Hát Edina, Isten éltessen!

Péntek délután nyakamba vettem a világot, na nem azért mert olyan erős vagyok, hanem csak úgy, meg a hamuba sült pogácsát, és elindultam szép hazámból. a világ végére. Aki nem tudná, ez pont hat óra vonatozásra van Bátyútól, az a tábla amin az áll, hogy "Üdvözlünk az Isten háta mögött!" kidőlt és helyette egy korhadt fadarabra valaki azt írta krétával, hogy Szlatina. Nagyon helyes.

Még nem téptem le a bőröndömről a cetlit, amit a reptéren ragasztottak rá, és így siettem végig a falun, mint egy hülye, lobogó félméteres szalaggal. Meg kell adni a módját, na mi van? Az egyik emberféle nagy udvarlásba kezdett a vonaton, szépség, ez a táska repült? mondtam, hogy nem csak a táska, a gazdája is. Amerikából? majdnem. Na, addig addig, hogy mindenáron a telefonszámom kellett neki, mondtam, hogy jóember, magának már van egy, nekem mi lesz, ha ezt is odaadom? olyan erős harmincon fölüli volt a koma, de ez nem zavarta annyira, nem tudom, én nézek ki ilyen idősnek? na szépség, add meg a számod, mondom, nekem nincs ukrán számom. Add a németet! persze, a férjem mit fog mondani? na, végül is abban maradtunk, hogy két hét múlva találkozunk Stuttgartban, azt elfelejtettem mondani neki, hogy rám egy kicsit várni kell majd. Olyan pár évet. Viszlát szépség! biztos nem adod a számod? Biztos, biztos.

Azt hiszem, egész életemben nem találkoztam ennyi illuminált emberrel, mint ezalatt a néhány nap alatt. Ez itt életforma. Senki sem józan teljesen, este felé pedig végképp. Az egyik srác sírva beszélt, azt hittem, hogy részegen ilyen a hangja, beletelt két napomba, míg rájöttem, hogy nem, józanon is így artikulál. Péntek este megismerkedtem az itteni elittel, akiknek Henci már sokat harangozott rólam. Csupa szív emberek. Csak hamar ütnek, és sokat isznak. Na, nem negatívumként mondom ezt, mert három napig teljesen közéjük tartoztam. Szombaton kirúgtunk a hámból Henciékkel, megünnepeltük az Edina szülinapját, aztán tegnap újra. Nehogy elfelejtse. Nem mintha lehetne.

Tegnap motoroztam. Életemben először. És utoljára, azt hiszem. Mindezek mellett rettenetesen hálás vagyok az égben lakónak, hogy egyáltalán életben maradtam. A srác úgy hajtott, mint a veszett, én meg úgy sikoltoztam, ahogy a számon kifért. A vér kocsonyásra fagyott az ereimben, ami helyett egy másik állagú anyagot kellene mondanom igazság szerint, ami a csípő környékén tartózkodik általában, csak a kiskorú olvasók miatt kénytelen vagyok rébuszokban beszélni. TejóIsten! Nem mertem nagyon ütni a hátát, mert féltem, hogy véletlenül halálra verem, akkor ki vezeti a motort? Biztos halál. Nálunk Názárovits a nagy motorrajongó, nem én. Én a kukac vagyok. A gyáva kukac. De nekem muszáj mindent kipróbálni, nehogy valamiből kimaradjak, mert megesz a fene.

Összegezve a hétvége eredményeit: rájöttem, hogy a vakmerőségem határait nincs mit feszegetni, lévén, hogy a fentebb említett dologgal én egyáltalán nem rendelkezem, a véremben még sokáig kimutatható lesz egy elég izmos alkoholszint, dagadtra táncoltam a bokáimat és tegnap elszívtam egy cigit. Azt hiszem, kezdek zülleni. Hát Edina, Isten éltessen! :)