2011. március 29., kedd

Halál előtt (csak hogy hátborzongató legyek)

Az a helyzet, hogy az történik, hogy úgy néz ki, hogy az a szégyen ért engem, mint engem, hogy húszéves létemre reumás leszek, vagy ízületi gyulladásos, vagy mi. tök ciki. a gyűrűm rá sem megy az ujjamra, olyanra dagadt, ja, és azt már ne is említsem, hogy a térdemet hajlítani esetleg, mint olyat, átköltöztettem a luxuskategóriába. Hm. egy párkereső hirdetésben, nem lennék túl nyerő ezzel a háttérzenével. még jó, hogy nekem itt a jóember. már. vagy inkább még. maj' megláccik, hogy mi láccik. hogy egy kicsit pozitív is legyek. és a humoromnál maradjak. mert valamibe muszáj kapaszkodni. bármibe. akármibe. nekem már csak ez maradt.

na, a jelenlegi helyzet szerint egy kicsit be vagyok kakálva. egy kicsit NAGYON. húszévesen nekem még annyit kéne innom, hogy utána 50 évig a gyóccerek tartsanak életben, és hajnalban járni haza, és nem tudni, hogy mitől szakadt el a nadrágom, és főként hogy lett sáros, és zülleni, zülleni, zülleni. nem pedig azon gondolkodni, hogy a reuma hangzik barátságosabban vagy az ízületi gyulladás, és hogy melyikkel szívok kisebbet. pár százalék a különbség mindössze, úgy érzem. említeném ismét a koromat, amíg még megtehetem. pár év és nem fogok ennyit hencegni vele. lehet, hogy még kiderül néhány kellemes betegség holnap, a vizsgálaton, és átírom a születési dátumot a személyimben. Húsz évvel korábbra. vagy lehet hogy harminccal. még ez ügyben nem határoztam.

lehet hogy a nevemet is lecserélem, én leszek a dagadt kezű. olyan kézfejet növesztettem egy éccaka alatt, hogy két kávéscsésze simán elfér rajta tányérostól. és ennek most nem örvendek annyira. inkább lenne kilenc lábujjam, vagy egyéb ilyen kisebb defekt. jajistenemistenem. a térdkalácsomat már szeletelni lehet. előfordulhat, hogy a testem indult hirtelen öregedésnek, akkor felkészülök további leépülésekre. mert lesznek. csak én megszavaztam magamnak még néhány évtizedet. úgy látszik, a Főnök, odafenn, nem értett velem egyet.

Na, majd holnap ugrik a majom a vízbe. és lehet, hogy én is. hogy a brant.

na, jóccaka!

2 megjegyzés:

  1. Csilla kedves,
    tudod, hogy én csak ViccElek, de most tök komolyan mondom: megérdemelnéd ilyen pesszimista, negatív beszéd után, hogy alaposan elverjenek csalánnal! Lásd:
    http://www.vital.hu/themes/alter/bio6.htm
    És nem csak a teát ajánlom, tényleg hasznos ha csalánnal kezeled a fájó részeket!
    Elfelejtkezel az ízületi fájdalomról, míg a csaláncsípés viszket :))
    És tessék pozitívabban szemlélni a világot!
    No, és hogy vicc is legyen:
    - Kedves Csilla, ez reuma, gyógyíthatatlan, meg kell tanulnia a fájdalommal együtt élni.
    - Doktor úr, hát mondjon már valami biztatót is!!!
    - Hajrá, Csilla! Hajrá!!!
    :)
    Szia:
    ViccElek

    VálaszTörlés
  2. Szia Elek!

    Köszönöm a biztató szavaidat, minden rendben, el fog múlni, és valószínűleg csak a szervezetem reagált így egy allergiára. :)

    VálaszTörlés