Ha én rendes kislány lennék...

Ha én rendes kislány lennék, akkor minden este kipucolnám a csizmámat, kivasalnám a ruháimat, szépen összetűrve tenném a szék karfájára, hogy reggel, mikor kinyitom azt a két nagy málé szememet, amivel a világra csodálkozok kéken, akkor ne kelljen először is a káromkodásaim bő szótárából választani egy kacskaringósat, hogy hol a rohadt életben huzakodtam le előző este?, hanem szépen kulturáltan, nőiesen, és ami a legfontosabb némán felöltöznék egy-kettő, és mehetnék a dolgomra, vizsgázni, vagy éppen ami esedékes.

Ha én rendes kislány lennék, akkor minden vizsgára tanulnék már év közben és nem csak előtte lévő délután néznék bele a könyvbe, hogy ez itt mi a fasz, és az ott mi a fasz? Elnézést kérek a vulgaritásért, vizsgaidőszakban valahogy kikopnak a szókincsemből a szép szavak. Már csak a kevésbé szépek maradnak, és ha az ember szeret beszélni, akkor abból gazdálkodik ami van. Csak arra figyelek oda nagyon erősen, nehogy a húgom előtt is így beszéljek, mert apáéktól lehet, hogy még egy sallert is kapnék.

Ha én rendes kislány lennék, akkor a teendőimet nem hagynám mindig az utolsó pillanatra, hanem szépen megcsinálnám, ahogy illik, és nem idegbajoskodnék az utolsó pillanatokban, mert egyszer Názárovicsnál is betelik a pohár, és akkor mehetek világgá.

Ha én rendes kislány lennék, akkor szépen beszélnék mindenkivel, ahogy egy kulturált nőhöz az méltó, és nem úgy, hogy a szóhasználatomat egy kondás is megirigyelhetné. Mert az egyáltalán nem méltó.

Ha én rendes kislány lennék, akkor mindig időben kitakarítanék, és nem várnám meg, míg Názárovics rám förmed, hogy nem szúrja a szememet a kosz? És erre nem az a helyes válasz, hogy nem. És önként takarítanék és dalolva, és főként alaposan és nem csak összecsapva, mint ahogy az rám olyannyira jellemző.

Ha én rendes kislány lennék, akkor odafigyelnék arra, hogy mindig kedves legyek, és nőies, és udvarias, és nem egy paraszt állat, mint aki olyan sokszor vagyok, Názárovics nevezetű kebelbarátosném állításai szerint.

Ha én rendes kislány lennék, akkor a macskákat rendeltetésszerűen használnám, simogatásra, meg ilyenek, és nem törölném fel vele a padlót, mert a macskának fáj, ahogy azt a húgom a múltkor megjegyezte.

Ha én rendes kislány lennék, akkor nem csavarnám a húgom orrát, amikor keze-lába el van foglalva, és még védekezni sem tud. Legalább az egyik kezét kiszabadítanám. És nem zabálnám fel előle a csokit, kekszet, stb, mert nem illik. Ez az egyik, a másik meg, hogy az embernek így is öt kilóval kevesebbet állítok a testsúlyommal kapcsolatban, mert olyan rossz azt kimondani hogy százharminckilóvagyok egy szuszra.

ha én rendes kislány lennék, akkor csak egy pár csizmát követelnék magamnak télre és nem hatot, mert másnak is annyi van. És különben is, mire az embernek hat, mikor csak két darab lába van? Megszámoltam. Nekem kettő van. És ellenőrzésképpen a Názárovicsét is megszámoltam. Neki is kettő van. Ebből kifolyólag a példát helyesnek ítélem, továbbá a levezetését teljesen helytállónak.

Ha én rendes kislány lennék, hjaaaj, ha én rendes kislány lennék...