2013. július 26., péntek

Názár lánybúcsúja

Hitelesebb képet festhetnék az eseményről, ha már három hónapja naplót vezetnék. Annak hiányában csak felvillanó emlékeimre támaszkodhatok.
Az egész szervezősdi egy darabig nagy titokban zajlott. Amíg Názárnak gyanús nem lettem. Mivel hazudozási képességeimen még csiszolni kell, hamar lebuktam.
Nagy lépésekben: elkönyörögtem a szülőktől Názárt, megrendeltem a jegyeket Prágába, és miután a Lánybúcsúztató Bizottság létszáma véglegesült, nekiláttunk összeállítani Názár feladatainak listáját. Negyvenhét feladatot tűztünk ki, egyik jobb volt, mint a másik. Csak ízelítőül: torka szakadtából indulót énekelni ismeretleneknek; megkérni egy fiú kezét; alternatíva gyanánt begyűjteni jóvágású férfiak telefonszámait; SEGTSÉG, FÉRJHEZ MEGYEK! címmel szórólapokat osztogatni; szerencsétlen járókelők nyakkendőjét megkötni; körmöt festeni; gumikesztyűből inni; kirakatban állni; forgalmas helyen táncolni; rendőrrel fotózkodni. Minden sikeresen teljesített feladat után pikáns ajándékot húzhatott ki egy zsákból, a sikertelen feladatok után a véralkoholszintjén emeltünk egy hangyányit.
Mint később kiderült, rendbontásnak minősül a park közepén tejszínhabbal szívet rajzolni a betonra és beleírni, hogy „Szeretlek szer”. Nem tudni pontosan, a fátylas elkövető miként óhajtotta befejezni a fenti gondolatot. Talán a „Szeretlek, szeretlek, el ne mondjad senkinek, senkinek” kezdetű mulatós első négy szakaszát szerette volna belefújni a szívbe, talán csak annyit, hogy s „Szeretlek, Szergej”. Sajnos, már sosem tudjuk meg, mert amikor látótávolságon belül feltűnt egy öklét rázó egyenruhás, elsiettünk az ellenkező irányba.
Persze, öt vihogó koronás alakot meg egy rémült, mandulaszemű fátylast nehéz szem elől téveszteni, főleg ha az utóbbit ütlegekkel kell folytonos mozgásra bírni, mert alkoholos befolyásoltság miatt igencsak verekedhetnékje támadt. 
(Háttérinformációként megjegyzem, a főiskolán  töltött  öt  év alatt
ugyanezt csinálta: ha becsiccsentett, még a kétajtós szekrénybe is bátran belekötött.  Csak azért nem verték péppé, mert térden állva könyörögtem a ványadt életéért, továbbá mert ruhástól és a háta mögé rejtett Akadémiai Helyesírási Szótár legújabb kiadásával együtt tizenhét kilót nyom. Egy nagyra nőtt szúnyog. Szép szúnyog, na.) 
A parkban az is kiderült, hogy a szívecske mellé csinos kupacot hányni, a tetejébe ágacskát tűzni falevéllel, zászló gyanánt SEM szép dolog – de hát ez már mellékes.
A további részleteket fedje jótékony homály. Aki több információt szeretne, nyugodtan kérdezősködhet a járókelőktől: valaki biztosan emlékezni fog egy csapat vihorászó koronás lányra, meg egy fátylasra. 
Lassan elválnak útjaink, mindketten más irányba megyünk tovább. Ő a családot választotta, én a PhD-képzést. Remélem, mindkettőnk döntése helyesnek bizonyul, annak ellenére, hogy a közös főiskolai öt év után, ahol mindig vállvetve küzdöttünk, furcsa lesz egyedül helyt állni. Biztos vagyok benne, hogy menni fog. Mennie kell, mert másképp nem lehet.

Addig is büszke vagyok arra, hogy felejthetetlen lánybúcsút ajándékozhattam neki, amelynek emlékét – remélem – sokáig őrzi majd.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése