Amikor az öcsém önéletrajzát olvasom, az mindig emlékezetes esemény. Következménye ez annak, hogy az ott szereplő tényeknek a hetven százaléka nem fedi a valóságot, a fennmaradó néhány százalék is csak hellyel-közzel.
Szemléltetőül hadd álljon itt néhány példa. Amikor az öcsém azt nyilatkozza, hogy anyanyelvi szinten beszél magyarul, folyékonyan ukránul és angolul, valamint közepes szinten oroszul és csehül, és alapszinten még jó néhány nyelven, amelyek többségéről azt sem tudom, melyik országban beszélik őket, ez nála voltaképpen csak annyit jelent, hogy beszél magyarul.
Eddig igaz a történet, és ami ezután következik, azt én mindig sűrű fejcsóválások közepette, magasba emelt szemöldökkel és erős kétkedéssel olvasom. De ez, azt is jelenti, hogy ezek nélkül három sorosra csappan az önéletrajza, valamint az ösztöndíjhoz szükséges pontok száma is erősen megritkul. Rögtön elmondom, hogy miért.
A „folyékony” angol ismereteit az én nyelvvizsgámra, és tudásomra alapozza. Hasonló a helyzet az ukránnal is, annyi különbséggel, hogy ezzel az anyját terheli, aki mellesleg azonos az én anyámmal is. Gyerekkorában tényleg beszélt ukránul, de ez már fényévekre van, a tudása nagyon összezsugorodott. De erősen kétlem, hogy az ösztöndíjbizottság számításba venné a pontozásnál az összes fellelhető rokon és létező ismerős nyelvtudását is.
A közepes szintű orosz és cseh nyelvtudása együttesen nem éri el a 12 szót, illetve arra korlátozódik, hogy mi van enni.
És azok a nyelvek, amiken állítása szerint alapszinten beszél, azokról egyáltalán nincs mit beszélni, mert hülyeség. Valószínűleg tud ezeken a nyelveken pár dolgot, de kétségbe vonom azt, hogy a bólogatás, kézfogás, na meg a böfögés nyelvtudásnak számítana. Ha így lenne, akkor minden nyelvtanár eldobhatná a diplomáját, mert ezeket én is meg tudom tanítani bárkinek.
Kénytelen vagyok átnézni a hivatalos dokumentumait, mielőtt bárhová is benyújtaná őket, mert az azonos vezetéknevünkből kifolyólag, nem szeretném, ha engem is az ő helyesírása alapján ítélnének meg. Aztán utólag mindig kiderül, hogy jogosak az ez irányú aggodalmaim. Például a jobban szavunk nem ly-nal íródik, a kertben szóból nem ajánlott kihagyni a középső mássalhangzót, valamint semmi keresnivalója egy önéletrajzban annak a mondatnak, hogy a szobánkban ketten lakunk a tesómmal, de ő csak ritkán takarít, mert nincs otthon, és egyébként is lusta.
Több oka is van annak, hogy miért nem tanácsos bármilyen hivatalos dokumentációban jótevőnkről negatív információkat feltüntetni. Először is, előfordulhat, hogy megvonom a jóindulatomat, másodsorban a szótárral nagyon tudok csapni és hirtelen. Nem elég, hogy nem tud helyesen írni és nem tisztel kellőképpen, más hiányosságai is vannak az öcsémnek. A fiatalember horkol. De annyira, hogy nem lehet kibírni. Nem lenne ezzel semmi gond, ha egy másik helyiségben aludna és egy másik városban. Viszont a problémák ott kezdődnek, hogy tényleg közös a szobánk. A szobánk, amiről egyébként senki meg nem mondaná, hogy ott egy lány is lakik, amikor nem tartózkodom benne.
Az öcsém nem szeret gyakran zoknit váltani, ebből, kifolyólag ami szobánkba szúnyog és légyirtó már nem is kell. Addig hordja ezt a nevezetes ruhadarabot, amíg szeget nem lehet beütni vele a falba. Egy óra üvöltözés kell neki, hogy eljusson a tudatáig, hogy le fog rothadni benne a lábad, te majom. Csodálatra méltó, hogy lehet valaki teljesen önállóan, minden külső segítség nélkül, ennyire hülye.
És mivel reggelente az ablakot is elfelejti kinyitni, azzal a koncentrátummal embert lehet ölni, jobb, mint a paprikaspray. Az csak a szemet károsítja, de ez az egész szervezetre fatális hatásokkal bír. Az ember belép a szobába, és már nincs ereje kifordulni.
A fentebb közölt okok miatt, elég gyakran tartózkodom máshol. Egész pontosan, bárhol szívesebben tartózkodom.
Az emberek azt mondják, milyen jól nevelt, kulturált öcsém van. Az emberek tévednek. Méghozzá nagyot. Egy kicsit össze kéne költözniük az én jól nevelt (böfögésre ébredek reggelente) és kedves (meddig lehet még a fürdőszobában vacakolni???) öcsémmel, egy hét után hálát adnának, hogy életben maradtak, és reménykednének, hogy a bolygón nem sok ilyen jól nevelt akad.
Azért kupálódik a fiú, mert erős hatással vagyok rá. Muszáj neki, na. Ez az egy út van, amin élve végigmehet. A többi bizonytalan kimenetelű. De annyi esze van, hogy ezt felismerje. Nem féltem. Ahogy a kedvenc fizikatanárom mondaná, lesz belőle valami, ha más nem, elrettentő példa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése