Názár esküvői köszöntője

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Kérem, engedjék meg, hogy néhány keresetlen szóval magam is megemlékezzek e két ember házasságkötésének napjáról.

A menyasszony barátja vagyok, barátságunk kezdete egész pontosan 2008. szeptember elsejére datálható, de előfordulhat, hogy beszédem után barátságunk végének dátumát is módomban áll közölni önökkel.

Názárt főiskolás éveink legelső napján szemeltem ki magamnak. Mint minden gólya, én is az eligazító teremben vártam a sorsomra. (Kissé rosszkedvűen, mert sosem akartam főiskolás lenni. Végül az egyik legjobb döntésem lett.) Mogorván rugdostam az előttem ülő székét, mikor beóvatoskodott a terembe egy vékony lány, tágra nyílt mandulaszemekkel és vállig érő, két copfba font hajjal. Végigjött a fal mellett és leült mellém.

Amikor beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy az anyja fonta be haját még reggel. Kikerekedett szemmel bámultam rá, a fejemben vékony hangon sikított a csodálkozás: te jó ég, ennek tizennyolc évesen még az anyja fonja a haját! Fuss, fuss, fuss, vissza se nézz!

Csak azért nem ültem két sorral hátrébb, mert azokat már elfoglalták a tőlem sokkal okosabbak. Mikor megtudtam, hogy szegény az Isten háta mögöttről jött, elhatároztam: pártfogásomba veszem ezt a kis árvát.

Ahogy teltek az évek, beolvadtam az Isten háta mögötti emberek közé. Észre sem vettük – ripsz-ropsz! –elrepült öt év.

Názárnak sokat köszönhetek, a temérdek ősz hajszál mellett azt is, hogy amikor a párkapcsolatom krízisben volt, ez nem látszott meg a főiskolai előmenetelemen. Fásult lettem, nem érdekeltek a vizsgák, a leadandókat sem csináltam meg; hiába üvöltözött velem az ágyból és önmagából kikelve Názár, lepergett rólam. Méregtől liluló fejjel asztalhoz ült, és bár végig engem átkozott, reggelre elkészült minden feladattal, nehogy kettest kapjak.

Sose felejtem el.

Beszédemet egy tanulságos Pilinszky-idézettel zárom: „Az ágy közös. A párna nem.” Ami édesapám tolmácsolásában annyit tesz, hogy a házastársakat köti ugyan a házastársi hűség, de az álmaik sokszor különböznek.

Kívánom, hogy nektek a párnátok is közös legyen.

Sok boldogságot!

Aknaszlatina, 2013. 08. 24.

Názár, a rettegett

- Szia! Mit csinálsz? Megint takarítasz? Sokszor látlak este takarítani, ilyen rendszerető vagy?

- Aha, ez az egyik ok, amiért takarítani szoktam, nagyon szeretem a rendet. A másik oka meg, szerinted megúsznám élve, ha Názár arra jönne haza, hogy nincs fényesre vikszolva a padló? Hát szerintem nem. Már az ajtóból kettéharapna. Még a csomagjait le se pakolná, de én már kettétört gerinccel pislognék valamelyik sarokban.

- Igen? Nem is nézem ki belőle.

- Á, dehogy. Csak én találom ki ezeket, mert szeretem mikor sajnálnak az emberek, hogy milyen sanyarú sorsom van, és szeretek röhögni.

- Komolyan?

- Nem, bazeg! De úgy látom, most nem sikerült valami fényesen a takarítás, úgyhogy jobb lesz, ha eliszkolsz, mielőtt te is kapnál egyet-kettőt.

A fiúcska fülét-farkát behúzva elsompolygott a folyosó végén lévő szobájába, és még azt is hallani véltem, hogy kétszer kattant a zár.