Názár egy napja

Mióta Názár menyasszony lett, nem lehet bírni vele. Pedig én már pár éve igyekszem. Az egész úgy kezdődött, hogy neki sosem tetszett a fehérarany eljegyzési gyűrű, kővel a közepén. Nekem meg nagyon. Erre mit ad az Isten? Fehérarany az eljegyzési gyűrűje és kő is van a közepén! Hiába, meghalt Mátyás, oda az igazság...

Az anyóssal együtt élős mígahalálelnemválasztig ugyan még van néhány hónap, de én legjobb tudásom szerint igyekszem már most kiokosítani Názárt, hogy milyen viselkedés a legcélravezetőbb életben maradása szempontjából. Nagyon készségesen és részletekbe menően szoktam ismeretterjesztő hangomon információkat megosztani vele az esküvő utáni sorsáról. Csak valahogy ezeket a jövőképeket nem fogadja kitörő örömmel, azt tapasztaltam.

Nem szereti, mikor azt mondom, hogy mivel férjhez menése után elköltözik falura, az azt jelenti, hogy ámen neki, fakereszt, csókolom, onnan a lábát ki nem teszi többet, míg él, a viszont hallásra. Azt se szereti, ha fröcskölök rá egy kis vizet nyomatékosításképpen, akkor mindig olyan ijesztően forog a szeme. Néha még a szája is habzik.

Mivel én vagyok a legjobb barátnő az egész világmindenségben, ezért már most sulykolom bele a napirendjét, legyen ideje megszokni, úgyis mindjárt itt az augusztus.

Mert ugye falun az élet nem úgy megy, mint városon. Megmagyaráztam neki, hogy ott az emberek már pirkadat előtt kelnek, nincs kilencig lustizás. Megetetik a jószágot szépen, aztán kimennek a földekre, nekiállnak a munkának, mint Laci a mosatlannak, kilenc körül früstökölnek, utána megint a lovak közé csapnak. Délig megállás nélkül dolgoznak, megebédelnek, félórára ledőlnek a gyengébbek az árnyékba, az edzettebbek rögtön visszaállnak a sorba. És nagyjából addig dolgoznak szép szorgosan, mint a hangyák, míg fel nem jön az Esthajnalcsillag. Utána mindenki vállára veti a kaszáját, és libasorban megindulnak hazafelé. Sokkal jobb lenne, ha végig tudnám mondani röhögés nélkül, de jellemtelen alak vagyok, akaraterőm egy csepp se, állandóan kudarcot vallok.

Mondtam Názárnak, hogy ezzel nincs vége a napnak, mert miután hazaért, le kell menni a kertbe locsolni, mert minden gyerek tudja, hogy locsolni este kell, mikor kuruttyolnak a békák, mert attól jobban nőnek a zöldségek. Meg a bolondgomba.

Utána bemegy, megfőzi a másnapi ebédet, kitakarít, kimossa a szennyest, lezuhanyzik, teljesíti házastársi kötelezettségeit, utána befordul a falhoz, és ez így megy tovább ötven éven keresztül...

Mikor ilyen kedveseket osztok meg vele csillogó szemekkel, mindig verekedni akar, csak azt a tizenkét kilót, amit magáénak tudhat, még meg kő többszörözni, hogy a fél mázsás súlyom mellett birkózás tekintetében labdába rúghasson. Vagy esetleg belém.

Hjaj, nagy felelőtlenség öt év alatt felnevelni egy Názárt, utána meg átengedni holmi jöttment idegennek...