Arra a szomorú következtetésre jutottunk a barátosnémmal, hogy mi tartjuk ketten az eget, hogy le ne szakadjon. főképp, hogy ránk ne szakadjon. És legfőképp, hogy nehogy maga alá temessen. Názárovits fogja az egyik végét, én meg a másikat, és már alig bírjuk. Valaki igazán jöhetne leváltani.
És az is igazság még, hogy a színház jó dolog. Ezt meg is mondtam ennek a félkegyelműnek, hogy hallod-e te Mari, mostantól nagy színházba járás lesz, mert beverem a képed a szeneslapáttal. Hát beletörődött. Muszáj neki, ha nem akarja, hogy a gyönyörű arca a szeneslapátba törődjön.
Meg az is igazság, hogy egy tankönyvre volt szükségünk az egyik iskolából a múlt héten, amihez elég nehéz hozzájutni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nincs belőle. Maximum egy példány. Amit nem szeretnek odaadni a könyvtáros nénik holmi jöttmenteknek. És ha a padlizsánhajú társa ennek a jöttmentnek átható alkoholszaggal hatja át az egész könyvtárat, a tetejébe mindennek, az cseppet sem plusz pont. Sokkal inkább a szemöldökök magasba rándulását valamint az emberi arc felismerhetetlenségéig való torzulását idézi elő. Továbbá éles hangú megrovást arra nézve, hogy a kukába nem kéne belehányni.
Aztán a könyvtáros néni tekintete rám téved, és én igencsak hálás vagyok, hogy fokhagymát ebédeltem, ami tökéletesen elnyom mindenféle más illatmintát, és hatástalanítja a szaglószerv működését legalább két-három órácskára. Miután kiderült, hogy te nem a Hájas István lánya vagy? De igen, válaszolok fülig érő boldog mosollyal, hogy mind a nyolcvan fogamon megcsillan a csillár fénye, mégsem érzem még veszve a könyvet teljesen. Ez a tehetség: újraéleszteni az esélyeinket amiket a barátosném a puszta létezésével a nullára tornázott. És még a cselekedeteit nem is említettem.
Egyik szavamat a másikba öltsem, a vége az volt, ha akarjátok tudni az igazat, hogy megkaptuk a könyvet. Természetesen, tenném még ezt hozzá. Következtetés: nincs a világon jobb dolog annál, mint az én apukám lányának lenni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése