Már régen nem írtam semmit, de nem azért mert lusta vagyok, és egész nap az árokban fetrengünk Názárovits nevezetű kebelbarátosnémmel részegen, hanem mert jobbára csak vegetáltunk az elmúlt pár hétben. Nem is nevezhető életnek az.
Ennek eredményeképp úgy néz ki, hogy hivatalosan is beálltunk a társadalom értelmiségének hosszú sorába, igaz, hogy csak a végére kullogtunk eredményeinket tekintve, de hát mégis csak kullogtunk, és lehet ezt még fejleszteni is, megmutatni, hogy egy kicsivel okosabbak vagyunk, mint amilyennek jelenleg tűnünk. Mert az nem sok. Ezt megünnepelendő, igazán lehetne már szó némi fetrengésről, de most meg az szab gátat,. hogy értelmiségi így nem viselkedik.
(Mi közel sem tartozunk az é betűvel kezdődő kategóriába, hozzáteszem zárójelben, csak néha-néha merek villogni vele, amikor kettesben vagyok a macskával, mert ott még magasabb rendű életformának érzem magam, mert egyedül be tudom gombolni az ingemet, ő meg nem tudja. De olyankor is csak csendben mormogom magam elé, nehogy valaki meghallja.)
Hjaj. Szomorkás a hangulatom máma. (Dialektus! hoppá, valami mégis csak ragadt rám!)
Az év végéket nem szeretem, mert olyankor mindig hazazavarnak minket a kollégium tizenhetes kórterméből, amit mi bitorlunk Názároviccsal, és már úgy leamortizáltuk, hogy egészen hihetetlen, hogy itt két, szelíd kinézetű leány lakik. A látszat nem csak néha csal, hanem galádul mindig.
Nem is az a fő baj, a kiköltözéssel, hogy kell, hanem az, hogy azt a sok ruhát haza kell vinni, amit év közben észrevétlenül felhalmoztunk. Ez már baj, mert a málhás ló szerepet nem szeretem. Valahogy rettenetesen sok dolgot hordunk össze két szemeszter alatt egy kétszer három méteres szobába, és aztán csodálkozunk, hogy nincs hely. Miután kicsodálkoztuk magunkat, elkezdünk pakolni, sajnos, nem lehet kerülgetni. Így is, a legutolsó utáni pillanatban szoktuk megkezdeni a munkálatokat. Felettébb idegesítő szokás.
Hála a magasságos mennybélinek, a harmadik bölcsességfogam úgy döntött, hogy most már elég bölcs vagyok, és elkezd jönni, mindenféle előzetes konzultáció mellőzésével, úgyhogy nagyon remélem, hogy a diplomaosztón úgy fogok megjelenni mint egy hörcsög, dióval a számban.
Na, de egy kicsit kirúgunk a hámból félkegyelmű jobbik felemmel ezek után, és körbenézünk egy-két országban, feltöltődésképp. Mert ott is hiányzunk, egészen biztos, ahol még nem voltunk. Ez millió garancia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése