A kaszáspókok igen gyatra minőségű élőlények. Hamar szakad a lábuk. Nem éri meg tartani őket. Az ember csak megfogja a lábukat és máris a kezében marad vagy öt. A pókoknak átlagosan nyolc lábuk van, de én már láttam olyat, aminek csak hét volt. Biztos letört egy útközben. Vagy amikor szilvát lopott a szomszéd fájáról. Ez sokkal valószínűbb.
Ez a lábszakadós hipotézis csak a kaszáspókokra vonatkozik. Másféle pókokat nem szoktam fogdosni. De megeshet, hogy ez rájuk is érvényes, mármint a másfajta pókokra, és az ő lábuk is csak olyan gyengén van odacelluxolva a testükhöz, mint a fentebb említett kaszáspókoknak.
Igazából eddig csak olyan másféle pókokkal találkoztam, amiknek a hálójába én rendszeresen beleakadtam, mert mindig rossz helyre szőtték. Biztos azért, hogy engem bosszantsanak. Előttük sose sírtam, csak benn a házban, hogy ne örüljenek.
Általában ha találkozom a másféle pókokkal, a reakcióm igen gyors és velős. Addig taposom őket, amíg teljesen meg nem bizonyosodom arról, hogy ez a pók nem hogy támadni nem fog többet, de futni sem, tekintve, hogy a feje és a teste közötti jelentős távolság nehézségeket támaszt ilyen téren. Ráadásul a lábai, amik szakadnak, szintén távol tartózkodnak egymástól, valamint az sem elhanyagolható tényező, hogy a belső szerveire valami marha rálépett a bakancsával. Véletlenül. Tizenkilencszer. Szóval ezt az egész futkározós dolgot a velem való találkozás után, sikeresen kivitelezni csak az örök vadászmezőkön lehet legfeljebb, amit jelen esetben a pókháló helyettesít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése