Csillus, én is segíthetek?

Ez az a mondat, amit nem szeretek a húgomtól hallani. Annak ellenére, hogy a mondat végén ott a kérdőjel, még csak nem is hasonlít kérdésre. Nem. Ez egy magabiztos felkiáltás, amit ellentmondást nem tűrő hangon jelent be, és én meg mindig alázatosan meghajolok az akarata előtt. Úgy tud szuggerálni a kék szemeivel, és a foghíjas mosolyával, hogy nincs szívem ellentmondani, akkor sem, ha tudom, hogy ezzel két és fél órára nő az eredetileg egy órásra tervezett sütisütés.

Ma sütni támadt kedvem. A húgomnak is. Milyen csodálatos egybeesés. Még a csigáit is otthagyta értem. Pedig az nagy dolog. Ma összeszedte az összes csigát, amit talált a kertben, tizenkilenc darabot, meg három üres csigaházat, de nem volt szívem felvilágosítani, hogy azokban nincs semmi. Szóval, szépen kitette őket egy vonalba, és várta, hogy mind kibújjon és ész nélkül kezdjen el szaladni. Kicsit csalódott volt, mikor félóra után se mozdult egyik csigaház sem. Hát még, amelyikben semmi nem lakott.

Kicsit később kimentem megnézni, hogy mit csinál, mert gyanúsan csend volt. A csigák még mindig egy vonalban, a húgom a kisszéken a vonallal szemben, ölében a macska, és szigorúan fixírozza a csigákat. Csillus, futóversenyt szerveztem ezeknek a csigáknak, de nem akarnak futni. Frici meg én vagyunk a zsűri. Szigorúan néz, már amennyire egy hétéves erejétől telik, továbbá ötpercenként motivációs dalt énekel. Csigabigagyereki, égaházadideki, kapsztejetvajaaat, holnapraismaaaaarad. Csillus, nem akarnak kijönni! Szerinted, piszkáljam meg őket egy bottal? Nem úgy, hogy fájjon nekik, hanem csak buborékokat engedjenek. Ne piszkáljam? Akkor mit csináljak? Nem akarnak futni. Énekelj nekik még.

Mire kettőt fordultam, a húgom még mindig ott ült a csigák fölé görnyedve, csak most vérvörös fejjel, torkaszakadtából ordította, hogy jól hallják: CSIGABIGAGYEREKI, ÉGAHÁZADIDEKI, KAPSZTEJETVAJAAT, HOLNAPRAISMARAD. Még mindig nem bújnak ki, Csillus, te mit csinálsz? Sütit sütök. De jó, én is segíthetek? Na itt kezdődött minden.

Csillus, én is kettétörhetem a tojást? Hoppá, hozok egy másikat. Légyszi, ne mondd meg anyának, hogy megint eltörtem egy tojást, jó?
Szórhatom én a lisztet? Ami mellément, azt is seperjem bele?
Csillus, a tojásfehérjét, én fel tudom verni, verhetem én? Jaj, nem érem el a konnektort, nem baj, odatolom a széket, ráállok, és úgy. Na, most add ide a mixert, kapcsold be, én meg fogom.
Juj, Csillus, kicsit tojásos lett a fal.

És aki bejön, az csak annyit lát, hogy a hétéves gyerek rabszolgasorsban él nálunk. A hűtő mellett áll egy széken, remegő bokákkal, és bőszen mixerel négy tojásfehérjét. Időnként óvatosan rám pillant, és a pulcsija ujjával letörli a tojáshab nagyját a falról és a nagymamáék fényképéről.

Csillus, a tepsibe rakhatom én? Nem baj, ami leesett, azt megeszi a macska. Vagy én.

Na, már nincs kedvem segíteni, megyek játszani. Én meg ott maradtam a csatatéren, nagyobb halom mosatlannal, mint egy esküvő után, és csak pislogok, de hát egy hétéves gyerektől, mit várok? Legyek hálás, hogy legalább a nagyját a kókuszos csigáknak megmenthettem.