Egyszer volt, hol nem volt, voltam egyszer én. A személyes névmást helyettesíthetném egész nyugodtan Isten barmával, ugyanazt jelentené. Engem.
Történt ugyanis, elvakulva attól, hogy egy ideje megengedhetek magamnak egyet s mást, vettem egy hófehér kabátot. Nem volt olcsó. Az egész ruhatáram nem kerül annyiba, amit kifizettem érte, pedig sok rongyom van. Szívtam is a fogam.
De az Ember azt mondta, milyen csinos vagyok benne, és ez felülírt mindent.
Lett egy fehér kabátom.
Egy fővárosban, ahol többmillió ember tömegközlekedik naponta. Köztük én is. Okos emberre vall a fehér kabát, nem?
Egy hét múlva szürke lett, megnéztem a cimkéjét, rá volt írva nagy betűkkel, hogy kímélő programon ki lehet mosni, á mondom, nem lesz itt semmi probléma. Bedobtam a gépbe, mikor lejárt a mosás, örvendezve szedem kifelé, egyből elkámpicsorodott a képem, mikor látom, hogy mintha eddig nem ért volna térdig.
A tollbélésnek nem tett jót a mosás, ennyi információt rögtön leszűrtem. A második infarktus akkor realizálódott bennem, mikor láttam, hogy száradás után sem lett sokkal rózsásabb a helyzet. Sőt.
Ez a kellemes érzés agyvérzéssel párosult, mikor eszembejutott, hogy tulajdonképpen mennyit is fizettem érte.
Semmi baj, semmi baj, semmi baj. A blokk megvan, félév garanciát kaptam rá, visszaviszem, elmagyarázom mi a helyzet, és ha nem cserélik vissza, rájuk borítom a pultot, eddig biztos. A többit meglátjuk.
Visszaviszem másnap, eladó udvariasan megkérdezi, mi a probléma, elmagyarázom neki, hogy kimostam, mikor rá volt irva, hogy megtehetem, és utólag kiderült hogy nem kellett volna. Az Ember is mondta, hogy kézzel mossam, de én nem hallgattam rá, sose hallgatok senkire, mndig okosabb vagyok.
Eladó konszolidált mosollyal az arcán figyelmesen hallgat, belül fetrengve röhög, majd közli, hogy levásárolhatom a blokkot. Nem, nem, nekem az nem felel meg, ugyanezt a kabátot szeretném, ugyanebben a színben és méretben. Kicsit megütközve néz rám, azzal ugye tisztában vagyok, hogy a következőnek sem fog jót tenni a mosás?
Bemegy a raktárba, keresgél, sajnos nincs se fehér, se M-méretű. Két kezében két kabátot fog, az egyik szép fosszínű, a másiknak kellemes hányásszíne van. Ha közelebbről megvizsgálnám, még a sárgarépadarabkákat is felfedezhetném benne. Melyiket szeretném?
Udvariasan megköszöntem, egyiket se. Keserves fancsali ábrázattal fordultam ki az üzletből, semmi baj, a városban hat üzlete van a márkának, az egyikben csak akad. Az országban ezen kívül további négy üzletük van, ha nincs a fővárosban, vidékre is elmegyek érte, ha már ennyire hülye vagyok.
Végigjártam az üzleteket, elsőben nincs, másodikban nincs, harmadikban nincs, negyedikben nincs, itt már én is fél lábbal a sírban vagyok, míg végül az ötödikben akadt.
Nem hányásszínű, nem fosszínű, gyönyörű hófehér, pont a méretem, pont hibátlan. A személyzet udvarias, kedves, nem kellemetlenkedik, gyorsan kicserélik, felpróbálom, mintha rám öntötték volna.
Sikerélményemet újságolom az Embernek, mire ő érdeklődve: mintha már koszos lenne az ujja, mikor mosom ki legközelebb?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése