Hitelesebb képet festhetnék az eseményről,
ha már három hónapja naplót vezetnék. Annak hiányában csak felvillanó
emlékeimre támaszkodhatok.
Az egész szervezősdi egy darabig nagy
titokban zajlott. Amíg Názárnak gyanús nem lettem. Mivel hazudozási
képességeimen még csiszolni kell, hamar lebuktam.
Nagy lépésekben: elkönyörögtem a szülőktől
Názárt, megrendeltem a jegyeket Prágába, és miután a Lánybúcsúztató Bizottság
létszáma véglegesült, nekiláttunk összeállítani Názár feladatainak listáját.
Negyvenhét feladatot tűztünk ki, egyik jobb volt, mint a másik. Csak ízelítőül:
torka szakadtából indulót énekelni ismeretleneknek; megkérni egy fiú kezét; alternatíva
gyanánt begyűjteni jóvágású férfiak telefonszámait; SEGTSÉG, FÉRJHEZ MEGYEK!
címmel szórólapokat osztogatni; szerencsétlen járókelők nyakkendőjét megkötni;
körmöt festeni; gumikesztyűből inni; kirakatban állni; forgalmas helyen
táncolni; rendőrrel fotózkodni. Minden sikeresen teljesített feladat után pikáns
ajándékot húzhatott ki egy zsákból, a sikertelen feladatok után a
véralkoholszintjén emeltünk egy hangyányit.
Mint később kiderült, rendbontásnak
minősül a park közepén tejszínhabbal szívet rajzolni a betonra és beleírni,
hogy „Szeretlek szer”. Nem tudni pontosan, a fátylas elkövető miként óhajtotta
befejezni a fenti gondolatot. Talán a „Szeretlek, szeretlek, el ne mondjad
senkinek, senkinek” kezdetű mulatós első négy szakaszát szerette volna
belefújni a szívbe, talán csak annyit, hogy s „Szeretlek, Szergej”. Sajnos, már
sosem tudjuk meg, mert amikor látótávolságon belül feltűnt egy öklét rázó egyenruhás,
elsiettünk az ellenkező irányba.
Persze, öt vihogó koronás alakot meg egy
rémült, mandulaszemű fátylast nehéz szem elől téveszteni, főleg ha az utóbbit
ütlegekkel kell folytonos mozgásra bírni, mert alkoholos befolyásoltság miatt
igencsak verekedhetnékje támadt.
(Háttérinformációként megjegyzem, a
főiskolán töltött öt év
alatt
ugyanezt csinálta: ha becsiccsentett, még a kétajtós szekrénybe is
bátran belekötött. Csak azért nem verték
péppé, mert térden állva könyörögtem a ványadt életéért, továbbá mert ruhástól
és a háta mögé rejtett Akadémiai Helyesírási Szótár legújabb kiadásával együtt tizenhét
kilót nyom. Egy nagyra nőtt szúnyog. Szép szúnyog, na.)
A parkban az is kiderült, hogy a szívecske
mellé csinos kupacot hányni, a tetejébe ágacskát tűzni falevéllel, zászló
gyanánt SEM szép dolog – de hát ez már mellékes.
A további részleteket fedje jótékony
homály. Aki több információt szeretne, nyugodtan kérdezősködhet a járókelőktől:
valaki biztosan emlékezni fog egy csapat vihorászó koronás lányra, meg egy
fátylasra.
Lassan elválnak útjaink, mindketten más
irányba megyünk tovább. Ő a családot választotta, én a PhD-képzést. Remélem, mindkettőnk
döntése helyesnek bizonyul, annak ellenére, hogy a közös főiskolai öt év után,
ahol mindig vállvetve küzdöttünk, furcsa lesz egyedül helyt állni. Biztos
vagyok benne, hogy menni fog. Mennie kell, mert másképp nem lehet.
Addig is büszke vagyok arra, hogy
felejthetetlen lánybúcsút ajándékozhattam neki, amelynek emlékét – remélem –
sokáig őrzi majd.
