Amit a bizottsági vizsgáról tudni kő

Hát hol is kezdjem? Legjobb lenne az elején, hát igen, ha én tudnám, hogy hol az eleje...

Szóval a bizottsági vizsgát a felsőoktatásban részt vevő diákok ismerik. A bizottsági vizsga mint olyan, azt jelenti, hogy az a szerencsétlen félnótás aki részt vesz rajta, nem volt képes megtanulni az adott anyagot a vizsgára, de még a pótvizsgára sem. Ezért szükségeltetik a harmadik, egyben utolsó lehetőség, (mielőtt aszondanák neki, hogy takarodjon vissza az ólba), a bizottsági vizsga, amihez kérvényt kell írni, és ahol rengeteg ember benn van, és pislog a gülü szemével rád, aki még most se tudsz egyáltalán semmit. De legalább éghetsz a tanszék előtt egy kiadósat, körülbelül mint a fáklya, apám!

Ez kérem szépen, annyira kellemes és vidám kis dolog, hogy az embernek leizzad a háta, de egy olyan abnormális szinten, koordinációs zavarai lesznek, ami annyit tesz hogy a lába reszket mint egy idült alkoholistának, a beszédközpontja jelentős mértékben sérül, ami azt jelenti, hogy dadogni kezd, és összefüggéstelenül beszélni, (ez jellemző egy másik ismerősömre is, és csak azért nézzük el neki, mert annyira kék a szeme), valamint a tudása úgy elillan a fejéből, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Felmerül a kérdés, hogy miért tulajdonítunk ennek ekkora jelentőséget? Nehezemre esik kimondani, főleg így diploma előtt, de én is begyűjtöttem egyet. Na, csak kimondtam. Rettenetesen büszke vagyok magamra. Ez azért teljesítmény. Örültem neki cefetül, mondtam is a barátosnémnek, hogy nyugodtan köpjön rám, amikor csak kedve tartja, és alkoholos tussal teljes lelki nyugalommal ráírhatja a homlokomra, hogy hülye vagyok, üssetek! Mert megérdemlem.

Itt elnézést kérek azoktól, akik gyakori látogatói eme vizsgáknak, nem ellenük irányul a véleményem, már hozzászoktam a tudathoz, hogy szegény vagyok az agysejtjeimet illetően, de eccerűen nehezemre esik feldolgozni, hogy ilyen mértékben féleszű vagyok, még mellé pluszban.

Vannak dolgok, amikről az ember nem tehet, elismerem, de amikor vizsga előtt a fent említett egyed ossza az észt a többi vizsgázónak, akik alázatosan isszák minden lélegzetvételét, és ő maga meg alulmarad, hát kérem szépen, bocsássa meg a világ, erre nehezen találok szavakat. Illetve találok, de mivel a vizsgaidőszak véget ért, a káromkodási licencemet bevonták. Többen is. Úgyhogy csak magamban puffogok.

Azért igazságtalanság egy kicsit, háddenem? Igazságtalanság, egy fenét. Ki tehet arról, hogy én hülye vagyok? Na még a végén mást fogok hibáztatni érte. Egyébként a fene helyett, szívem szerint, mást mondanék, egy testrészt, ami erős összeköttetésben áll egy négylábú állattal, ami nyihog, és a nyihogó állat (ami úgy tudja elvenni a kockacukrot a kezemből, hogy közben majd össze brunyálom magam), ezt a testrészét nemzésre használja. Aki ebből se találja ki, az meg is érdemli.

Még egy röpke gondolatot osztanék meg, mielőtt eltakarodok aludni, még pedig azt, hogy akinek ilyen görbe lábai vannak mint nekem, hogy az egyik iksz, a másikat meg kiolvasni is alig lehet, az ne akarjon néptáncolni, hanem legyen boldog és nagymértékben elégedett, hogy legalább járni megtanult. Mert amíg a többiek követik az adott tánclépést, ami jobb-jobb, bal-bal, dobbantás, addig a maximum amit én ki tudok hozni magamból, az annyi, hogy jobbra csúszok, amikor a többiek balra, persze, miért is mennék egy irányba velük? Balra figyelek, hogy ne lépjek rá a partneremre, és sűrűn szabadkozok, amikor mégis rálépek, mert bamba vagyok, ugyebár, ez nagyban megnehezít mindent, valamint szabályos időközönként letörölgetem a nyálamat a ruhámról, mert mindenre egyszerre odafigyelni nem tudok.

És a legmegalázóbb, amikor a másik körrel párhuzamosan kerülünk, és én nyavalygok Názárovitsnak, hogy a hétszázötvenhatmilliárd tánclépésből nekem még egyszer sem sikerült úgy lépni, mint a többieknek, akkor az elnök asszony lazán átszól a másik sorból,hogy nem nehéz az Csilla, a jobb lábát rakja előre, a másikat meg szép lassan utána. Nem volt vér ciki egyáltalán, amúgy. És a szánakozó tekintetéből ítélve arra a következtetésre juthatott, hogy egy ilyen nyáladzó borjúnak, aki csak összetapos mindenkit maga körül, és a lába olyan bot, hogy ütni lehet vele, mire diploma? Poháralátétnek? Mert hogy használni nem lesz képes, az hót ziher...

Hát, csak ennyit akartam mondani.
Most felmegyek a szobámba, befordulok a falhoz, és sírok reggelig.
Jóccaka!