Az első magvas gondolatom, hogy át fogok váltani arra az írásmódra, hogy kisbetűvel fogom kezdeni a mondatokat. Túl sok a mondataimban a hogy szócska, a Héttorony szerkesztője is megmondta. Csak azt nem tudom, hogyan csökkenthetném a számukat. Majd kitalálom. Mint mindent eddig.
Szóval ott tartottam, hogy sűrű napunk volt ma is, a változatosság kedvéért. Az egyik ismerősöm azt mondaná, hogy megáll benne a kanál. :D Reggel megírtuk a beszámolót, ehhez a témakörhöz még lenne egy-két hozzáfűznivalóm, de azért se. Utána Názárovitssal elvágtattunk az állomásra, a belem kilógott, úgy futottunk, mert a dinka öcsém szerint a vonat húsz perccel korábban megy. El ne felejtsek rajta ezért testi fenyítést alkalmazni. Egy enyhébbet, na. Mert elég erős azért ő is.
Végre sikerült elintézni amiért mentünk, éppen ideje, másodszori nekifutásra. Pancser módra. Végül is, az én hibám, de ez az áldott(?) szívű(?) barátosném fel sem említette. Ecccer sem. Pedig én mostanában elég sokat heccelem egy számára nagyon kínos dologgal. GYááááá! :D Én vagyok a legjobb barátnő a világon. :D
A sorban előttünk állt egy úriember, a harmincas éveinek az elején, telefonon valami nagyon jó hírt kaphatott, mert aszonta, hogy Mikola, z mene szto hram i poncsék! :D Júúúúj, de röhögtem. Vicces volt, na.
A papírintézés után még volt egy kis idő, úgyhogy elindultunk a konzulátus előtti parkba, egy lócát keresni, lehetőleg árnyékosat, pihenés céljából. Találtunk is egyet, ami félig volt. Félig volt árnyékban és félig volt eltörve. Kicsit röhögtünk Názárovitssal, aztán birtokba vettük. Mondtam neki, hogy kinek-kinek érdeme szerint. Nekünk ilyen jár. :D Aztán nekiálltunk, és bőségesen megebédeltünk, király módra. Három marék cseresznyét, másfél száraz zsemlét, és ezt az egészet leöblítettük egy fél pohár hideg vízzel. Na, há' mi? Királyi lócán, királyi ebéd dukál. :D
Én csak cseresznyét toltam a rendszerbe, mert a többire nem tartottam igényt, de a barátosném éhesebb volt. Ilyen rohadt melegben nem tudok enni, egyáltalán. Mondjuk, vagy hét liter vizet megittam, azt elmondanám. Még egy kicsit méláztunk, majd siettünk, hogy a vonatot visszafelé is elérjük. Elértük.
Az ukrajnai vonatoknak van egy jellegzetes tulajdonsága, mégpedig az, hogy nyáridőben az ülések valami rettenetes módon ragadnak. Én meg végigfeküdtem rajta. Mikor leszálltunk, azt hittem, az üléssel a hátamon fogok távozni. Aztán a barátosném feltépett. Igaz, hogy csak másodszori próbálkozásra sikerült neki, mert nagyon röhögött. Ez egy jó barátnő, mi? Az én nyomorúságomon vihogni. :D
Viszont a hátam olyan sima már, mint a tükör. Az összes szőr lejött róla. Otthagytam zálogba. Aszongya Názárovits, ingyen gyanta, és röhög tovább. Na. Nekem meg pont ilyenkor nincs kéznél a kloffoló. Nincs igazság.
Én már csak azt nem értem, hogy akinek van egy fantasztikus nője, aki szereti meg kényezteti, meg főz neki és nem csak mikróz, meg lesi minden kívánságát, meg intelligens, meg gyönyörű, meg humoros, meg minden, azt miért nem becsüli? Elég lenne időnként annyit mondani, hogy de szép vagy, meg de jót főztél, de szeretlek. Sok ez?
És egy másik gondolatom is támadt, mégpedig az, hogy egy kapcsolatban nem lehet megmaradni csak azért mert kényelmes. Ennyit nem ér. Akkor sem, ha ez már majd' tíz éve tart. Ez a véleményem. De nekem teljesen mindegy. Mindenki azt csinál, amit akar, én nem vagyok Teréz anya.
Különben is, éppen ideje, hogy elkezdjem azt szem előtt tartani, ami nekem fontos. És nem mindig más vágyait figyelembe venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése