Názár esküvői köszöntője

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Kérem, engedjék meg, hogy néhány keresetlen szóval magam is megemlékezzek e két ember házasságkötésének napjáról.

A menyasszony barátja vagyok, barátságunk kezdete egész pontosan 2008. szeptember elsejére datálható, de előfordulhat, hogy beszédem után barátságunk végének dátumát is módomban áll közölni önökkel.

Názárt főiskolás éveink legelső napján szemeltem ki magamnak. Mint minden gólya, én is az eligazító teremben vártam a sorsomra. (Kissé rosszkedvűen, mert sosem akartam főiskolás lenni. Végül az egyik legjobb döntésem lett.) Mogorván rugdostam az előttem ülő székét, mikor beóvatoskodott a terembe egy vékony lány, tágra nyílt mandulaszemekkel és vállig érő, két copfba font hajjal. Végigjött a fal mellett és leült mellém.

Amikor beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy az anyja fonta be haját még reggel. Kikerekedett szemmel bámultam rá, a fejemben vékony hangon sikított a csodálkozás: te jó ég, ennek tizennyolc évesen még az anyja fonja a haját! Fuss, fuss, fuss, vissza se nézz!

Csak azért nem ültem két sorral hátrébb, mert azokat már elfoglalták a tőlem sokkal okosabbak. Mikor megtudtam, hogy szegény az Isten háta mögöttről jött, elhatároztam: pártfogásomba veszem ezt a kis árvát.

Ahogy teltek az évek, beolvadtam az Isten háta mögötti emberek közé. Észre sem vettük – ripsz-ropsz! –elrepült öt év.

Názárnak sokat köszönhetek, a temérdek ősz hajszál mellett azt is, hogy amikor a párkapcsolatom krízisben volt, ez nem látszott meg a főiskolai előmenetelemen. Fásult lettem, nem érdekeltek a vizsgák, a leadandókat sem csináltam meg; hiába üvöltözött velem az ágyból és önmagából kikelve Názár, lepergett rólam. Méregtől liluló fejjel asztalhoz ült, és bár végig engem átkozott, reggelre elkészült minden feladattal, nehogy kettest kapjak.

Sose felejtem el.

Beszédemet egy tanulságos Pilinszky-idézettel zárom: „Az ágy közös. A párna nem.” Ami édesapám tolmácsolásában annyit tesz, hogy a házastársakat köti ugyan a házastársi hűség, de az álmaik sokszor különböznek.

Kívánom, hogy nektek a párnátok is közös legyen.

Sok boldogságot!

Aknaszlatina, 2013. 08. 24.

Názár, a rettegett

- Szia! Mit csinálsz? Megint takarítasz? Sokszor látlak este takarítani, ilyen rendszerető vagy?

- Aha, ez az egyik ok, amiért takarítani szoktam, nagyon szeretem a rendet. A másik oka meg, szerinted megúsznám élve, ha Názár arra jönne haza, hogy nincs fényesre vikszolva a padló? Hát szerintem nem. Már az ajtóból kettéharapna. Még a csomagjait le se pakolná, de én már kettétört gerinccel pislognék valamelyik sarokban.

- Igen? Nem is nézem ki belőle.

- Á, dehogy. Csak én találom ki ezeket, mert szeretem mikor sajnálnak az emberek, hogy milyen sanyarú sorsom van, és szeretek röhögni.

- Komolyan?

- Nem, bazeg! De úgy látom, most nem sikerült valami fényesen a takarítás, úgyhogy jobb lesz, ha eliszkolsz, mielőtt te is kapnál egyet-kettőt.

A fiúcska fülét-farkát behúzva elsompolygott a folyosó végén lévő szobájába, és még azt is hallani véltem, hogy kétszer kattant a zár.

Hatháziék

Hatháziék egy nagyon kedves székely család, akik a rendszerváltás után, ezernyi más családhoz hasonlóan Budapestre emigráltak Erdélyből.

A Hatházi család egy mosolygó papából, nagyon finomakat főző mamából, egy kedves egyetemista lányból és egy tizenhat éves kamasz fiúból áll, aki a kamaszok összes jellegzetességét magán hordozza.

A kapcsolatom velük annyi idős, hogy ősszel már iskolába mehetne. Hat éve találkoztunk először, mikor cserediákként fogadtak. Hatházi mama és Hatházi papa a többi szülővel egy kupacba tömörülve türelmesen várta, hogy hazavihessék a nekik jutó félnótást, aki egy hét alatt kizabálja őket mindenükből.

Mi, a félnótások egy másik kupacba bújtunk össze, mint a birkák, és gyanakvóan méregettük őket, azt latolgatva, vajon hány texasi láncfűrészes van közöttük.

Kapcsolatom a Hatházi családdal azóta sem szakadt meg.

Következő találkozásunkra két évvel később került sor, amikor szemműtéten estem át, és Hatházi mama fél éven át kísérgetett kontrollvizsgálatokra – munkaidőben.

Segítettek, hogy ne érezzem magam annyira elveszettnek egy idegen országban.

Mikor  azt  hallom,  hogy  a  jóindulat  és  az  önzetlenség kiveszni

látszik az emberekből, rájuk gondolok. Hatháziékra, akik befogadnak egy vadidegent, kulcsot adnak a lakásukhoz anélkül, hogy bármit kérdeznének vagy bármit kérnének cserébe.

Ez a család egy kincs. Iszapban nőtt tavirózsa, ami a szenny dacára megmaradt szépnek és illatosnak. Megmaradt embernek.

Búcsúzó Nagymama

Mióta nagyapa meghalt, látom nagymamán, hogy nem tud mit kezdeni a nyakába szakadt rengeteg idővel.
Komótosan gombolja a kabátját, jobb zsebébe olvasószemüveg, bal zsebébe zsebkendő.
Majd megcseréli a  két zseb tartalmát.

A hét napjai közül minden péntek a nagymamáé.
Péntekenként kihúzom magam a kötelezettségeim alól, és nagymamázok.
Nagymamázok, amíg megtehetem.
Kitakarítok, elmosogatok, beszélgetünk.
Meghallgatom ugyanazokat a történeteket újra meg újra.
Vidám vagyok, nevetgélünk, és közben valami szorítja a mellkasomat.

Amikor elköszönök, hátranézve látom, ahogy az ablakon keresztül néz utánam az én madárcsontú, törékeny nagymamám és tudom, hogy várja a következő pénteket.

Szívfacsaró látvány végignézni ahogy drága nagymamám egyre ritkábban emlékszik arra, hová tette a pénztárcáját, befizette-e a számlákat, ebédelt-e.
Rosszul vagyok attól, hogy látnom kell, ahogy fokozatosan leépül.
Nincs elviselhetetlenebb a tehetetlenségnél és attól, hogy nem tudom átvállalni a feladatát, nem tudok emlékezni helyette.


Szeretettel nézek az idős emberekre mert szeretném, ha aggkoromban rám is szeretettel nézne valaki.

Ilyenkor mindig azt remélem, az Isten megengedi, hogy nagymama egy kicsit tovább élhessen.

Názár egy napja

Mióta Názár menyasszony lett, nem lehet bírni vele. Pedig én már pár éve igyekszem. Az egész úgy kezdődött, hogy neki sosem tetszett a fehérarany eljegyzési gyűrű, kővel a közepén. Nekem meg nagyon. Erre mit ad az Isten? Fehérarany az eljegyzési gyűrűje és kő is van a közepén! Hiába, meghalt Mátyás, oda az igazság...

Az anyóssal együtt élős mígahalálelnemválasztig ugyan még van néhány hónap, de én legjobb tudásom szerint igyekszem már most kiokosítani Názárt, hogy milyen viselkedés a legcélravezetőbb életben maradása szempontjából. Nagyon készségesen és részletekbe menően szoktam ismeretterjesztő hangomon információkat megosztani vele az esküvő utáni sorsáról. Csak valahogy ezeket a jövőképeket nem fogadja kitörő örömmel, azt tapasztaltam.

Nem szereti, mikor azt mondom, hogy mivel férjhez menése után elköltözik falura, az azt jelenti, hogy ámen neki, fakereszt, csókolom, onnan a lábát ki nem teszi többet, míg él, a viszont hallásra. Azt se szereti, ha fröcskölök rá egy kis vizet nyomatékosításképpen, akkor mindig olyan ijesztően forog a szeme. Néha még a szája is habzik.

Mivel én vagyok a legjobb barátnő az egész világmindenségben, ezért már most sulykolom bele a napirendjét, legyen ideje megszokni, úgyis mindjárt itt az augusztus.

Mert ugye falun az élet nem úgy megy, mint városon. Megmagyaráztam neki, hogy ott az emberek már pirkadat előtt kelnek, nincs kilencig lustizás. Megetetik a jószágot szépen, aztán kimennek a földekre, nekiállnak a munkának, mint Laci a mosatlannak, kilenc körül früstökölnek, utána megint a lovak közé csapnak. Délig megállás nélkül dolgoznak, megebédelnek, félórára ledőlnek a gyengébbek az árnyékba, az edzettebbek rögtön visszaállnak a sorba. És nagyjából addig dolgoznak szép szorgosan, mint a hangyák, míg fel nem jön az Esthajnalcsillag. Utána mindenki vállára veti a kaszáját, és libasorban megindulnak hazafelé. Sokkal jobb lenne, ha végig tudnám mondani röhögés nélkül, de jellemtelen alak vagyok, akaraterőm egy csepp se, állandóan kudarcot vallok.

Mondtam Názárnak, hogy ezzel nincs vége a napnak, mert miután hazaért, le kell menni a kertbe locsolni, mert minden gyerek tudja, hogy locsolni este kell, mikor kuruttyolnak a békák, mert attól jobban nőnek a zöldségek. Meg a bolondgomba.

Utána bemegy, megfőzi a másnapi ebédet, kitakarít, kimossa a szennyest, lezuhanyzik, teljesíti házastársi kötelezettségeit, utána befordul a falhoz, és ez így megy tovább ötven éven keresztül...

Mikor ilyen kedveseket osztok meg vele csillogó szemekkel, mindig verekedni akar, csak azt a tizenkét kilót, amit magáénak tudhat, még meg kő többszörözni, hogy a fél mázsás súlyom mellett birkózás tekintetében labdába rúghasson. Vagy esetleg belém.

Hjaj, nagy felelőtlenség öt év alatt felnevelni egy Názárt, utána meg átengedni holmi jöttment idegennek...

Köszönöm!

Olyan hálás vagyok az Istennek, hogy téged kaptalak.

- hogy annyi mindent átvészeltünk együtt,
- hogy a rossz idők megerősítettek ahelyett, hogy megtörtek volna.
- hogy kitartottál mellettem, mikor nem volt rá okod,
- hogy szerettél akkor is, mikor nem érdemeltem meg.

Köszönöm,
- hogy nem szaladtál el, mikor megtehetted volna.
- hogy szeretettel néztél rám, mikor kifordultam önmagamból, és egyáltalán nem voltam szeretetreméltó.

Köszönöm,
- hogy megtanultál bizakodva nézni az elé, ami jön.
- bízni magunkban, a jövőben, az Istenben.

Köszönöm,
- hogy megszeretted a családomat, és engeded, hogy én is belesimuljak a tiédbe.
- hogy minden nehézség ellenére, engem választottál,
- hogy a jövődbe engem is beleszőttél.

Köszönöm,
- hogy nem kell egyedül szembenéznem a nehézségekkel,
- hogy számíthatok rád, jöjjön bármi.

Mert az ember nem arra teremtetett, hogy egyedül küzdjön, mert egymaga elbukik...

A nagy bevásárlás

A boltos játék fogalmát új szintre emeltem otthon a nyolcéves boltossal.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, mit adhatok?
- Szeretnék fél kiló darázsböfögést.
- Fél kilót? Ez itt egy kiló, tessék várni, rögtön lemérem a felét.
- Kérek még három foltot annak a zsiráfnak a nyakáról.
- Pont három foltunk van, be is csomagolom.
- Szeretnék még húsz deka szeletelt zebraszemhéjat.
- Épp tegnap kaptuk, friss áru, hová is tettem, hová is tettem? Á, megvan. Esetleg valami mást?
- Nem is tudom, a csiganyál friss?
- Igen, igen, én magam is gyakran fogyasztom.
- Esetleg bolhabél van?
- Igen. Adjak?
- Hát tessék mérni, de csak vagy tíz dekát. Nem is tudom, vadkanpislogást tetszik tartani?
- Persze, hogy tartunk. Egy kis légyzümmögést adhatok mellé? Csak két gyufásdoboznyit, hogy el ne nyomja az ízét.
- Még egy kis harkály gyomorkorgást szeretnék, de csak ha friss, mert gyereknek viszem. (édesapám súgja hátulról, hogy annak a hülyegyereknek jó lesz a romlott is.)
- Tengerisün hónalj van?
- Hát nem tudom, lehet akad még pár darab a doboz alján, de nem ígérem biztosra.
- Köszönöm, egyelőre ennyi lesz.
- Tessék máskor is jönni. Szóljak, ha lesz füstölt borzköröm?
- Okvetlenül!