét tömött magába, (remélem, éccaka rosszul lesz tőle) sikerült rátérni az utunk céljára a napozásra is. A merényletet dokumentálva feltettem a fészre. :D Majd hazatértünk. Naccerűt mulattam, nem baj? :D
félúton a kilencvenfokos lejtőn felfelé, kutyaugatás hallatszott, na nem az a békés fajta, hanem az a dühödt morgás, amiből semmi jó nem származik, és én hirtelen bánni kezdtem, hogy nincs nálam egy két méter hosszú, karnyi vastagságú karó. meg persze a kutyákhoz mellékelve volt egy bajuszos öregasszony, meg vagy harmincöt kecske. na, mondom jól van. kiabálok a banyának, hogy szedje le rólunk az átkozott kutyáit, mert igencsak feszélyezve éreztem magam, ahogy megnéztem az egyiket és tudatosult bennem, hogy a felmenői között túlnyomórészt rotweilerek találhatóak. a másikról először azt hittem, hogy borjú. erre a mama visszakiabál, hogy ő már mondta nekik, hogy fú. azigen, nagyon meg voltunk elégedve a válasszal. Názárovits elkezdett sóhajtozni, hogy itt halunk meg. szép közömbösen, amennyire a remegő bokánk engedte, megtáltosodva iparkodtunk a hegytető felé. Há' mittonnyak? hamar felértünk, pedig már félúton a nyelvemen tapostam. a két kutya cseppet sem halkuló morgása igencsak inspirálóan hatott.
felértünk, és mire hátratekintettünk, a kutyák olyan közel voltak, hogy a szempillájukat meg tudtam számolni, és nem elégedtek meg ezzel a távolsággal. egyre csak jöttek, meg jöttek. Aszongya Názárovits, most mi lesz? há' mondom neki, felmászunk a cseresznyefára. pislog rám, hogy ő nem tud fára mászni. na, mire végigmondta, már a tetején ült. :D én egy kicsit röhögtem, de követtem szorgosan. A barátosném meg elhatározta,hogy a nagy ijedtségre való tekintettel, most betegre eszi magát. ez többé-kevésbé sikerült is. Ugyan később hallottam, hogy felköhögött egy cseresznyemagot, de ez ügyben még folynak a tárgyalások, ugyanis azt állítja, hogy prüszkölt. Adalékként hozzátenném, hogy élő ember még Názárovitsot nem hallotta tüsszenteni, de ez ne tántorítson el senkit a barátosném szavahihetőségét illetően az állásfoglalástól. :D
Miután a vénasszony kecskéstől elhaladt alattunk és elvitte a kutyáit is, utánaküldtünk pár kedves megnyilvánulást, aminek köszönhetően Názárovits el fog menni gyónni vasárnap, én meg a szájára vertem a kezemmel. Na, ezek után, aszongya, hogy mászunk le innen? mondom neki, hogy ugrani kell. kár hogy nem birok sokáig csendben maradni röhögés nélkül, nagy jövőm lenne.
Miután majd lefordult a fáról, annyi ződcseresznyét tömött magába, (remélem, éccaka rosszul lesz tőle) sikerült rátérni az utunk céljára a napozásra is. A merényletet dokumentálva feltettem a fészre. :D Majd hazatértünk. Naccerűt mulattam, nem baj? :D
A mai nézettségem! :D
Ukrajna 60
Egyesült Államok 16
Magyarország 14
Németország 3
Egyesült Királyság 1
Egyesült Államok 16
Magyarország 14
Németország 3
Egyesült Királyság 1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)