* Ismerősök

Az értelmező szótár szerint az ismerős az az ember, akit ismerünk ugyan, de a három lépés távolságot megtartjuk. Mert annyira azért mégsem ismerjük.

Viszont az én értelmezésemben kicsit eltérő jelentéssel bír ez a szó. Az ismerős annyit jelent, mint a barát, csak kicsit messzebbi. Persze olyanokat is számon tartok ismerős címszó alatt, akik egyáltalán nem ütik meg a mércét. Erre mondjuk azt, hogy kivétel erősíti a szabályt. Ami ugye lényegében teljesen hülyeség. Mert ha van kivétel, akkor a szabályunk teljesen megbukott. Ismerős és ismerős között különbség leledzik. Méghozzá óriási. De azt hogy melyik ismerős melyik ismerős kategóriába tartozik, csak a hanglejtés alapján tudod eldönteni. Bírsz követni? J

Akkor szoktam még ezt a szót használni, ha akiről beszélek, a társaságban van, és nem akarom, hogy más is tudja.

Van egy ismerősöm, aki irtózik a gilisztáktól. Ezen nincs mit nem érteni, úgyhogy ne is húzogasd a szemöldöködet, te ott a harmadik sorban. Igen, te. Szóval ez az ismerősöm, igazán kedves pofa. De tényleg. Hálás is vagyok érte, hogy az ismerősömnek mondhatom.

Annyira irtózik a gilisztáktól, hogy az már egyenes vicces. Engem mindig nevetésre késztet. Nem olyan régen volt egy mulatságos esetünk. Sétáltunk a sötétben, és én a markába nyomtam egy gumicukrot, ami történetesen giliszta formájú volt. Két autó egymásnak ütközött és egy harmadik belecsúszott az árokba, akkorát visított. Teljesen kiment a fejemből ez a gilisztásdi. És nem volt hajlandó megenni, csak úgy, hogy összetépkedtem apró darabkákra, hogy még véletlenül se lehessen azt hinni, hogy valamikor köze volt a gilisztához. Kicsit úgy éreztem, mintha lenne egy gyerekem. Nem volt rossz érzés.

Akad olyan ismerősöm is, aki nem fél a gilisztáktól. Nem sok ugyan, de akad néhány.  Ennek az ismerősömnek megígértem egyszer, hogy majd írok egy novellát róla. Egy olyan igazit, személyre szabottat. Még nem írtam. Nem jött az ihlet. Igazán remek alak. Az a fajta, akire az ember bármikor számíthat, és az ilyenekből kevés van. Kicsit munkamániás. És kevés az önbizalma. Azt hiszi, hogy nem jól csinálja, amit csinál. Pedig de. Kitartó és türelmes. Talán egyszer magától is rájön. Tud szívből nevetni, és ez fontos. És szereti az állatokat, ez is fontos. Meg a macskákat is szereti, ez már nem annyira fontos. Lecsó nélkül. Én még ilyen nem láttam. Pedig már ezerszer megmondtam neki, hogy a macska csak lecsóval jó. Hasztalan. Nem hisz nekem. Kicsit úgy megy, mint egy kacsa. Ez vicces. És lassan gépel, ez már kevésbé vicces. És szédítő sebességgel forgatja a szemeit. Annak ellenére, hogy éssel nem kezdünk mondatot. Már körbenéztünk az optikusnál, üvegszemek tekintetében. Legyen mivel pótolni, ha az eredetieket egyszer elveszíti. Hogy ez egyszer be fog következni, ahhoz nem fér kétség. Előbb vagy utóbb. De inkább előbb. Mint utóbb. Ez egészen bizonyos.

Van egy ismerősöm, akinek az arca olyan, mint a hód. Nem a téli csapadék rosszul ragozott birtokos alakja, hanem az a kis vízi állat, ami fákat rág és fehérek a fogai. És egy csomó fogkrémreklámban szerepel. Na jó helyesbítek, inkább egy orrpolipos hódra hasonlít.  Valószínűleg a közelgő vizsgaidőszak miatt látom így, de határozottan ez a véleményem. Szerintem rosszul választott frizurát, mert nem tudja viselni. És kicsit hülyén néz ki, amikor rángatja a fejét, hogy álljon valamerre a haja. A hódok nem csinálnak ilyet. Akár van polipjuk akár nincs.

Van egy ismerősöm, aki néha borostás. És mellesleg, hadd tegyem hozzá, ő az egyetlen ismerősöm, akinek jól áll. Piszok jól. Egészen annyira, hogy az embernek meglódul tőle a fantáziája. Az ember lányának is. Nem épp a megfelelő irányba.

Van egy ismerősöm, aki borzasztóan sértődős. Sosem lehet tudni, hogy mire hogy fog reagálni. Elneveti, vagy megsértődik. És állandóan magát dicséri. Utálom az ilyen embereket.

Van egy ismerősöm, aki nagyon fontos nekem. Néhány dolgot megváltoztatnék rajta, de a többi tulajdonsága aranyat ér. Szép az orra, olyan nemes. És a keze, megér egy külön fejezetet. Olyan férfias. Meg a háta. Az is. Amikor nevet, nekem is mosolyra húzódik a szám. És boldog vagyok, hogy az ismerőseimhez tartozik. Akkor is, ha éssel nem kezdünk mondatot.