A húgom előszerettel követ, bármerre megyek, ha még nem lenne világos mindenki számára, ez időnként elég nagy türelmet igényel. Sőt, még többet. Ha lejövök a kertbe napozni, akkor irigykedve méreget, mert azt neki nem lehet, hétéves lévén, percek alatt odasülne valamelyik bokor alá.
Továbbá előszeretettel eszik fokhagymát és minden mást aminek éktelen szaga van kilométerekre. Ilyenkor bejön a szobámba, én meg már a küszöbről érzem, hogy valami nagyon bűzlik Dániában. Odaáll mellém, természetesen futva érkezett valahonnan, ami azt is jelenti, hogy orrán-száján lélegzik, aminek én kevésbé örülök, és amikor szóvá teszem, hogy mit tud erről az orrfacsaró forrásokról, akkor könnyedén megjegyzi, hogy bevitt pár vitamint a szervezetébe. Ezekkel a szavakkal. Én meg röhögök, mint valami félkegyelmű, és titokban büszke vagyok rá, hogy ilyen értelmes.
Na de amikor lemegy a nap, ő is jogosult haszonélvezője a füves területnek, amit mi csak kertnek hívunk. Azt hadd tegyem hozzá, hogy ugrásra készen lesi, hogy az utolsó napsugár is lebukjon a látóhatár peremén, utána indián csatakiáltáshoz hasonló üvöltéssel és csörömpöléssel, amit a nyakába akasztott sok kacat okoz, (felkészült a fogadásomra, na) lélekszakadva rohan, és úgy szemlél meg, mintha valami évezredek óta kihalt állatfaj lennék, hogy vajon mennyit változtam az elmúlt két órában, míg megkímélt a sors tőle.
Utána, elégedett sikollyal hajigál mindent szét a pléden, majdnem leszorulok a fűre. Rémes, mekkora mennyiségű játékot bír lecipelni, és aztán ahelyett, hogy játszana velük, lyukat szúr a bordáim közé a könyökével. És mindenáron beszélgetni akar. És kíváncsi, hogy én miért nem akarok. Miután én kitartóan hallgatok, elégedetten közli, hogy megölt egy bogarat. Teljesen egyedül. És hogy a hangyával is elbánik már. A vörössel is.
Aztán megint beszélgetni akar. Egyedül nem szeret. De én még mindig nem akarok. Aztán kérdezősködik, hogy miért sírtam. Nem sírtam. De sírtál, Csilla, hallottam. Az ember hogy mesél el egy hétévesnek egy szakítást? Fájt a lelkem. És már nem fáj? De még mindig fáj. És miért? Tudod, a felnőtteknek sokszor kell dönteniük, és megesik, hogy egyik-másik fáj. Akkor döntsd vissza. Nem lehet. És miért? Nem tudom. Akarod, hogy süssek neked egy tortát? Nagyon.
Nekem a nővérem 3éves keresztlányának(engem néha jobban bir mint a nővérem:)) kellett elmaygaráznom miért hagyott el a barátom.egy egyszerü okot mondtam,azt h már nem szeret.erre ő csak annyit mondott, hogy ő is szeretne valamit gépelni(a számitógép fényénél zajlott a jelenet).mikor megkérdeztem,hogy a fél percnyi elég zajos billentyü csapkodásnak mi lett az eredménye azt válaszolta:Csucsa (Julcsa)én csak azt irtam, hogy pasi gyere vissza, mert nem örülsz ugy mint mikor csokit vett neked:)hát igen, néha ezek a kis csöpségek azért mennek az idegeinkre,hogy az én erős vagyok külső mögött észre vegyük milyen esendőek is vagyunk valójában.De legalább a "babaszag" vigasztal!!!
VálaszTörlés