Azt a betyár mindened, te macska!

A húgom érdekes viszonyt ápol a macskával. Nem tudom eldönteni, melyikőjük a főnök. De tényleg.

Bevezetésként elmondanám, a mi szobánkban, (apáék szerint gyerekszoba, szerintem spájz,) szóval a mi szobánkban emeletes ágy van már ősidők óta. Felettébb praktikus megoldás, helynyerés szempontjából. Ha egy kétszer három méteres szobába be kell zsúfolni az öcsémet a mérhetetlen lábszagával meg dicsőséges énmagamat az összes cuccommal, akkor az ember nem válogathat az eszközökben. Pedig én szívesen válogatnék.

Többek között azért is jó az emeletes ágy, mert ha lejövök, nem kell egyből a szekrény tetejére ugranom, hanem szép csendben leereszkedek a szekrény és a tükör, valamint az ajtó és az asztal közötti félméteres üres helyre a padlón, és remélem, hogy a következő életemben ló leszek, vagy madár. Na, miután átteleportáltam magam a fent említett helyre, csak és kizárólag ezután szédülök neki a szekrénynek és verem be a homlokomat a könyökömmel egyetemben az ajtajába, amit elfelejtettem bezárni a teleportálás előtt.

Könnyekkel a szememben ülök egy darabig a padlón, várom, hogy szűnjenek a csillagok és visszanyerjem a látásomat. Közben próbálok olyan halkan káromkodni, ahogy csak a számon kifér.

Persze lemászhatnék oldalt is az ágyamról, a létrát használva, mint a többi normális ember. Igen, valóban az lenne a helyes megoldás, és egyébként is, egy húszéves lónak már ideje lenne követendő példaként viselkedni a házban található hétéves számára, aki úgy követ, mint az árnyék, és legnagyobb bánatomra - olyan büszke vagyok rá, hogy csuda -, utánoz is.
De egyrészt, sosem szerettem a szokványos megoldásokat, másrészt pedig sosem lehet tudni, a húgom mikor csepegtet félcentis lekvárréteget a létrafokokra. Az effajta közlekedést nem csak a glazúr bánná a könyökömön, hanem a fogazatom is.

A macska előszeretettel mászik fel az ágyam tetejére. Először is mert hová nem szeret felmászni? Másodszor pedig, tudja jól, a kisasszonynak tilos az ágyamon portyázni. Nem ostoba állat ez, egyáltalán nem.

A múltkor arra mentem be, hogy a macska trónol az ágyam közepén, a hétéves fityfiritty meg alulról pislog fel és rimánkodik: légyszi macska, engedj fel engem is! Állok a küszöbön, képességeimhez mérten teljes csendben, lélegzet- és röhögésvisszafojtva, kíváncsian várva a fejleményeket. A macska persze nem válaszol, először is, mert örök haragot és némaságot fogadott ellene, másodszor meg, mert nem tud.

A kék szempár könyörgően mered a sárgába, nem pislog, majd a macska némaságát beleegyezésnek veszi, megindul felfelé a létrán. Alighogy szuszogva felkapaszkodik, a feje búbja megjelenik az ággyal egy vonalban, a macska egy ugrással úgy lepofozza a gyereket a létráról, hogy az rémületében visszacsúszik, az állát minden létrafokhoz hűségesen odakoccantva, éppen idejében kapaszkodik meg a legalsó létrafokban, a zuhanást valamint a koppanást elkerülendő, továbbá utána ne kelljen hosszasan magyarázkodnia a kíváncsiskodó családtagok zavarba ejtő kérdéseire.
Azt hiszem ebben a szituációban az én helyzetem a legnehezebb, mert csak állok az ajtó mögött, öklömmel a számban, nehogy egy hang kijöjjön rajta, és közben teljesen bizonyos vagyok afelől, az utcában mindenkinek megvan a véleménye a hangos lélegzetvételeimről.

A kisasszony nem adja fel könnyen, (hiába, egy vér), a földön ül,törökülésben, szinte látom, kattognak a kerekek a fejében, hogy tudna túljárni a macska eszén, majd neki indul újra. Az állat a második rohamot is sikeresen visszaveri, és továbbra is úgy ül ott, mint akit odaragasztottak.

Ezek után, a gyerek megelégeli az egyenlőtlen küzdelmet, gondol egyet, és a seprűvel olyan szépen lekalapálja a macskát az ágyról, hogy öröm nézni. Bekergeti a szekrény alá, majd rekordsebességgel kúszik fel a létrán, seprűvel a kézben, biztos ami biztos alapon. Szerintem még a létrát is felhúzná maga után, ha egy kicsit erősebb lenne, és a létra nem lenne jó erősen rögzítve ujjnyi vastag, húszcentis szegekkel.

Ez az a pillanat,amikor én kiszaladok az előszobába nevetni, hagyok egy kis időt, hogy kiélvezze nehezen megszerzett munkája gyümölcsét. Majd, mire negyedóra múlva bemegyek a szobámba, (zajosan,hogy legyen ideje eltüntetni az árulkodó nyomokat,) addigra ő már újra a padlón ül, és nagy érdeklődéssel tanulmányozza a bal lábán a körmöket. Hiába, egy vér.

Na!

Úgy gondolom, ez mindent megmagyaráz. :D Egy ilyennek hogy lehet ellenállni? Várom a tippeket, ötleteket, tanácsokat. A hatásos technika gazdájának főzök egy kétfogásos vacsorát, desszerttel mindennel egybekötve. Elég jó motiváció?

Visszaszámlálás indul

Latint tanultam ma, amikor a húgom nem nyúzott és oda tudtam figyelni. Viszonylag kevés ilyen pillanat volt a mai napban. Annyira érdekfeszítő ez a tananyag, hogy elaludtam rajta, és a macskával a mellkasomon ébredtem, ami jobb helyet nem is találhatott volna a hajcsizásra. Ezért álmodtam azt, hogy valami nyomja a mellkasomat. Mert nyomta.

Kínkeservesen belepasszíroztam az öcsém szemébe a kontaktlencsét, ami ugye a nyár elengedhetetlen luxuskelléke, és neki is kell. Csak azzal nem számolt a kis bumburnyák, hogy azt egy kicsit szokni kell. Kontaktlencse berakás terén az öcsém igazán együttműködő, kinyitja a szemét, tartja a szemhéjait, úgy az alsót mint a felsőt, és pislog rám. Abban a szent pillanatban mikor közelitek felé a kontaktlencsével, a szemgolyóját befordítja az agyáig és nekem csak a fehérje marad meg az erek rajta. Na de valahogy keresztül vittem a műveletet, csak azt nem bírtam még megtanítani neki hogy lehet EGYEDÜL elvégezni.

Evolúciós zsákutca vagyok tanítás terén. Semmit nem tudok megmagyarázni. Mutatom, hogy így meg, ne úgy, közben kiabálok is, hogy miért, azt nem tudom. Pedig TTP-ből én voltam az egyetlen, aki 100 pontra vizsgázott. Na nem azért, mert az összes tételt bevágtam, hanem csak szimplán mázlim volt. Reszketett is a bokám, mikor bementem.
Még jó,hogy nem vonz a pedagógusi pálya. Ha vonzana, nagy csalódás lenne, hogy ennyire tehetségtelen vagyok. Na de ami vonz, abban egész jó vagyok... :D
És ettől még van feljebb is. Sokkal feljebb.

Valaki azt mondta, hogy nem vagyok elég kitartó, dehogynem. Amit igazán fontosnak tartok, azt mind végigcsináltam. A következő célom egy kicsit nagyobb kaliberű, mint az eddigiek, kicsit bizonytalan is voltam, hogy képes vagyok-e rá. De mire való egy Názárovits? Ember, úgy tud biztatni, hogy még el is hiszem, hogy nincs jobb nálam...

Annyira reszketek ezért, hogy újabban már álmodok is vele. Csak egy baja van: hosszútávú. Beletelik egy kis időbe, míg megszerzem magamnak. De úgy gondolom, hogy kivitelezhető. Naná! :D
Változások szelét érzem... csak nem tudom még merre.

"Egy új kanyar, esélyt takar."

Helyzetjelentés

Korán hajnal van. Még alig negyed tizenkettő. A húgom ráz, hogy Csilla, gyere, játszani. Tejóég. és ezt még évekig nem fogja kinőni. De felöltözni nem lehet, esetleg reggelizni valamit. Ki van zárva. amit lehet, az a következő: bebújni hálóingesen a méterszer méteres sátrába, és görnyedten meghallgatni, hogy felolvassa nekem Janikovszky: Velem mindig történik valami c. írását. Még jó hogy sok a kép. Különben mire a végére érnénk a fejem az ölembe gurulna.

Szépen olvas a húgom. Büszke vagyok rá. És képzeljétek, rendszeres olvasója a blogomnak. Erre nem vagyok annyira büszke. Mostantól meg kell válogatnom, hogy mit írok. Vagy rejtjelesen írni, hogy ne értsen mindent. Sőt, írt egy novellát a macskáról meg rólam. Tegnap felolvasta. Nem az a lényeg, hogy hat sor az egész, hanem hogy én vagyok a példaképe. Végre valakinek. A nevetés itt bugyborékol bennem, mikor látom a kis áhítatos arcocskáját, mikor rám néz, és a csillogó szemeit ahogy minden szavamra figyel. Mintha én lennék a világ ura. De ilyenkor mindig kijavít, hogy haha, nem te vagy Csilla, hanem Isten és utána meg apa. Na tessék. Rögtön a harmadik helyre szorultam vissza. Félelmetes, mekkora Istenhite van. nagyobb mint az enyém. pedig ez csak egy hatéves tökmag.(Már mindjárt hét leszek, Csilla!) Nagyon helyes.

Olyan jót álmodtam éjszaka. Inkább kellemeset. Már volt saját családom, és épp a félév körüli kisfiamat vettem át az apukájától. Akinek az arca olyan ismerős volt... Tetszett nagyon. Na, de nem húszéves voltam ott. Mondjuk harminc körüli. Akkorra már belefér az életembe egy ilyen nüansz is. Egy biztos: ha ÉN férjhez megyek, nem fogok elválni, szóval nem kell elkapkodni. Ráérek.

Záptojás avagy újra itthon

A vizsgaidőszak hivatalosan véget ért. Kicsit még élvezem ezt az euforikus állapotot. Utána kedden újra bemegyek vizsgázni. :D Még egy utolsót. De tényleg utolsót. Ennek a nagy szabadságnak örömére, ma kiköltöztem a koliból, málhás ló módjára, hogy még szépen fogalmazzak. Nagyon szépen. Az ukrán vonatok állapotát már részleteztem egy korábbi bejegyzésemben, úgyhogy ettől most eltekintek. De a helyzet változatlan.

A húgom úgy köszöntött még a kapuban, hogy egyetlen röpke mozdulattal, lendületből ráugrott nyolc lábujjamra, valamint belekapaszkodott a szatyorba, amit a kezemben hoztam már az állomástól, és a füle már totál bevágott a bőrömbe. Ettől a kapaszkodástól a füle leszakadt természetesen, a tasak nagyot puffant a földön, és az ujjaim diszkréten belepotyogtak a nyitott szájába. vérprofi.

Még nem pakoltam ki, de a macska már belebújt a bőröndömbe. Csak az egyik tappancsa látszott. Én meg ahelyett, hogy ráhúztam volna cipzárt, csak megsimogattam a puha kis talpát. Szeret engem ez a macska, pedig én minden erőmmel védekezek ellene. De legyűr. Pedig csak egy állat. Odabújik az ölembe, és addig dörgölőzik, amíg meg nem simogatom. Azt hittem erős akaratom van, mekkorát tévedtem! Még egy macskánál sem tudom keresztülvinni, amit akarok. Hát milyen jövőm van így?

A húgommal lementünk a kertbe, megnézni, hogy van-e még szamóca, illetve hogy a barack jó-e már. Se barack se szamóca. De azért a biztonság kedvéért megettünk egyet zölden. A szomszéd kertjéből trágyaszagát hozott a szél,mondom a húgomnak, de szarszag van, aszongya az mi? Kicsit meghökkentem a gyermek lelki tisztasága láttán, de aztán eszembe jutott, hogy most pár napig, - mielőtt elindulnánk Názárovits-csal a nagyvilágba, - még itthon leszek, tanítok én neki egy-két új dolgot. Miközben ezeken méláztam, a húgom egyszer csak elkezdett szaladni ész nélkül, közben hátrakiáltott, hogy aki másodikként ér a kert végére, az a záptojás!!! Na, mondom, mégsem olyan ártatlan ez a gyerek. Egy kis vihogás után megérdeklődtem, hogy ez meg mi? Apáék rögtön rám kenték, hogy a gyerek tőlem tanulta ezt a hülyeséget, de szerencsére a gyerek emlékezett még, hogy NEM tőlem, hanem az iskolában tanulta. Nagyon helyes.

Mennem kell, záptojást játszani, de most nem hagyom nyerni...

GOndolaT

Ha két emberbe vagy szerelmes, akkor válaszd a másodikat, mert ha igazán szeretted volna az elsőt, rá se néztél volna a másodikra... HALLOD?

Ungvár, csapó kettő!

Az első magvas gondolatom, hogy át fogok váltani arra az írásmódra, hogy kisbetűvel fogom kezdeni a mondatokat. Túl sok a mondataimban a hogy szócska, a Héttorony szerkesztője is megmondta. Csak azt nem tudom, hogyan csökkenthetném a számukat. Majd kitalálom. Mint mindent eddig.

Szóval ott tartottam, hogy sűrű napunk volt ma is, a változatosság kedvéért. Az egyik ismerősöm azt mondaná, hogy megáll benne a kanál. :D Reggel megírtuk a beszámolót, ehhez a témakörhöz még lenne egy-két hozzáfűznivalóm, de azért se. Utána Názárovitssal elvágtattunk az állomásra, a belem kilógott, úgy futottunk, mert a dinka öcsém szerint a vonat húsz perccel korábban megy. El ne felejtsek rajta ezért testi fenyítést alkalmazni. Egy enyhébbet, na. Mert elég erős azért ő is.

Végre sikerült elintézni amiért mentünk, éppen ideje, másodszori nekifutásra. Pancser módra. Végül is, az én hibám, de ez az áldott(?) szívű(?) barátosném fel sem említette. Ecccer sem. Pedig én mostanában elég sokat heccelem egy számára nagyon kínos dologgal. GYááááá! :D Én vagyok a legjobb barátnő a világon. :D

A sorban előttünk állt egy úriember, a harmincas éveinek az elején, telefonon valami nagyon jó hírt kaphatott, mert aszonta, hogy Mikola, z mene szto hram i poncsék! :D Júúúúj, de röhögtem. Vicces volt, na.

A papírintézés után még volt egy kis idő, úgyhogy elindultunk a konzulátus előtti parkba, egy lócát keresni, lehetőleg árnyékosat, pihenés céljából. Találtunk is egyet, ami félig volt. Félig volt árnyékban és félig volt eltörve. Kicsit röhögtünk Názárovitssal, aztán birtokba vettük. Mondtam neki, hogy kinek-kinek érdeme szerint. Nekünk ilyen jár. :D Aztán nekiálltunk, és bőségesen megebédeltünk, király módra. Három marék cseresznyét, másfél száraz zsemlét, és ezt az egészet leöblítettük egy fél pohár hideg vízzel. Na, há' mi? Királyi lócán, királyi ebéd dukál. :D
Én csak cseresznyét toltam a rendszerbe, mert a többire nem tartottam igényt, de a barátosném éhesebb volt. Ilyen rohadt melegben nem tudok enni, egyáltalán. Mondjuk, vagy hét liter vizet megittam, azt elmondanám. Még egy kicsit méláztunk, majd siettünk, hogy a vonatot visszafelé is elérjük. Elértük.

Az ukrajnai vonatoknak van egy jellegzetes tulajdonsága, mégpedig az, hogy nyáridőben az ülések valami rettenetes módon ragadnak. Én meg végigfeküdtem rajta. Mikor leszálltunk, azt hittem, az üléssel a hátamon fogok távozni. Aztán a barátosném feltépett. Igaz, hogy csak másodszori próbálkozásra sikerült neki, mert nagyon röhögött. Ez egy jó barátnő, mi? Az én nyomorúságomon vihogni. :D
Viszont a hátam olyan sima már, mint a tükör. Az összes szőr lejött róla. Otthagytam zálogba. Aszongya Názárovits, ingyen gyanta, és röhög tovább. Na. Nekem meg pont ilyenkor nincs kéznél a kloffoló. Nincs igazság.

Én már csak azt nem értem, hogy akinek van egy fantasztikus nője, aki szereti meg kényezteti, meg főz neki és nem csak mikróz, meg lesi minden kívánságát, meg intelligens, meg gyönyörű, meg humoros, meg minden, azt miért nem becsüli? Elég lenne időnként annyit mondani, hogy de szép vagy, meg de jót főztél, de szeretlek. Sok ez?

És egy másik gondolatom is támadt, mégpedig az, hogy egy kapcsolatban nem lehet megmaradni csak azért mert kényelmes. Ennyit nem ér. Akkor sem, ha ez már majd' tíz éve tart. Ez a véleményem. De nekem teljesen mindegy. Mindenki azt csinál, amit akar, én nem vagyok Teréz anya.

Különben is, éppen ideje, hogy elkezdjem azt szem előtt tartani, ami nekem fontos. És nem mindig más vágyait figyelembe venni.

hiánypótlás

Ja igen, nem is mondottam vala, hogy a védésem csillagos ötös lett, a grammatika kicsit rosszabbul ment, totál leblokkoltam, elkezdtem dadogni, pedig az a Názárovits reszortja. de azé' általcsúsztam. :D azé a többiekkel összevetve, még így is nekem volt a legtöbb pontom. nem nagy dicsőség, mondjuk. :D

* Kollégiumi élet. Sokadik felvonás.

A délutáni alvásokkal kapcsolatban az a meglátásom született, hogy teljes mértékben helytelenítem. Főleg a mi esetünkre vonatkozik ez a meglátás. Mert ha a barátosném délután lepihen egy kicsit, az azt jelenti, hogy néhány órára nyugtom van tőle ugyan, de ezért később keservesen megfizetek. Amikor nekem tizenegy után, egy átdolgozott, áttanult, stb, nap után már ragad lefelé a szemem, addig az övé úgy csillog az elevenségtől, hogy nem merek elaludni. Nem biztos hogy megéri nekem.

Lehet, hogy reggel lesz egy zöld tincs a hajamban, vagy a körmeim lesznek feketére festve. Esetleg a bajuszom kerül kihangsúlyozásra egy postairónnal, ami ugyan nem olyan feltűnő, - és amit igyekszem nem piszkálni, hogy ne terebélyesedjen el nagyon és a női mivoltomat egy kicsit még őrizzem, - de ha ráerősítenek, száz méterről ki lehet szúrni. Murphy törvényszerűségeinek köszönhetően, ebből következik, hogy másnap reggel nyilvánvalóan elalszom, és mielőtt ez a félkegyelmű felébredhetne a másik ágyon, hogy figyelmeztethessen, mi már elviharzottunk valahová. Én meg a juhászbajuszom. Ami, azért lássuk be, nem egy rózsaszín kabáthoz való viselet, akárhonnan nézi az ember.

Na szóval, csak azt akartam mondani, hogy mikor délután arra csörtetek be a felségvizeinkre, (ez a szobánk, csak mondom), hogy a barátosném húzza a lóbőrt, akkor igyekszem minél több zajt csapni, hogy hátha felébred, de még sose kelt fel. Elég béna lehetek. És ilyenkor, sóhajtva ugyan, de előkészítem az altatós dobozomat, hogy az esti teájába beleejtsek egy-két maréknyit. Véletlenül. Egyébként.

Tegnap este már megjegyeztem, hogy amennyiben a körülmények lehetővé teszik, valamint az ideje is engedi, akkor legközelebb amíg alszom, pörkölje le a körmeimet a lábamról. Mire az nekem? Állandóan ápolni kell, reszelgetni, lakkozni, pedikűr, ez-az, mit fogok vacakolni? Csak a baj van vele. Lerendezem egyszerre.
A kollégiumi élet velejárója továbbá az is, hogy időnként az embernek költöznie kell, mert más emberek akarnak az ágyában aludni azon a címen, hogy konferenciára jöttek. Fffö. már ez is indok?

Történt ez már máskor is, nekünk eddig nem kellett sűrűn tartózkodási helyet váltani. De ennek egyébként nem az az oka, hogy már annyira tönkretettük a szobát, hogy nem is akarna odajönni senki, hanem az, kérem alássan, hogy szépek vagyunk és okosak, de legfőképpen az, hogy ismerjük az igazgatót.

Viszont Henciék a szomszédban már nem születtek ennyire szerencsés csillagzat alatt, két hete is arra ébredtem reggel, (pontosabb a megfogalmazás, ha hajnalt mondok), hogy Henci meg Edina (a szomszéd szoba lakói, aki nem tudná, és a szívünk csücskei, na), szóval erre ébredtem, hogy pislognak rám, valami irtózatosan nagy mennyiségű csomag, táska, meg minden mögül. Na, mondom, az a második tál töltött káposzta este már nem kellett volna, már hallucinálok is. De aztán legnagyobb bánatomra kiderült, hogy ez nem álom, ez a véres valóság.

Na, azért jó szomszédok lévén befogadtuk őket, éjszakára, és egyáltalán nem azért, mert Henci kényszerített és addig húzta a fülemet, amíg bele nem egyeztem. Ezt sem azért írom, mert itt áll mögöttem és diktálja.
Azt szokták mondani, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Ebből nálunk mindösszesen a kis hely az igaz és hogy muszáj elférni. Miután telepakoltunk minden létező helyet a Henciék cuccaival, és az ételhordókba is került valami, nem étel, a következő megoldandó feladat volt, hogy beosszuk az alvást. Gyorsan megbeszéltem a barátosnémmal, hogy én kapom a soványabbat, egyrészt mert így logikus, másrészt meg kutyavilág lesz, ha nem. Egyéb nevezetességet nem tudok megemlíteni, az esettel kapcsolatban, ha mégis megtenném, elhalálozásom napja ez esetben közelebb jöve. Nagyon közel. Ezt sem Henci mondta.

Igazság szerint, piszok nagy mázlista vagyok. Ezért a három féleszűért odaadnám a fél világot. Csak időnként csapnék rajtuk párat a kloffolóval. De egyszer csakazértis, akkor is, úgyis beadom őket a zálogházba és majd elfelejtek értük menni!

Csillajaj

Az előbb megittam egy kávét, és most rosszul vagyok. az indokolatlan szervezetrombolásomnak a holnapi pótvizsgám valamint évfolyammunka védésem a fő kiváltó oka, és annyira be vagyok rottyantva, hogy nem is bírom kifejezni. :D pedig elég sok szót ismerek. :D ha valaki belelátna a fejembe, megijedne, mert annyira sötét van. csak a madzag láccik, ami tartja a füleimet. rettenetes.
hát hogy lehet így az egyszerű mondatra koncentrálni? és a többi mondatrészre? sehogy. ez a helyes válasz. csak röhögni lehet. de ez nem hiszem ,hogy elég lesz a holnapi vizsgán. vagyis a main, mert mindjárt reggel van. Jesszumpepi! nekem még át kell nézni a védőbeszédemet. és hatásosan előadni, mert az angol védésem, jaaaaaaaaaaaaaaj. te jó ég. akkorát égtem, de akkorát, júúúúúj. még most is az arcomba szökik a pír. (nahát, milyen költői lettem. :D) lehet hogy reggel törölni fogom, amit a kávé hatása alatt, egy gyenge pillanatomban írtam.
dobog a szívem. de nem úgy, mint máskor szokott. mennem kell tanulni, mert én bamba vagyok. muszáj. a muszáj egy nagyon erőszakos hajcsár. megaszontam Názárovitsnak, hogy ha holnap nem sikerül a vizsga, én haza se jövök többet.

na Jóccaka Maca. :D

ez nekem szól. és mindenki másnak, aki magára veszi. :D

Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj, és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik. Amikor új esély adódik, két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen megváltoztatja életedet, ne ellenkezz. Soha senki nem mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni.
Ne álmodj, hanem harcolj...és az álmodból valóság lesz!!!

Állóvíz (háromszor áthúzva) (esetleg négyszer. )

Sikerült a bezgyak vizsga, ráadásul ötös! :D pedig elég rusnya tételt húztam. nagyon örülök neki, háhá, mégsem állóvíz a tudásom. beee.

Úttyogy Názárovittsal elhatároztuk, hogy ma lazítunk. fürdés lesz a tavon, meg stírölés. :D na jó, az nem. mert nincs kit. akit volt, azt lehalásztuk és ámen. :D

már nem sok van hátra.

Gyász

Henciék kiköltöztek. itt maradtunk ketten Názárovitssal. szomorú esemény ez, akármit is mondok vagy mutatok kifelé. nincs is kedvem semmihez.
annyi cuccal költöztek, mint egy teherautó. :D Hencinek olyan táskája van, hogy kétszer belefértem, pedig elég terjedelmes vagyok. jaj, ez nem is vicces. még két hét, és mi is költözünk. na de mi legalább utána megyünk nyaralni. :D ez a nem mindegy.

Gyááá!

na, a mai nap is lement, már csak az a kérdés, hogy holnap mi lesz. azon kívül, hogy szerda. ha jól emlékszem.
emléket állítok ennek a mai napnak, mert a barátosném életében először, mesterségesen barnult. mikor a néni elmagyarázta, hogy mit hová meg hogyan, utána kiment, közvetlenül azonnal, aszongya Názárovits, pakolunk, menjünk, ő a pénzt se bánja már, ez olyan mint egy koporsó, ő ebbe be nem mászik élve. :D egy kicsit röhögtem, aztán gyorsan berugdostam, mert már zárva voltak, és csak a szexuális kisugárzásomnak köszönhettem, hogy beengedtek minket. meg annak, hogy a néni amúgy is be akart. :D na, beimádkoztam a helyére a barátosnémet, de csak azzal a feltétellel, hogy folyamatosan beszélek hozzá, amíg benn van. beszéltem én, ígéretemhez híven, amennyire tellett tőlem, két csuklás között, mert röhögtem nagyon. :D
mondjuk nekem könnyű volt, én csak kívül álltam. de akkor is.
Kár, hogy nem tudtam lefényképezni, hogy jött ki a burkolatból, mert annyira röhögtem, hogy féltem, hogy esetleg becsorgatok. ahhoz hasonlított a legjobban, amikor a kiscsirke kikel a tojásból, nyújtogatja a nyakát, és kíváncsian nézi magát a tükörben. :D talán így leírva, nem olyan hatásos, de élőben, nagyon állat volt.
Félig komolyan, félig nevetve nézi a bőrét, hogy tejóisten, nem is láccik semmi. :D
Aztán kinn, megkérdeztük a nénit, hogy ez már ilyen marad, vagy később még bebarnul. Azt a szánakozó tekintetet, amelyből világosan olvasható volt, hogy neked gyermekem, nem sok jövőd van ezen a bolygón, nem szeretném még egyszer viszont látni. sehol. és továbbra is aranyosan elmagyarázta, ahogy a féleszűeknek illik, hogy majd legközelebb, meg a legközelebb utáni alkalommal már fog látszani. miután elköszöntünk, tuti elment bevenni egy gyógyszert.
Ez fog a legjobban megmaradni a diákévekből. a sok nevetés. meg ez a félkegyelmű. istókuccse, egy gyenge pillanatomban megígértem neki - természetesen szigorúan szem előtt tartva azt a célt, hogy diplomázás után is befolyással bírjak az életére - hogy az egyik gyerekem keresztanyja legyen. ha esetleg előáll ez a helyzet. de már bánom. :D kicsit elhamarkodtam a döntést. már nincs visszaút. amire Csilla egyszer a szavát adja, annak meg kell lenni, ha törik, ha szakad. ezért vagyok egy kicsit nyugtalan. nem tudok kibújni alóla. na nem baj.

mennem kell tanulni. Csókolom!

Mondatok, pontokkal elválasztva. :D

Énvelem az a baj, hogy mindig az utolsó pillanatra hagyok mindent. én vagyok az aki utoljára készül el mindennel, aki az utolsó utáni pillanatban kezd el vakarózni, habár ez nálunk családi vonás, úgyhogy nem érzem magam annyira hibásnak ezért. utolsó pillanat. de utálom ezt a két szót. ez azt is jelenti, hogy már nem sok esély van arra, hogy sikerüljön amibe belefogtam, pontosan ezért a két szóért. utolsó pillanat.

már csak egy utolsó pillanat maradt ebből a vizsgaidőszakból, csak az a baj, hogy egy igencsak hosszú és tartalmas utolsó pillanat elé nézek. olyan két hét hosszúságúnyi. lehet, hogy fel kéne osztanom több pillanatra, nem? habár, ami a tevékenységemet illeti, igencsak egyszerű és letisztult. a tizedére redukálódott annak, amit általában, normális élőhelyi körülményeim között véghez szoktam vinni. de jó is, egy kicsit, mert könnyű észben tartani: evés, alvás,egy kicsi emberezés, (igazán, csak egy kicsi), tanulás (a lehető legminimálisabb mennyiség ajánlott egyszeri bevitelre, mert maradandó károsodásokat okoz az igénybe vevő szervezetnél) ennyit nem ér. de azért gyúrni kell rá. még egy utolsó nekifutás. egy hosszú futás, vesszőfutás. nahát,milyen magvas gondolatokat sziporkázok ma.
mennem kell tanulni. nem mondom meg, hogy melyik vizsgára, mert a tanárnő olvassa a blogomat. :D HÁáÁh. :D

A legszomorúbb, hogy ma nem történt semmi vicces. hát hogy lehet így élni? nem is tudom. nehezemre esik. nagyon-nagyon.

Éccaka gitároztam. csak kár, hogy mire reggel felébredtem, a tudásom is elszállt. GYáááá. láttam egy gyönyörűséges ezüstgyűrűt, ami olyan szép volt, hogy sírtam az irigységtől. de megígértem magamnak, hogy beszerzek, egy sokkal gyönyörűségesebbet. egy óriási kristállyal a közepén. már ki is néztem. már csak be kell otthon jelenteni, hogy az anyagi hátterét rendezve érezzem. :D habár, lehet hogy meglepem vele magam a vizsgaidőszak sikeres túlélése után, jutalomképpen. ez a jutalmazási kényszer az egyik oka annak, hogy a barátosném nem tekint teljes mértékben beszámíthatónak. ha sikerül a vizsga, ha nem, Csilla elmegy vásárolni. Háááh. :D nem olyan rossz dolog az. éppen ideje, hogy elkezdjek nőiesen viselkedni. :D a vásárlás tipikusan ilyen dolog, úgyhogy még nem vagyok teljesen elveszett.
amikor ezzel érvelek, a barátosném mindig röhög. csak tudnám min.

beszereztem egy gyönyörűséges magassarkú cipellőt, amiben magassarkúrvára nehéz járni. :D még nem is tudok. már a próbálkozásaimat siker koronázta, rendelkezem két körömnyi naccságú vérhólyaggal a lábamnak azon részén, ami érintkezett a cipővel, és még néhány kisebb jelentőséggel bíró vízhólyaggal. szóval. úgy gondolom, hogy ez már csak könnyebb lehet. de azért az tök jó, hogy ellátok mindenki feje felett, csak kicsit furcsa még az érzés, hogy úgy járok, mint egy bébi dinoszaurusz. habár, nem hiszem, hogy ők akartak volna hasonló lábbelit maguknak.

Magunkra haragítottuk Gyulust, egy ostobasággal, amiért teljes mértékben mi vagyunk a felelősek, (valamiért Gyulusnak nem teccett, hogy üzentünk neki egy olasz káromkodást.) és ami nem jó dolog, mert tuti megwoodoozott már minket, nem is így kell írni ezt a szót, te bamba. már nem javítom ki. de már kitaláltam, hogy fogjuk kiengesztelni. GYááááá! :D

Na, mennem kell tanulni. hol van itt az undorodó szmájli? vagy legalább egy böfögős?

Siker, eredményesség, meg minden

Ma elmentünk a barátosnémmal Ungvárra, papírokat intézni, a jó intézőképességemnek köszönhetően nem intéztünk semmit, de helyette vonatoztunk 6 órát, ragadósra izzadtunk meg elhagytunk egy könyvet. :D a kedves könyvtároslány, aki mindig aranyos volt hozzánk, most letépi a heréinket. illetve csak a barátosném tulajdonában levőket, mert nekem nincs. :D

és még nincs vége a napnak. A barátosném szerint ma fel sem kellett volna kelni, hanem átaludni a napot, ahogy van. és kész. semmit nem tanultunk még a két vizsgára, mitől egy kicsinyég be vagyunk rottyantva. most mondanám hogy csak a barátosném, (Popova út 22.), :D de sajnos ez nem fedi a valóságot. mert én is. szívvel-lélekkel. :D

kétszakosként kifejezett jogomnak érzem, hogy egy-két tárgyból rendes lány legyek, és találkozhassak mégeccer, meg mégeccer a tanárommal, (természetesen vizsga céljából) de a többinél nem engedhetem meg magamnak. és az idei limitet egyébként is kimerítettem már. két pótvizsga tejóIsten.

na még két hét vesszőfutás, utána jön a jól megérdemelt nyaralás, meg a világlátás. naccerű lesz. mondanám, hogy hozok boldogságsütit, de szükségem lesz arra magamnak is. :D na, megyek cseresznyét szedni, mert óriási jellemépítő ereje van. :D ez egy. és mindenhez jobban van kedvem most, mint tanulni. ez meg kettő. :D

Na, csókolom! :D

Hála

És kérem szépen, átléptük az ezrest! :) Köszönöm nektek. most az ötezresre gyűjtök. :D
Tanulni kell. ááááá.

Hegyi kaland

A barátosnémmal ma elhatároztuk, hogy napozni kéne már, és ez ügyben lépéseket foganatosítottunk. hát igen. kezdjük ott, hogy prímán fellihegtünk a hegyre, röpke két és fél óra alatt, vagyis csak lihegtünk volna, ha útközben, Názárovitsra rá nem jön a cseresznye zabálhatnék. ezt másképp nem tudom kifejezni. :D úttyogy irányt váltottunk, és elmentünk a másik hegyre. ez eddig naccerű is lenne, ámde most jönnek a fejlemények.

félúton a kilencvenfokos lejtőn felfelé, kutyaugatás hallatszott, na nem az a békés fajta, hanem az a dühödt morgás, amiből semmi jó nem származik, és én hirtelen bánni kezdtem, hogy nincs nálam egy két méter hosszú, karnyi vastagságú karó. meg persze a kutyákhoz mellékelve volt egy bajuszos öregasszony, meg vagy harmincöt kecske. na, mondom jól van. kiabálok a banyának, hogy szedje le rólunk az átkozott kutyáit, mert igencsak feszélyezve éreztem magam, ahogy megnéztem az egyiket és tudatosult bennem, hogy a felmenői között túlnyomórészt rotweilerek találhatóak. a másikról először azt hittem, hogy borjú. erre a mama visszakiabál, hogy ő már mondta nekik, hogy fú. azigen, nagyon meg voltunk elégedve a válasszal. Názárovits elkezdett sóhajtozni, hogy itt halunk meg. szép közömbösen, amennyire a remegő bokánk engedte, megtáltosodva iparkodtunk a hegytető felé. Há' mittonnyak? hamar felértünk, pedig már félúton a nyelvemen tapostam. a két kutya cseppet sem halkuló morgása igencsak inspirálóan hatott.
felértünk, és mire hátratekintettünk, a kutyák olyan közel voltak, hogy a szempillájukat meg tudtam számolni, és nem elégedtek meg ezzel a távolsággal. egyre csak jöttek, meg jöttek. Aszongya Názárovits, most mi lesz? há' mondom neki, felmászunk a cseresznyefára. pislog rám, hogy ő nem tud fára mászni. na, mire végigmondta, már a tetején ült. :D én egy kicsit röhögtem, de követtem szorgosan. A barátosném meg elhatározta,hogy a nagy ijedtségre való tekintettel, most betegre eszi magát. ez többé-kevésbé sikerült is. Ugyan később hallottam, hogy felköhögött egy cseresznyemagot, de ez ügyben még folynak a tárgyalások, ugyanis azt állítja, hogy prüszkölt. Adalékként hozzátenném, hogy élő ember még Názárovitsot nem hallotta tüsszenteni, de ez ne tántorítson el senkit a barátosném szavahihetőségét illetően az állásfoglalástól. :D

Miután a vénasszony kecskéstől elhaladt alattunk és elvitte a kutyáit is, utánaküldtünk pár kedves megnyilvánulást, aminek köszönhetően Názárovits el fog menni gyónni vasárnap, én meg a szájára vertem a kezemmel. Na, ezek után, aszongya, hogy mászunk le innen? mondom neki, hogy ugrani kell. kár hogy nem birok sokáig csendben maradni röhögés nélkül, nagy jövőm lenne.

Miután majd lefordult a fáról, annyi ződcseresznyét tömött magába, (remélem, éccaka rosszul lesz tőle) sikerült rátérni az utunk céljára a napozásra is. A merényletet dokumentálva feltettem a fészre. :D Majd hazatértünk. Naccerűt mulattam, nem baj? :D

A mai nézettségem! :D

Ukrajna 60

Egyesült Államok 16

Magyarország 14

Németország 3

Egyesült Királyság 1