Még időszámításunk előtt, pontosan nem tudom mikor, de nagyon régen, Názárommal felkaroltunk egy nagyszájú lányt.
Ma is emlékszem rá, épp árva gyerekeknek gyűjtöttünk, mikor odaült az asztalunkhoz, és elkezdett csacsogni mindenféléről.
Mikor elment, Názárommal azon tanakodtunk, vajon a szempillája igazi-e?
Nem volt az.
Egy mókus jólelkűen kölcsönadott neki pár marék szőrt, hogy csábos pillákat rebegtethessen minden szerencsétlen arra kódorgóra.
Magunk között Burzsuj Beának hívjuk.
Sietve hozzátenném, hogy nem minden alap nélkül.
A nevét onnan kapta, hogy csak a táskájának az árából egy kambodzsai falu lakosságágát lehetne élelemmel ellátni legalább egy héten keresztül.
És ez csak a táskája.
Mikor összevetettük a rajta lévő random ruhák árát a kettőnkével, arra a szomorú megállapításra jutottunk, hogy hőn szeretett Názárom egyik veséjét még mellé kéne tennünk, hogy nagyjából hasonló árban legyünk.
És ez csak egy táska, még szó sem esett bundákról, cipőkről, méregdrága kozmetikumokról, amelyek fő alkotóanyaga a Fülöp-szigeteki szűz lányok harmatos verítéke, amit aranyáron (és nem aranyéren) mérnek természetesen.
Nem olyan régen egy éjszakát az otthonában töltöttem, és akkor végleg megérett bennem az elhatározás, hogy ezt én megírom egyszer.
Most.
A kísérőszöveg nagyon rafinált, egyszerűen élünk Csilla, majd meglátod Csilla. Meg is láttam, az biztos. Düledező kis viskó, szerény házikó, fábiánbeásítva ez annyit tesz: egy kastélyban élünk, a kertben páva pöffeszkedik, reggel inas hozza ágyba a reggelit.
Körülbelül.
Belépsz a három méteres franciaablakon keresztül a konyhába, amit maga Ybl Miklós tervezett, és ha egy kicsit jártas vagy a művészettörténetben, nem kell nagyon, egy kicsi elég, akkor észreveszed, hogy tulajdonképpen ez a Szent István-bazilika kicsinyített mása, még azt is megkockáztatnám, hogy egy hevenyészett korábbi vázlata.
És ez csak a konyha, barátom. Innen egy közlekedő vezet a nappaliba, ahol egy hatalmas fehér kanapé terpeszkedik, ami a legutolsó hófehér unikornis ezüstös bőréből készült, háttér információként jegyzem meg, mellékesen.
Bea szívja a fogát, gyorsan mutatja tovább a házat, ez itt a háló, itt nincs unikornisbőr, ez használt bútor. Valóban nincs unikornisbőr és tényleg használt bútor, csak azt felejti el közölni, hogy előzőleg II. Erzsébet brit királynő használta. Így már kicsit másképp fest a dolog, azért.
A gyerek sajnos csak a fürdőszoba mellett kapott helyet, ide terveztem a szobáját, a bútort is én terveztem bele, nyolcéves kis fityfiritty, és annyi rongya meg cipője van, amit nekem huszonnégy év alatt nem sikerült összeharácsolni.
Persze nekem nem Bea volt az anyám.
Mindent összevetve: kedves lány, nagyzási hóborttal. Még fejlesztés alatt.
