Többször említettem már, hogy a macskának nálunk elég viszontagságos az élete. Szívós kis dög ez, úgy látom. Majdnem olyan mint Chuck Norris. Csak vele ellentétben, ez a macska egészen valóságos, főleg amikor hajnali fél tízkor végiggyalogol az arcomon, és gyökeret ver a torkomon. Én nem tudom, ennyire nem lenne világos, hogy a macskákról alkotott véleményem egy szóban kifejezve mindössze annyi, hogy siccc?! Esetleg még a takarodj jöhet szóba. De ezt nem mindig használom, amikor a barátosném is jelen van, mert félek, hogy magára veszi. Én azt vallom, hogy egy élőlénynek egyszerre csak egy vezényszót tanítsunk meg, és mivel a macska egy egyszerűbb életforma, ezért ő kapta a rövidebbet.
Az ilyen ébresztésektől már csak az a rosszabb, amikor a húgom bejön a szobámba, miközben én az igazak álmát alszom, hadd tegyem hozzá, és a mutató- valamint a hüvelykujja közé csippenti a szemhéjamat, hogy benézzen alá, és leellenőrizze, hogy valóban alszom-e? És aztán apáék engem vonnak felelősségre, hogy vajon honnan ismer a gyerek feltűnően sok káromkodást? Mintha én bármiféle információval szolgálhatnék ezzel kapcsolatban. A törékeny családi béke megőrzésének érdekében mindig azt felelem, hogy az iskolában tanulhatta a sok gyerek között, manapság már egyáltalán nem szűrik a jelentkezőket, mindenféle modortalan gyereket felvesznek. Vagy, ha esetleg nem ott, akkor talán a fogorvosnál, ott is mindig ragad valami építő az emberre. Én a szókincsem legjavát ott szedtem össze, egy-egy ideget ért fúrás után.
Persze nem akkor amikor én ülök a gyóntatószékben. Akkor csak bélremegés van. És gyors ámbár alapos átértékelése a személyiségemnek és a magamról kialakított képemnek. A máz lehullik, és csak egy rettegő, gyáva egérke marad, akit pont úgy hívnak mint engem. Különös, nem?
Még ehhez a témakörhöz azt tenném hozzá, hogy érdekesen gondoskodik a húgom a macskáról. Ha szerinte éhes a dög, akkor addig fogja mártogatni a fejét a tejbe, amíg minden csupa tejes nem lesz, de a macska egy kortyot sem iszik, természetesen. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy utálja a tejet. Én nem tudom, milyen macska ez, valószínűleg gyári hibás, mert ingyen kaptuk. Az sokszor nem túl biztató. Aztán, további gondoskodások: ha a húgom szerint a macskának fára kell másznia, akkor fog is, mert ha magától nem akar, akkor feldobálja, egy ágon majd csak fennakad. Továbbá, ha a húgom szerint a macska elfáradt, akkor ölben viszi azokra a helyekre, ahová szerinte a macskának feltétlenül el kell jutnia. Amikor nem érzi elég sebesnek magát, akkor dobja az állatot, ebből kifolyólag eshetett meg az is, hogy amikor az ágyra akarta dobni azt a dögöt, nem emelte elég magasra, vagy mi, és a macska koppant egy máriásat az oldalán.
A húgom egyébként sokat fejlődött, meglepve tapasztaltam, hogy már nem visít, ha nyúzom, hanem szép csendben tűri. Kis cseles a bambi, rájött, hogy így hamarabb szabadul. A hétvégén dióztunk, aminek köszönhetően hat ujjamon a bőr elég siralmasan néz ki a körmök környékén, és csak halványan emlékeztet ápolt, női körmökre, amik eredetileg voltak. Halálra voltam dolgoztatva, Csilla törj még diót, még, még, még! Kis Mussolini. Alig győztem a kalapáccsal törni, míg a naccsága ült a kisszéken, és tömte befelé a szájába, ami hasonlatos a Názárovitséhoz, feneketlen lyuk az is. Ez a kis bambi szeret velem lenni. Mindig csak beszélgetne, amit én nem is bánok, csak muszáj vagyok figyelni, mert ha nem lát reakciót akkor képes elismételni ugyanazt hetvenkétszer. És szeret az ölemben ülni, de puszit nem tudok kicsikarni tőle. Vagyis, ha jókedvében találom, akkor nagy kegyesen kioszt két adagot, de az, hogy én is összecuppantgassam, szóba sem jöhet. Ezért amikor a házbanlévőkisgyereknyomorgatós hadművelet esedékes, és már a szóban forgó nyúzni valót is becserkésztem, ezzel kezdem. Naponta öt nyomorgatás érkezik menetrend szerint, amikor ritkán vagyok otthon, akkor több. Annyi engedményt tettem, hogy hozzám nem kell naponta többször imádkozni vörös szőnyegen, térdre borulva. A vörös szőnyeget elengedem, egye fene.
A hétvégén elég sokat sóhajtozott ez a bambi, ami meglepett, mert ha jól emlékszem, ez a jellemvonás a hétéveseknek nem sajátja. Aztán kiderült, hogy az a probléma, hogy még nem mozog egy foga sem, pedig már másodikos. És az első osztályban már van két gyerek, akinek nincs foga. És most mi lesz? Komoly dolgok ezek, és igazán hálás vagyok a Mennybélinek, hogy meg tudtam állni, és nem kezdtem el vihogni, mint valami gyengeelméjű. Igaz, hogy egy kicsit féltem megszólalni, mert várható volt, hogy bármelyik pillanatban előtör belőlem az állat és szegény gyereket halálra ijesztem. Úgy néz ki, kezdek felnőni. Mintha érne az agyam.
A nap eseménye, hogy a kedvenc tanáromról kiderült: van szíve. Igaz, hogy jó mélyen, de azért van, akárhogy is titkolja. Nagy dolog ez. Becsülöm.
Továbbá láttam ma egy szép szemszínt, illetve kettőt, mert nem vak félig. Ja, a magamén kívül. Kék volt. Tiszta kék. Hm, nem is vettem észre eddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése