Toronyest Csillaszemmel

Pötikét megkésve, de írnék egy rövid bejegyzést a Debreceni Toronyestről, amíg a híg agyamnak köszönhetően el nem felejtem a részleteket.

Elöljáróban elmondanám, hogy a névmemóriám pocsék, és a mélyen tisztelt jelenlévők közül alig öt nevet jegyeztem meg, de ebben már a sajátom is benne van. Reszketett a bokám, alázatosan megvallom, és egész úton (nem hazafelé, hanem Debrecenbe felé) azon morfondíroztam, hogy vajon jó ötlet volt-e ez a konferencia. Olyan szavakkal, mint nemzetközi, meg satöbbi, már nem is ijesztgettem magam. Mire? Meg voltam én ijedve a nélkül is. Olyan ember módra. Rottyantósra.

Már ott elakadtam, hogy kéne megjelenni… mert azért jobb esetben az ember nem megy ribancosan egy konferenciára, ha meg még jó benyomást is szeretne kelteni, akkor végképp nem. Később kiderült, hogy a rózsaszín ingemmel meg a fekete hajammal a kis cigánylány szerepét rögtön le is stoppoltam.

A belépésnél rögtön láttam, hogy majdnem utolsónak jöttem, mert egy, miért is ne késnék? És kettő, utoljára ezerkilencszázkilencvenben érkeztem meg pontosan egy rendezvényre, amikor kereszteltek, oda is csak azért, mert nem én feleltem azért, hogy időben megjelenjek.

Mindenütt beszélgető kis csoportok álltak, én is álltam egy kicsit az ajtóban, mert földbegyökerezett a lábam, azt hiszem, akkor hatolt el a tudatomig, hogy én itt nem ismerek senkit. Csak azért nem sírtam, mert furcsán néztek volna rám az emberek.

Aztán odalibbent elém egy nagyon szimpatikus, nagyon mosolygós vagy negyvenöt-ötven körüli (ne haragudj, Attila!), úriember, azzal a szöveggel, hogy márpedig én tudom, hogy ki vagy! Te vagy a Hájas Csilla. Képzeljétek, eltalálta. Tényleg én voltam az. Lázasan kutattam az agyamban, hogy akkor nekem is ismernem illene, de csúfosan kudarcot vallottam. Aztán bemutatkozott, hogy én meg Vandra Attila vagyok. Hát persze! Erdélyből.

Innen üzenem, hogy mentségemül szolgáljon Attila, hogy csak egy szakállas képet láttam rólad, ahol jól megtermett gombákat tartasz a kezedben, és büszkén kihúzod magad. Most azért nem ismertelek fel, mert öltönyös voltál és gombamentes. Viszont a somlikőröd isteni volt, hát még az a veszettül alkoholos meggy! Biztos nem vagyok elég ember hozzá, de attól a pár szemtől, amit betoltam belőle, valaki nagyon vihogni akart itt legbelül… de uralkodtam rajta.

Utána bemutatásra kerültem Serfőző Attilánál, akinek az egész rendezést, szervezést, háttérmunkálatokat köszönhetjük, és köszönjük is, továbbá Thököly Vajknak is megszoríthattam a kezét. Attila bemutatott Péter Erikának, egy csöpp kis hölgynek, vidám csevegésével rögtön szívembe zártam. Felbátorodva ezen a barátságos fogadtatáson, bátrabban kezdtem nézelődni, hogy hátha felismerek valakit, valakiket. Mikor leültem, a hátam mögül Szikora Zsó szólított meg, úgyhogy nagyon kellemesen indult az este.

Igazán élveztem, hogy ott lehettem, és köszönöm mindenkinek, aki csak egyszer is összecsattintotta a tenyerét, miután befejeztem a mikrofonba való dadogásomat.
Bereczki Gizella hangja, előadása egészen elvarázsolt. Úgy figyeltem, nem is arra, amit mond, hanem inkább arra, ahogy mondja. Azt hiszem, ezt hívják művészetnek. És az utolsó előadás alatt, azt vettem észre, hogy néma csend honol a termen át. Mozdulatlanul ült mindenki a székben, mint akit odaszögeztek, és lélegzetvisszafojtva figyelt minden egyes lélegzetvételre, amit Grin Sándorné kibocsájtott. Egyszer szeretnék majd én is így tudni.

Igazán nagyszerű és megtisztelő volt találkozni a kortárs magyar irodalom elitjével, még ha csak egy röpke időre is. Köszönöm!

Csillus, én is segíthetek?

Ez az a mondat, amit nem szeretek a húgomtól hallani. Annak ellenére, hogy a mondat végén ott a kérdőjel, még csak nem is hasonlít kérdésre. Nem. Ez egy magabiztos felkiáltás, amit ellentmondást nem tűrő hangon jelent be, és én meg mindig alázatosan meghajolok az akarata előtt. Úgy tud szuggerálni a kék szemeivel, és a foghíjas mosolyával, hogy nincs szívem ellentmondani, akkor sem, ha tudom, hogy ezzel két és fél órára nő az eredetileg egy órásra tervezett sütisütés.

Ma sütni támadt kedvem. A húgomnak is. Milyen csodálatos egybeesés. Még a csigáit is otthagyta értem. Pedig az nagy dolog. Ma összeszedte az összes csigát, amit talált a kertben, tizenkilenc darabot, meg három üres csigaházat, de nem volt szívem felvilágosítani, hogy azokban nincs semmi. Szóval, szépen kitette őket egy vonalba, és várta, hogy mind kibújjon és ész nélkül kezdjen el szaladni. Kicsit csalódott volt, mikor félóra után se mozdult egyik csigaház sem. Hát még, amelyikben semmi nem lakott.

Kicsit később kimentem megnézni, hogy mit csinál, mert gyanúsan csend volt. A csigák még mindig egy vonalban, a húgom a kisszéken a vonallal szemben, ölében a macska, és szigorúan fixírozza a csigákat. Csillus, futóversenyt szerveztem ezeknek a csigáknak, de nem akarnak futni. Frici meg én vagyunk a zsűri. Szigorúan néz, már amennyire egy hétéves erejétől telik, továbbá ötpercenként motivációs dalt énekel. Csigabigagyereki, égaházadideki, kapsztejetvajaaat, holnapraismaaaaarad. Csillus, nem akarnak kijönni! Szerinted, piszkáljam meg őket egy bottal? Nem úgy, hogy fájjon nekik, hanem csak buborékokat engedjenek. Ne piszkáljam? Akkor mit csináljak? Nem akarnak futni. Énekelj nekik még.

Mire kettőt fordultam, a húgom még mindig ott ült a csigák fölé görnyedve, csak most vérvörös fejjel, torkaszakadtából ordította, hogy jól hallják: CSIGABIGAGYEREKI, ÉGAHÁZADIDEKI, KAPSZTEJETVAJAAT, HOLNAPRAISMARAD. Még mindig nem bújnak ki, Csillus, te mit csinálsz? Sütit sütök. De jó, én is segíthetek? Na itt kezdődött minden.

Csillus, én is kettétörhetem a tojást? Hoppá, hozok egy másikat. Légyszi, ne mondd meg anyának, hogy megint eltörtem egy tojást, jó?
Szórhatom én a lisztet? Ami mellément, azt is seperjem bele?
Csillus, a tojásfehérjét, én fel tudom verni, verhetem én? Jaj, nem érem el a konnektort, nem baj, odatolom a széket, ráállok, és úgy. Na, most add ide a mixert, kapcsold be, én meg fogom.
Juj, Csillus, kicsit tojásos lett a fal.

És aki bejön, az csak annyit lát, hogy a hétéves gyerek rabszolgasorsban él nálunk. A hűtő mellett áll egy széken, remegő bokákkal, és bőszen mixerel négy tojásfehérjét. Időnként óvatosan rám pillant, és a pulcsija ujjával letörli a tojáshab nagyját a falról és a nagymamáék fényképéről.

Csillus, a tepsibe rakhatom én? Nem baj, ami leesett, azt megeszi a macska. Vagy én.

Na, már nincs kedvem segíteni, megyek játszani. Én meg ott maradtam a csatatéren, nagyobb halom mosatlannal, mint egy esküvő után, és csak pislogok, de hát egy hétéves gyerektől, mit várok? Legyek hálás, hogy legalább a nagyját a kókuszos csigáknak megmenthettem.

Boldog Nők napját, Csillus!

A húgom ünnepélyesen beinvitált a szobába, Csillus, már mióta mondom, hogy gyere ide??? Mindig csak várni kell rád. Na, ide állj, elém. Inkább térdelj le, hogy egy szintben legyen a fejünk, mert túl magas vagy. így.

Csillus, boldog Nők napját kívánok! Ezért elmondok neked egy verset, de figyelj, hallod!?

Kéri János: Nőnapi köszöntő

Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek
Életünk köszönhetjük.

Hogy is van a második versszak? Ja, igen, már tudom. Figyelsz, Csillus? Tetszett eddig?

Ki mindent
Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol,
És felnevel ő.

Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.

Szépséges nők,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg nőnapot.

Kész. Ügyes voltam, Csillus? Az iskolában tanultuk, a szerepre kellett, de elmondtam mamának is, meg anyának is, és örültek neki. Te örülsz? Na, most adok puszit is mellé, mert az előbb elfelejtettem, de te nem adhatsz nekem. És ne csavard az orromat! Benne van a szabályzatban, amit neked írtam, nem emlékszel?? Azt mondtad, hogy megtanultad. Hogyhogy elfelejtetted? Én még arra is emlékszek, amit tavaly tanultam, te meg arra sem, amit múlt héten?

Fújós béka és alkuszi képességeim

A fújós béka az emberiség legundorítóbb rétegéhez tartozó emberek összegző neve. A fújós békát onnan lehet a legjobban felismerni, hogy nagykorúsága ellenére úgy viselkedik, mint egy hatéves.

Itt nem azt értem jellemző tulajdonsága alatt, hogy kis aranyos, mozog a foga és minden érdekli, hanem azt hogy hisztizik mindenen az égmegadta világon, furcsán aberrált nézeteket vall a négerekről, zsidókról, cigányokról, szellemileg fogyatékos emberekről, és ez számomra cseppet sem elfogadható, továbbá nyíltan elhatárolódom tőle.

Azt hiszi körülötte forog a naprendszer, mikor hálás lehetne, hogy van aki gondoskodik róla. Ezeket a tulajdonságokkal még véletlenül sem rendelkezik, de ezzel ellentétben nagyképű és fennhéjázó. Zárójelben megjegyzem, hogy semmire nincs oka fennhéjázni, mert azzal én nem dicsekednék egyáltalán, hogy alapozom a pofámat, szőkítő sampont kérek a déemben, meg szedem a szemöldökömet, mert soha a büdös életben nem lesz csajom, az hót ziher.

És nem utolsósorban megbecsülném azt a néhány embert, aki tolerálja a deformált világképemet, és embernek tart így is.

Na, de elég ennyi a kellemetlen emberekből.

Inkább elmondanám azt, hogy aki azt hiszi, hogy a kínaiaknál könnyű alkudni, az nagyot téved. Alkudni nagyon nehéz, sőt még azt is megkockáztatnám, hogy majdnem lehetetlen. Nekem Názárovits a lelkemre kötötte, hogy okvetlenül menjek el az Ázsia-centerbe, mert csupa kínai árul ott, és alkudjak, de mindenre! Megértettem? Meg.

Innen üzenem, hogy én télleg megpróbáltam alkudni, de komolyan. Csak hát nem eszik azt olyan forrón. Csúfos kudarcot vallottam, közlöm a végeredményt előre. Odaálltam a kicsi kínai elé, a százhetvenegy centimmel, amit még megtoldottam tizenegy centis sarokkal, és onnan a magasból pislogtam rá. Gondoltam, felvértezem magam, olyna magasra nem ér el, haverekedni akarna.

Szóval odaálltam, kicsit megbotlottam az egyik próbababában, mert lelógott róla valami szar. A néni meg segített leporolni a nadrágomat. Ez egy kicsit visszább vett a harci csatározási kedvemből, de azért nem adtam fel. Gondoltam, flegmára veszem a figurát, és akkor szépen megijed tőlem. Hát majdnem így is lett.

Megtapogattam egy nadrágot, enyhe undorodó arckifejezéssel, hogy tudat alatt felkészítsem a kínait arra, ami most jön, utána szép közömbösen megkérdeztem, hogy ez mennyi? Aszongya négyezeöccá. A repertoáromból kirántottam a jó előre odakészített leghitetlenkedőbb ábrázatomat, mondom neki, ez?? Cöccögtem hozzá egy keveset, de csak mértékkel. Aztán ráztam a fejemet is, hogy nagyobb nyomatékot adjak a szavaimnak.

Hát mondom, én ezért hajlandó vagyok ezret adni, de csak azért, mert jókedvemben vagyok és mert ma kaptam ösztöndíjat. Erre kitépte a kezemből, ráköpdösött az arcomra valamit kínaiul, és visszaakasztotta a vállfára.
Hát mondom, ez nem hangzott úgy, mint egy nyertes csata. Legszívesebben elszaladtam volna szégyenemben, de nem tehettem, mert akkor hallgathattam volna Názárovicstól életem végéig, hogy megfutamodtam egy másfél méter magas kínai nénitől.

Na, mondom, mégecce utoljára megpróbálok alkudni, de ha így se adja, akkor hazudok valamit a barátosnémnak. Más ötletem nem maradt. Odabaktatok a nénihez, mondom neki, legyen kéteze, de akkor adja hozzá a cipőt is! Csak azért nem köpte rám a levest, mert idejében el tudtam ugrani.

A vége az lett, hogy szép alázatosan kipengettem az árát a nadrágnak, Názárovicsot elátkoztam, és az ázsiacentert meg felírtam a kudarcaim listájára, ahová többet be nem teszem a lábam.

Részképzés "Her Cunc!" módban

A részképzést kezdjük ott, hogy Her Cunc! egy hímnemű egyed, aki elöbb Cuncus névre hallgatott, majd miután erősebb jegyeit mutatta az elnőiesedésnek, Cuncikává vált. A későbbiek folyamán rosszallását fejezte ki a ráragasztott névvel kapcsolatban, amit én erős igyekezetem és fejlett szociális érzékem ellenére sem tudtam racionálisan értékelni.

A biztonságérzetem a nulla alá csökkent, mert véletlenül belenéztem Cuncika véreres, dühtől homályos szeme párjába, úgyhogy gyors névmódosításra határoztam el magam, így keletkezett a "Her Cunc!" ami, nem csak egyszerűen hercunc, hanem minden egyes kimondásánál szalutálás jár mellé meg dupla bikaboka összecsattintása. Bikabokát sajnos nem tudtam szerezni, ezért csak két tyúkbokát tudok összecsattintani, a magamét. Jobb híján.

De a szalutálás és a bokaösszecsattintás játszik mindenütt. Tesco, ucca, villamos, metró, Mammut, pályaudvar, mártonáron, konyha, stb. Komolyan mindenütt. Röhögéstelenül még nem sikerült kivitelezni a hadműveletet, sajnos.

Igyekeznem kell hazafelé, mert a húgomnak már lóg a következő foga, és nem eshet ki anélkül,hogy én ott ne lennék. a zéletben mindig vannak fontos dolgok, és vannak még fontosabbak. fontos dolog ez meg az, de a legfontosabb, hogy a kis bambi nekem adhassa ide a fogát, hoy elvigyem a fogtündérnek, mert mi jóbarátok vagyunk. Eygütt szoktunk inni, de apáék nagyon furcsán köszörülték a torkukat, ezért sietve hozzátettem, hogy kakaót. Olyan jóbarátok vagyunk, hogy mikor az én fogaim közül vitt el párat, nem hogy cukorkát vagy pénzt, de rendes fogat sem hozott értük. csak ilyen szart, kálciumból.

Szóval hercunc üzemmód lépett életbe, eddig még jól bírom. Kezdek elférfiasodni. Az ellentétek vonzzák egymást, nem? Ha reggelre kinő az ádámcsutkám, férfiasság ide vagy oda, én sírni fogok.