2011. május 31., kedd

Mi van, Csilla?

Na, gyűlnek szépen az efikszek, már az első meg is van, nagyon büszke vagyok rád, jányom, így kell ezt csinálni. :D Túl könnyű az életem, úgy tűnik, a sok mindennel együtt, nekem még egy pótvizsgát is be kell gyűjteni mellé. nacccerű, Csilla, naccerű, három cével.

Az elmúltakról annyit, hogy az öcsém leballagott, Úristen de repül az idő. tök jó volt, az előadást is jól összeállították, leszámítva azt, hogy az ember majdnem összeesett, nem is volt semmi panaszom. nem ismertek meg a népek a fekete hajammal, csak amikor fütyültek, én meg barátságosan odaintegettem, hogy mindjárt belelépek a szátokba, mit képzeltek? akkor mondták, hogy aha, ez tényleg Csilla. hát azért nem volt az rossz előtte sem, nem tudom, mit kell úgy meglepődni, lehet hogy sértődés lesz belőle. :D

Van aki aszongya, hogy természetesen jobb, de erre csak két dolgot tudok mondani, az egyik hogy elkésett, a másik meg, hogy egyedül és kizárólag csak az számít, hogy nekem teccik. :D meg az embernek. vagyis az ember szerint őrjítően szexuális, hát na, ez a legkevesebb, úgy gondolom, amit az ember a bérletesektől elvárhat. :D hogy szeressék. és én el is várom. :D hajajj, de még mennyire. :D

Jó újra látni a sok ismerőst és titokban megállapítani, hogy háhá, látod, nem tesz jót a bagózás, mert ráncosodsz, és azért még mindig én vagyok a szebb. Na, neked viszont nem áll jól a festett haj, és tejóisten, mintha megnőttél volna, nem? (fúj, de elhíztál, ember!)

átértékelődött néhány ember az életemben, még nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel. vannak emberek, akik olyanok mint a tűz, nem is, inkább mint a tűűűz. igen, sokkal jobban átjön. és én meg addig fogok jáccani, amíg egyszer úgy megpörkölődök, hogy majd csak nézek, mint a moziban. nem etikus, Csilla, nem etikus. főleg egy filológusnak.

nekem tanulni kéne, hogy holnap a mamának virítsak valami eszet abból a rengetegből, ami a fejemben leledzik, és amiről csak én tudom, hogy ott van, más nem. :D Ehelyett egész délután lófráltam, na jó nem egész délután, de milyen jól hangzott. :D úgy hangzott, mintha nem is kéne tanulnom, vizsgaidőszakban sem, mert olyan okos vagyok. hát, a sors intett ma egyet, az a baj, hogy csak az egyik ujjával. háááh, ez vicces lenne, ha nem nekem intett volna, hanem mondjuk Názárovitsnak. mennyivel jobban élvezném.


Neked meg azt üzenem, hogy köszönöm, hogy olvasol, és remélem, hogy néha mosolyt csalok az arcodra. :)


A blogolással kapcsolatbani élményeimről annyit, hogy több országból vannak állandó olvasóim, (hűűű, milyen nagyképű vagy, Csilla) és csak azt szeretném már egyszer megnézni, hogy kik ezek. mert erre sajnos nincs lehetőségem. csak azt látom, hogy mai nézettség 39, elmúlt hónapban 988. még néhány és ezer! ezeeeer. :) erre büszke vagyok. tényleg van ezer ember, aki már olvasott valamit itt? nem is ismerek annyit. :D hehe, de vicces vagy, Csilla.

itt kéne befejezni, amíg nem írok nagyobb hülyeségeket, te jó ég, de nehéz megtalálni az ü betűt!

na, Jóccaka, Maca! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése