Mézeskalács főiskola

Ezt a bejegyzést azért írom, mert szeretném magamat majd évek múlva is emlékeztetni arra, hogy mi a következménye annak, ha az ember vagánykodni akar, és felelőtlenül ígérget összevissza. Nem érdemes.
Karácsonyi ünnepség a főiskolán annyit jelent, hogy az évfolyamnak virítani kell valamit. Jelen esetben nem virágot. Hanem valami előadást. És a dicső negyedik évfolyam mit választ?

Ahelyett, hogy megtanulna egy verset, meg énekelne kettőt, felkészülne a műsorra egy óra alatt, inkább mézeskalácsból összeállítja a főiskolát, és utána meg káromkodik, mert nem tudja szállítani, olyan nagy. Hozzátenném zárójelbe azt is, hogy az egy óra többszöröse alatt készült el, használhatatlanná tettük a konyhát legalább tíz négyzetméteren, az összes kárt még fel sem mértem, de az már feltűnt, hogy a nadrágom valamiért rettenetesen cukormázas, a zsebeim tele voltak liszttel, a telefonomon beragadt két billentyű, és két porcelán tányért eltörtünk. Még nem tudom hogy fogok elszámolni vele otthon, szerintem karácsonykor fogom bejelenteni, nem is, inkább itt: Apuci, eltörtem a kék tányérokat, teljesen nem akarattal. A mézeskalács főiskola áldozatokat követelt. Názárovits hajából le kellett vágni egy tincset, mert olyan ragacsos volt, hogy nem lehetett kimosni.

Párszor pótolni kellett a hozzávalókat, mert kevésnek bizonyultak, a hozzáértésünket és a profizmusunkat támassza alá az is, hogy a cukormázat meg lehetett volna csinálni fél csomag porcukorból, de mi belenyomtunk három zacskóval, biztos ami biztos, tuti ami ziher, és még így is reszkettünk, hogy nem fog megkötni. Úgy megkötött mint a beton. Utána már többen mondták, hogy miért így csináltátok, mikor úgy könnyebb lett volna. Csak azért hagytuk szankció nélkül ezeket a megjegyzéseket, mert sokáig tartott volna a mézeskalácsra fröccsent vért tisztogatni. Nagyon szeretem, amikor a zacskós leves ossza az észt.

A masszát Julika nyakába varrtuk, aki egy óvatlan pillanatban kiejtette a száján, hogy tud gyúrni, utána egész este minket átkozott, mert rögtön lecsaptunk rá. Mikor megsült, az illata nagyon nyálfakasztó volt, de megtartóztattuk magunkat, mert egyrészt, hogy nézne ki a főiskola ha itt-ott harapás által előidézett óriási lyukak tátonganak rajta, másodszor pedig, azért nem ettünk belőle, mert a higiéniai körülmények, amik között készült, még csak meg sem közelítették az általánosan elvárt minimumot. Nyilván kollégiumi körülmények között sütöttük, ami azért már jelez egy bizonyos szintű felszereltséget és szakmai hozzáértést, de sajnos hiányzott belőle néhány alapvető összetevő, mint például a sok méz, mert sajnáltuk belepocsékolni, inkább magunkba pocsékoltuk, mindenkinek jutott egy nagy evőkanállal, Názárovicsnak kettővel, mert sovány. És nagyon erőszakos.

Az én funkcióm az volt, hogy igyekezzek távol maradni mindentől, a barátosném már az elején kioktatott, hogy úgy vegyek részt a gyártásban, hogy ne legyen nagyon feltűnő, mert utánam úgyis mindent át kell csinálni. Nagyjából így is lett. Nem bírtam sokáig távol maradni, és szeretek fontoskodni. Főleg ha nem értek hozzá, akkor a legjobban. A harsány vihogásommal jeleztem azért, hogy én is ott vagyok, felkészülve arra, hogyha valaki esetleg tagadni próbálná.

Mire elkészült, mármint teljesen elkészült, cakkom-pakk, akkorra már mindenkinek két dioptriát romlott kínjában a szeme, olyan sokat vakláltunk a sok kis gyufafejtől alig nagyobb ablakkal. Hogy a többit ne is említsem. Elhangzott egy-két (ezer) keresetlen szó is közben, fejenként, nem tagadom, tiszta szerencse, hogy elszállt.

Azért ma nagyon villogtunk vele, elfelejtettük, hogy mennyire a pokolba kívántuk az egészet, learattuk a babérokat, mehet porosodni valahová, míg néhány egér mérgezést nem kap tőle. Akármilyen is, a miénk, és ezért kitapossuk bárki szemét, aki csúnyán mer nézni rá. És Adrián is velünk van.

Azért annyit tanultunk belőle, hogy soha többet!

Megjelentem!

Első szárnypróbálgatásként csak limitált példányszámban, (egy példány :DDD), a többit meglátjuk. :)

Názárovits szemszögéből!

Egy kis igazságosztás következik mostan, meg egyenlítés, és szemeknek felnyitása, amíg Csilla a konyhában pepecsel. Ja, és előre mondom, hogy aki azt hiszi, hogy ez megint rólam fog szólni, óriásira nagyítva a bolhányi botlásaimat, azt felvilágosítom, hogy ne is olvasson tovább.

Nekem csak annyi közöm van az egészhez, hogy szavakba öntöm. A többi felelősséget elhárítom magamról. Jó gyorsan méghozzá. Itten most a főszereplő a blogtulajdonos lesz, kivételesen. Nem bánnám, ha a továbbiakban is így maradna. De előre látom, hogy nem fog. Mert kegyetlen világban élünk.

Gyors leszek, mert ki tudja, mikor jön vissza, és ki tudja mikor hagyja legközelebb őrizetlenül a blogját, én meg várhatok ítéletnapig. Szorít az idő, lépnem kell. Hol is kezdjem, hol is kezdjem?

Kezdem a közepénél, méghozzá ott, hogy takarítani Csilla nem szeret, és azt a hülyeséget kár is hangoztatni, hogy azért mert nem tud. Hála a magasságos mennybélinek, megvannak az eszközeim, amikkel kényszeríteni tudom (akit érdekel, később megosztom), és a fogát szívva ugyan, de takarít. Gat.

Nem azért nincs nekünk szőnyegünk, hogy őméltósága ne tudja mindennap kiloccsantani a tejet a padlóra, a ruhájára és az én ruhámra éktelen káromkodások közepette, hanem azért, mert szívrohamot kapnék, akárhányszor csak alája tekintenék a mandulavágású szemeimmel. Ezt a hülyeséget... pont olyan szemem van, mint bárki másnak.

Verem a fakanállal a WC-ülőkét, igen? Hát egyrészt, nincs is fakanalam, nem én vagyok az, akinek a Mikulás most hozott egy díszeset, csak úgy mellékesen megjegyzem. Amit még nem használtunk semmire, mert őnagysága félti a virágokat rajta, hogy lekopnak. Egyébként meg, lehet, hogy végzek egy hasonló jellegű kopogtatást ebéd előtt, csak a saját kanalával.

Másrészt meg, arról miért nem beszél senki, hogy amikor őnagysága zuhanyzik, akkor nem javasolt kinyitni a fürdőszoba ajtaját, mert kiömlik rajta a Niagara és a fölsértő éneklése is. A legnagyobb kudarcaim egyikeként tartom számon, hogy még nem sikerült leszoktatnom erről. Miért nem lehet szép némán zuhanyozni, mint a többi hatmilliárd ember, mi? Tudom, hogy többen vagyunk, de vannak ott is flúgosak. Habár a királyukat én kaptam. Minden bizonnyal.

Főzni tud, na. Fanyalogva, de el kell ismernem, hogy valami jót is írjak, és hogy ne tépje le az összes fülemet, mikor visszajön. És szeret olvasni. És tetszett neki a Puszták népe, amitől unalmasabb könyv az égvilágon nem akad. (Bocs, Gyuszi, szart írtál.) És aszongya nekem, hogy milyen gyönyörű tájleírások vannak benne, és ha behunyja a szemét, látja maga előtt. Behunyt szemmel hogy lehet olvasni? Én ha behunyom a szemem, rögtön elalszok.

Az alvással kapcsolatban még annyit, hogy őnagysága három paplannal takarózik éjszakánként, mert fázik, állítása szerint. És a látvány a másik ágyon, amire reggelente ébredek: az összes takarót egy kupacba göngyölve öleli magához, szuszog békésen őnagysága. A haja a földet éri, és amikor felrakom az ágyra, akkor morog, hogy mit piszkálom. Horkolni nem szokott, Isten tartsa meg a jó szokását, ha nagyon fáradt akkor éjszaka beszélni szokott álmában, ha nem fáradt, akkor is. Csak akkor ébren.

Mind a tíz lábujjának külön neve van, és minden este külön elköszön mindegyiktől. És sosem téveszti össze őket. Én még ilyen beteg embert nem láttam. És állandóan tele van kék-zöld foltokkal, és állandóan engem faggat, hogy vajon, hogy keletkeztek. Mintha én tudnék bármit is.

És rendetlen a végtelenségig. Az íróasztalához nekem tilos hozzányúlni, mert már két sárga lapom van. A pirosnál főbelövés jön. Sajnos szavatartó.

Enni nagyon szeret, csak sajnos nem tud. Amikor a különleges és egyedi étkezési szokásai felől faggatom, mindig az a válasz rá, hogy líceista voltam. És mindig olyan büszkén mondja. Ezért irigylem.

Amikor azt állítja, hogy ő egy törékeny és gyenge nő, akkor először is vetek egy gyors pillantást arra, akinek mondja, majd ha egy mód van rá, akkor a fogaim között odaszűröm neki, hogy menekülj. Mert én már láttam vérbe fordult szemekkel harcba szállni az utolsó cikk mandarinért ezt a gyenge és törékeny nőt. Na igen, a mandarin. Az egyik gyengéje, főleg így, mikor szezonja van. Nincs még egy ilyen szoba a kollégiumban, ahol vodkás üvegek helyett mandarinhéjjal van tele dobálva a kuka. És nem mellé, jobb esetben. Mert ahhoz is nagyon ért, őnagysága. Illetve ahhoz ért csak igazán!

A vodkás üvegek száma csak azért ennyire szűkös, mert őnagysága ritkán iszik. Az okát, csak én tudom, és most már ti is: mert nem tud utána viselkedni. Nem mintha addig tudott volna. Ccccö. Négy év alatt háromszor csiccsentettünk be, na nem taccsra, csak olyan lányosan vihorászósra. Olyan vihorászósra inkább csak. De nem emlegetjük sokat, mert olyankor őnagysága sűrűn kapkodja kacsóit az arcához, és mikor elveszi, olyan szép piros marad a helye.

És a másik, apám, úgy nevet mint egy ló. Elég kellemetlen ez nekem, nagyobb rendezvényeken. Mikor mindenki engem bámul. Pedig nem is én nevetek olyan idétlenül. Hát hol itt az igazság? Én csak állok szép némán és a szemeimet forgatom, ahogy az egyik közös ismerősünktől tanultam.

Júj, jön Csilla. még visszatérek és...

Intelligencia (hiány)

Van egy ismerősöm, aki, ha nálam zuhanyzik, a fürdőszobában bokáig érő sarat hagy maga után. És mivel ugyanabban a koliban lakik ahol én, ami ettől is szomorúbb, ugyanabban a szobában lakik, sajnos mindig nálam zuhanyzik. Aszongyák, egy fecske nem csinál nyarat, de egy Názárovits olyan sarat termel, hogy egy vályogkunyhót ki lehet vele tapasztani.

Várom a jelentkezőket, akik képesek egy épkézláb magyarázattal előállni. Csak azért is furcsa ez, mert a fürdőszoba nálunk olyan tiszta, hogy a csempéről enni lehet, akinek gusztusa van hozzá. A barátosnémnak néha oda terítek. Miután kikanalazta a levest, a fakanállal üti a WC-ülőkét, ha nem hozom idejében a másodikat. Állandó rettegésben élek, hogy egyszer eltörik, és akkor mit mondok majd az igazgatónak? Mert azt az egyet, hogy Názárovits fakanállal verte széjjel nem fogja elhinni, ezt előre mondom.

Nálunk az esetek többségében rend szokott lenni, na jó, a rend az túlzás, de tisztaság szokott lenni, na jó ez is túlzás, időnként takarítunk. Azt hiszem, ez helytálló. Názárovits akkor takarít kiemeltebben, amikor a szőke herceg érkezése várható kelet felől, fehér lovon. Azt a csekélyke apróságot leszámítva, hogy a fentebb említett illető barna és fél a lovaktól. Ilyenkor még a sarkokban is kiseper, és a szőnyeg alá csak azért nem tolja be lábbal a koszt, mert nincs szőnyegünk. És ha rajtam múlik, akkor nem is lesz. Hová fogom loccsantani a kakaót? És a töltött káposztát? A szőnyegre vigyázni kell. A padlóról egy-kettő felsepri a barátosném és ámen. Szóval, nem valószínű, hogy nekünk ebben az életben szőnyegünk lesz.

Nem is tudom, honnan ered a szőnyegek iránti gyűlöletem, és azt, hogy mikor öltött ekkora mértéket, végképp nem tudom megmagyarázni.
Már csak azon töprengek, hogy fogom ezt beadni a nagyra becsült, esze hagyott barátosnémnak. Nem vet túl jó fényt rám, hogy ilyen emberekkel barátkozom, azt hiszem.

Talán belőle kéne írnom a diplomamunkámat. Valami hangzatos címet választanék, olyat mint: Egy megbomlott elme titka, vagy Názárovits, akit a dög se visz, vagy Hogyan idomítsunk embert?, vagy Ki az, akire sose bízd az életed?, ááá, rengeteg opció van. Nagyon jó vagyok témaválasztásból, kérdés a témavezetőm hogy fogadná az ötleteket. Nem hiszem,hogy tetszene neki, habár kitűnő humorérzékkel rendelkezik.

További ötleteket meleg öleléssel fogadok és fülig érő vigyorral.

Mikulás

Na igen. A gyermekes családokban ez egy rendszeresen érkező, ajándékozós este, amit mindenki másképp vár: a gyerekek alig, a szülők meg fogcsikorgatva. Nálunk nem csikorog semmi, de csak azért, mert az én fogaimnak az összértéke nem haladja meg a húgom jelenleg meglévő fogainak számát. Számold ki, hány foga van egy hétéves gyereknek, reggelre kérem az asztalomra, mert térdig nyújtom a füledet.

Az idei Mikulásra hazamentem, a világért ki nem hagynám. Mindig feltöltődöm tőle, ez az egyik, a másik meg, hogy még megrövidítenek egy csokival. Jobb az ilyet személyesen intézni, édességben nem ismerek tréfát.

A húgom is készült becsülettel a Mikulásra, az egész konyhában nem lehetett lépni a sok csizmától, pedig nagy konyhánk van. Na, mondom, úgy látom, kiraboljuk a Mikulást. Mert hogy itt hagyja mindenét, az is biztos. Örüljön, ha a fogát nem.
Ki bokszolta ki az összes csizmát? - érdeklődtem rosszat sejtve. Én! - sipította büszkén a húgom. Rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a színtiszta igazság birtokosa, elég csak ránézni, még a szája is fekete. A haját néhányszor hátraseperte, aminek következtében, fekete melírcsíkok keletkeztek benne. Én elég modern nevelési elveket vallok, de ezt egy kicsit soknak éreztem. A pulcsit ki fogjuk dobni szerintem. Már nem lehet megmenteni, kár kimosni. A radiátornak meg nekidőlt párszor, úgy vélem, és ha közelebbről megnézem, akkor arra is rájövök, hogy valószínűleg párszor belekapaszkodott. Ez a hófehér radiátoron elég hamar szemet szúr.

Sajnos ez nem a legalja. A legalja ott jön, amikor a húgom rám üvölt, hogy azonnal vegyem ki a koszos lábamat a csizmából, mert meg fogja pucolni. Én is szívtam a fogamat, mert pont ma vettem egy új csizmát, és én balga, abban mentem haza. Nagy hiba volt. És a húgom meg valószínűleg jól összekaristolta, tisztítás címen.
Az élet kegyetlen.

Miután ezekkel megvolt, utána kitette az összes csizmát az előszobába, mert az ablakba sajnos nem fért mind a hatvanegy pár. A húgom felkészült rendesen, tizenhét pár csak az övé. Lesben állt az ajtónál, váratlanul nyitogatta, hogy hátha rajta kapja a Mikulást. Ha sikerült volna, szegény öreg megcsonkítva távozott volna, erre garanciát vállalok.

Miután ezt megunta, az lett a megoldásra váró probléma, hogy vajon a macskával mi lesz? Nincs csizmája az árvának, mit fog kapni? Egy maflást, azt is csak azért, mert jókedvemben vagyok. A macska nem kap ajándékot. De miért?? Mert rossz volt. Mindig ott hagyja a tejet a tányérján. Igen? Az más. Aki rossz, annak nem jár semmi. Egy keskeny vonallá húzza össze a száját, látom, hogy sűrűn pislog, és teljesen biztos vagyok benne, hogy sajnálja azt az átkozott dögöt, ja, és még valamit biztosra veszek, azt hogy elalvás után a húgom kisurran a hálóból, és a hűtőből a kolbászt a macskára ruházza. Ha nagyon eleresztem a fantáziámat, azt is hallom mellé, hogy Boldog Mikulást, Pipuka!

A tavalyi sikereken felbuzdulva, a Mikulás idén is telecetlizte a házat, utána meg az első cetlit hanyagul elejtette a konyhában, majd várta hogy a gyerek, (jelen esetben a húgom), mindent felborítva szaladjon, mert észrevette. Nem vártam olyan sokat.

Csilla, írt a Mikulás!!! Na, mondom, hogyhogy? Olyan rossz voltál, mint a tífusz, biztos nem is neked írta. Biztos az enyém. Dugja az orrom alá, Csilla, nézd meg, az én nevem van rajta! Hájas Dominika, nagyszoba, kiságy, balra az ajtó mellett. Ez én vagyok!!! Sajnos, kénytelen voltam elismerni, hogy tényleg ő az.

Olvassa a cetliket, engem meg az arca érdekel, mert a cetliket ismerem. Én teremtettem őket. Lévén a világ ura pozíciót is én birtoklom. Mondjon bárki, bármit. Olyan izgatott, hogy a szája lefittyed, ahogy koncentrál, hogy minden szót alaposan átrágjon. Az én szám is lefittyed, de nem azért mert megütött a szél, hanem, mert hirtelen mélyen hívő lettem, és azért imádkoztam, hogy ki ne robbanjon belőlem a nevetés. Azt igazán sajnáltam volna.

De megúsztam. Mázlim van. Minden cetlit megtalált, és az utolsó cetlire a Mikulás ráírta az emailcímét: lappfoldimikulas@citromail.hu Modern Mikulás, azt mondják.

Nekem a Mikulás egy fakanalat hozott. Azzal fogom Názárovicsot ütni. Vagy ez célzás lenne, hogy még nem főztem sose a Mikulásnak?

Macskalopók

A macskákkal folytatott örökös harcomban jelenleg a macskák állnak nyerésre. Már nagyiékhoz is beférkőzött egy. Egy szép. Hogy mégjobban fájjon. Egy gyönyörű, hosszúszőrű szürke macska, szerintem kandúr, de nem vagyok túl nagy szakértő a témában. Kifejlett példány, ápolt, nyakörvvel. Élvezet simogatni, mert látom rajta, hogy utálja, és csak eltűri, mert tisztában van az evolúciós ranglétrán való magasabb helyetfoglalásommal.

Szóval ezt a dögöt imádom piszkálni. Dorombolni nem szokott, ül méltóságteljesen, a gerince megfeszül és alig várja, hogy jobb dolgom legyen valahol másutt. Nem úgy mint a miénk, alig várja, hog valaki kinyújtsa a tenyerét, már bújik alá. Östenem, mekkora szégyen.

Nézem én ezt a macskát, nézem, valami homályos körülötte, de még nem látom, hogy mi. Szúros szemekkel nézek nagymamára, békésen kavargatja a pörköltet, nagyapa olvasgat az ágyban, egyik sem néz ki úgy, mint aki eltulajdoított volna egy macskát valahonnan.

Hát csak nem bírom ki, mondom, nagymama, honnan van ez a macska? Nagyapa felnéz a könyvéből, nagyi a fazékból, megáll a kezében a fakanál, bennem meg a szusz, tejóIsten, tényleg loptunk egy macskát. Pörög az agyam, hogy na ebből hogy mászok ki, 83 éves nagyszülők, ritkán lopnak macskát, ettől eltekintve az enyémek igen. Semmi válasz, kénytelen vagyok konkretizálni az aggályaimat: Nagymama, nem tán loptatok egy macskát? Semmi válasz, na mondom, te jószagú málnásbokor, ez több mint válasz.

Na, már gondolkodom, hogy vajon kié lehet, Nagymama ez a polgármester macskája? És hogy kerül ide? És ha meglátja, mit fogtok mondani? Hogy a Mikulás hozta? Ej, mekkora felelőtlenség macskát lopni, hát nyávog. És még a nyelvét sem vágtátok ki. Látszik, hogy amatőr munka.

Egyáltalán, hogy szereztétek meg? És akkor bevillant a fejemben egy kép, nagymama fogja a zsák száját, nagyapa egy seprűvel betuszkolja a macskát, ha esetleg ki akarna jönni az állat, akkor koppint a fején párat a seprű erre való végével, mígnem megszűnik az ellenállás, utána bekapja a vérnyomáscsökkentő piruláit, majd közösen hazahúzzák a zsákban a macskát. Igazán barátságos kép. Végigszaladt a hátamon a hideg.

Értelmiségi család, és macskát lopnak. Már láttam magam megbélyegezve járkálni, kitaszítva a tásadalom perifériájára. Hallom, nagyapa kuncog. Nevetgél, abbahagyja, újra kezdi. Hangosabban nevet. Nagymama is mosolyog nézi nagyapát, ő is rákezd. Én meg állok a küszöbön, a hátam leizzadt, mint amikor tanítom a kölköket az iskolában, gyöngyözik a homlokom, és ezek meg nevetnek.

Nagymama leült a székre, mert nem bír állva nevetni, nagyapa kezéből kiesik a könyv és kacag mindkettő szívből, úgy, ahogy már régóta nem. Feledve mindent, rántást, Jókait, gondokat, betegséget. Kacagnak, ahogy csak azok az emberek tudnak, akik eleget éltek már ahhoz, hogy megbecsüljék az apró dolgokat.
Én is elnapolom a macska fölötti bosszúságomat, és elégedett vagyok, hogy legalább ma nem éltem hiába.

P.s.: A macska csak úgy lett. Egy reggel megjelent. És azóta ott van. Privát vélemény: hiszi a piszi.

Hogyan ismerjünk fel egy tanárt? Kezdőknek.

Tanárnak lenni feladat. Tanárnak lenni felelősség. Tanárnak lenni nehéz. Hogy a brant. És nem panaszkodásképp mondom, de a július, augusztus még mindig nem elég vonzó nekem, még mindig nem.

Lassan kezd bennem megfogalmazódni, hogy mik a jó tanár ismérvei. HA NEM ÍRSZ, LESZAKÍTOM A FÜLED. Ez az egyik. Talán a legfontosabb. De mindenképpen hatásos. De mennyire. Amikor egy hasonló üvöltés elhangzik a hallótávolságomon belül, akkor egyrészt remélem, hogy nem nekem szólt, másrészt meg igyekszem unott arcot vágni, de mindenképpen közömböset, hogy a lehetőségekhez mérten ne látsszon, hogy berottyantottam ijedtemben.

Ásítani is megpróbálok esetenként, csak még egy ép darabot nem sikerült produkálnom, mert remegett az állkapcsom. De a diákoknál működik. Illetve hatásos. Lehet, hogy elátkozzák a tanárt, de körmölnek, ahogy illik. Ez az egy biztos. Aszongyák a cél szentesíti az eszközt. A cél szentesíti az eszközt?

A tanári gyakorlat igazán kiváló lehetőségeket biztosít arra, hogy az emberből kitűnően képzett, hang nélküli pedagógus legyen. Én is bátorkodtam a fentebb említett üvöltős módszerrel dolgozni, két napi csenddel fizettem érte, mert a hangszálaim az első három szó után elszakadtak, úgyhogy a diákjaim soha nem fogják megtudni, hogy mi lesz, ha nem írnak.

A másik fő ismérve a jó tanárnak, hogy olyan nyaklevest tud osztani, hogy a gyerek nyála kicsordul a padra. Ezt a jellegzetes viselkedést sajnos még nem érkeztem a magamévá tenni, mert nem is tudom, gyáva vagyok, azt hiszem. Megütni egy védtelen kölköt, hatalmaskodni a gyengébb fölött, igen, igen, ez mind az én profilomba vág, de valahogy... tudja a fene. Félek, hogy összekoszolják a habtestemet. Meg még elkapok valamit.

Veszélyes terep az iskola, kérem szépen. Egy óvatlan pillanatban, mikor lankadt a figyelmem, az egyik kölök megsimogatta a hajamat, hogy milyen szép. A másik meg odajött ölelgetni, hogy de jó hogy itt vagyok. Ez nyilvánvaló, mondjuk, de akkor is. Már gyanútlanul csámborogni sem lehet a folyosón, ki tudja mit rejt a karma vagy a következő sarok?

A kilencedikeseimet szeretem. Tévedés, el lehet viselni őket. A szájuk nagy, mint az ólajtó, és pimaszok a végtelenségig, nem tanulnak semmit, nem is tudom, miért foglalkozom velük. Ja, megvan. Mert a kis másodikosoknak gügyögni sajnos, igazán nem tudok. Ezekkel legalább szót értek. Többé-kevésbé. A kicsikre meg nagyon figyelni kell. Nehogy kiszúrja a másik szemét a tollal, ne verje fejbe nagyon a könyvvel, ne harapja le a padtársa fülét, meg ilyenek. A köpdösést mondjuk le lehet törölni, az ellen nincs kifogásom, de a többi maradandó nyomot hagy. Ha csendben ülnek, és eszik a vajas kenyerüket, akkor gyanakvóan pislogok rájuk, mert valószínű, hogy pár percen belül kitör a belemorzsáltálazölembeezértmeghalsz verekedés.

Kellemes dolog tanárnak lenni. Vannak szép percek is, na. Amikor egy röpdolgozaton a nevét helyesen írja le, felér egy vásárlás után érzett izgalommal és elégedettséggel. De komolyan. Vagy komolytalanul?

Hogyan veszítsük el a józan eszünket hat hét alatt?

Egyszerű a képlet: tanári gyakorlat. Bármennyire is egyszerűen is hangzik, nem az. Mert minden órára fel kell fegyverkezni, hogy azért az ember ne menjen teljesen védtelenül az oroszlán barlangjába. A leendő tanárok fegyvere (Csilla fejrázás, és motyogás:sose leszek tanár), általában óravázlat és jelentős mennyiségű, fejben tartott tudás.

A jó hír az, hogy ebből nekem csak az egyik hiányzik. A rossz hír meg az, hogy ez a jelentős mértékű tudás. A hevenyészett óravázlat megvan, mert még élénken él a fejemben a tavalyi gyakorlat emléke, amikor is vért izzadva szerkesztettem meg az óravázlataimat, utólag. Az órákra csak cetlikkel mentem, mert én Hájas Csilla vagyok, nehogy valamit úgy csináljak, mint a többiek.

Idén tanultam belőle, mire le kell adni mindent, remélem, nem azért fogok reszketni, mert valahová elkevertem a vázlataimat. Mert az ilyen bármikor megeshet bárkivel, velem meg háromszor többször, mint bárkivel összesen. Szétszórt lennék? A barátosném már elégedetten bólogatna, hogy ez az egyetlen magyarázat. És provokálóan néz rám, hogy merek-e ellentmondani. Abban a pillanatban, mikor szólásra nyitom a szerinte ólajtó számat, nyomatékosítja szavait egy párnacsapással. Illetve több tucattal.

Szóval a kölkök az iskolában rettenetesen rosszak. És nekem még túl kell élnem három hetet közöttük. Menni fog, egyet-kettőt megcsonkítok, a többi majd példát vesz róluk. Csak tudnám, hogy miért rángatózik a szemem mellett ez a kis ideg állandóan? És ki röhög ilyen hangosan?

Felhívás!

Való Világ 3000! Botrány! Lebuktak! Ez vonzza a tekintetet? Ez a kultúra?
Ha, nem így gondolod, kattints a linkre:
http://colourdesign.hu/facebook/explorer/pic/show/74/1027
Nyomj egy "Like"-ot a bejövő oldalon és SZAVAZZ a képre.
Kösz!

GENIUS Konferencia 2011

A konferenciával kapcsolatban annyit, hogy már hetek óta rosszul alszom, és az utolsó éjszaka jobbnál-jobbakat álmodtam. Olyanokat, hogy felszalad a harisnyám, kitörik a cipőm sarka, lekéstem az előadásomat, elszakad a ruhám, rosszul leszek, elfelejtem a beszédemet, és még sokáig sorolhatnám. Reggelizni nem mertem, mert féltem, hogy következményekkel járhat, és esetleg nem lesz időm kiszaladni. Igyekeztem kiküszöbölni az összes lehető buktatót.

És képzeljétek, én lettem az első. Én a porszem. Pedig egy másik lánynak sokkal erősebb anyaga volt. És úgy adta elő a prezentációját, hogy közben nem remegett a keze mint valami idült alkoholistának, és a hátáról sem csorgott a veríték, mintha épp végzett volna az istálló kiganézásával. Szép kulturáltan elmondta amit akart, egyszer sem dadogott, amit én is nagyon szívesen elmondanék magamról, de sajnos nem áll módomban.

És a végén, az eredményhirdetésnél, mikor azt mondták, hogy első hely, Hájas Csilla, akkor nem hittem el. ÉN vagyok ugyanis az a bizonyos Hájas Csilla. Ezért volt hihetetlen. Erre mondják azt, hogy vak tyúk is talál szemet.

Szeretném ezen a fórumon is megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak a felkészítő tanáromnak. Beregszászi Anikó sok munkát fektetett abba, hogy a konferencián többé-kevésbé összefüggően beszéljek.

És mindenek felett köszönöm az éccsapámnak! :)

Kérdéseim a macskához

Na, mit akarsz a hűtőből, már megint, mi? Egyszer rázárom a nyakadra az ajtót, nem félsz? Mit pislogsz? Ne pislogj. Anyád nem tanított meg, hogy ha kérdeznek, akkor illik válaszolni? Elég szomorú. Egyébként is, anyád merre tekereg? Erre se tudsz válaszolni? Most már a nyakunkon maradsz végleg? És örökké? Mondtam már neked, hogy ne pislogj. Ásítani se merészelj. Hallod-e, nagyon merész vagy, te macska.

Na, most meg hová mész? Ki mondta, hogy hátat fordíthatsz? Mi? Kihez beszélek én? Különben meg, ne nyávogj, mert nem bírom hallgatni. Tanulj meg rendesen beszélni. Nyávogni én is tudok. Te macska, arra az egy kérdésre válaszolj, hogy mi hasznunk belőled? Az a baj, hogy erre nélküled is tudom a választ. Semmi. Hogy egészen pontos legyek.

Legalább az egereket megfoghatnád, ha lennének. De te be vagy rezelve. Félsz az egértől. Hát mondd meg nekem, nem szégyelled magad? Egy kifejlett macska, akinek reszket a bokája az egerektől. Hát nem kellemetlen ez? Én szégyellek, ha tudni akarod az igazat. Kár, hogy ez téged nem hat meg. Mit nyávogsz már megint? Nincs semmi keresnivalód a hűtőben, az előbb mondtam neked. Már elfelejtetted? Ennyire bamba vagy? Majd ha ástál a kertben vagy két métert, akkor benyújthatod a követeléseidet. Na, legyen. Lásd jó szívem.

Már megint mit nyávogsz? Hozzám ne dörgölőzz. Látni se bírlak. Most zuhanyoztam, te meg ki tudja merre jártál. Na, sicc. Nem hallod? Kinek beszélek én, mi? Ne is dorombolj! Mit dorombolsz? Nekem ne dorombolj. Hasztalan. Tudod, hogy utálom a macskákat. Téged meg végképp. Kiemelten hátrányos a helyzeted nálam. Mit bámulsz? Ne bámulj. Nem láttál még embert, vagy mi?

De csúnya vagy. Tiszta fekete a pofád, mint valami ördögfajzatnak. Rossz rád nézni. Nem is néznék én, de állandóan útban vagy. Meg dörgölőzöl állandóan, a fene a jó szokásaidat. Legalább akkor ne lennél láb alatt, mikor itthon vagyok. Hallod, nem fogy ki az elem belőled? Meddig kell még ezt a dorombolást hallgatni, mi? Hát meg kell bolondulni. Az embernek egy kis nyugta sincs. Mit nézel? Ne nézz. És az ölembe meg végképp ne bújj. Nem szeretem, hogy tiszta szőrös vagy. És állandóan fekete. Nem unod? Én már nagyon unlak.

Már megint mit nézel? Menj inkább mosogatni. Valami haszon legyen belőled. Te lusta disznó. Nem igazság. Azért mert egy alacsonyabb életforma vagy, mindened megvan. Én meg, az evolúció csúcsa, verítékkel szerzek meg mindent. Te meg még az egerektől is félsz. Hát szállj magadba. Még jobb lenne, ha másfelé szállnál. Mondjuk az óceán aljára, egy zsákba belekötve. Akkor jóban lennénk.

Akarsz jóban lenni velem, te macska? Nem kérek sokat. Na, mit szólsz? Gondold meg. Csak ne dorombolj már megint. De nehéz veled. Mit dorombolsz? Indokold meg. Sarokba szorítottalak, mi? Mert csak pislogni tudsz meg ásítani. Na, ne nyald a kezemet, mi van veled, jó macska? A maradék eszed is elhagyott?

Pizza kontra Názárovits

Az úgy van, hogy igazából meg kéne dicsérnem Názárovicsot, mert belevágott a pizzasütésbe, amit én igyekeztem mindig is elkerülni, mert elég nagy a rizikófaktora annak, hogy még a tepsit is ki kell dobni. (Ja, egyébként Názárovits ts-sel, cs helyett, de azért írom így, mert egy: egyszerűbb, kettő: nem tudom pontosan hogy kell csatlakoztatni a ragot a nevéhez.) Szóval, igazából meg kéne dicsérnem, de az nem viselné el a lelkem, úgyhogy inkább csak megosztok néhány információt ezzel kapcsolatban. Miután belevágott ebbe a nagy feladatba, és még utánabb, mikor el is készült vele, mi is belevágtunk a pizzába, igaz, hogy a kis baltával, mert a disznóölő kést még az elején kicsorbította a kukoricakonzervnél, és mikor még megpróbálkozott azzal, hogy elválassza a pizzát a tepsitől, a kés beadta a kulcsot és felháborító egyszerűséggel kettétört. Pff.

Óvatosan rágcsáltunk, mert én így is hadilábon állok a fogorvosokkal, és igyekszem elkerülni azokat a helyzeteket, amikkel elő lehet provokálni ilyen körülményeket. Sajnos, most elhagyott a leleményességem, és a gyomrom is olyat korgott, hogy Názárovits ijedtében hátralépett, egyenesen bele a teás kancsóba, szóval nem tudtam kibújni sehogy. Hogy rövidre zárjam a témát, a helyzet az, hogy amit nem bírtunk megenni, (két és fél pizza) azt felszegeztem az ágya fölé egy százas szeggel. Ha bepenészedik, azt fogjuk mondani mindenkinek, hogy egy spanyol festmény. Élethű. Két hét kb. míg észreveszi. Tapasztalat. Ha elköltöznék, nem biztos hogy feltűnne.

Megosztottam ma az éccsapámmal, hogy nem túlzottan higiénikus megfogdosni a kilincseket a patikákban, meg mosdókban meg ilyen helyeken, mert ki tudja ki járt ott előtte, és különben is pfúj. Apa szerint, ő nem nyithatja lábbal az ajtót, mint én, mert egy kicsit idősebb már és sokkal intelligensebb, mint én bármikor is leszek. És egyébként is, a kilincs arra való, hogy a segítségével bemenjünk az ajtón. Én másképp szoktam bejutni, általában beslisszolok valaki mögött, hogy hozzá se kelljen érnem a baktériumok melegágyához. És amikor rám zárja az ajtót, akkor olyan szemrehányóan nézek, hogy szegény szerencsétlen percekig dadogja, hogy mennyire sajnálja, míg kegyesen megbocsátok. Ha szép fiú, akkor még néhány könnycseppet is kipréselek. Názárovits szerint egy aljas csaló vagyok és hogy nem sül ki a szemem. Én sem értem.

Na nem játszok én mindig ilyen aljasul. Van amikor ráteszek egy lapáttal. Arrogáns vagyok és magabiztos továbbá beképzelt és feltűnő, sajnos több nem jut eszembe, hirtelen, de ha itt lenne a barátosném, egy szuszra ledarálna még vagy háromszáznyolc jelzőt. Addig játszom, míg az áldozat egyszer csak rádöbben, hogy elveszett. És onnan kezdve én diktálok. Ja, hogy ez már most van?

Szóval, pizza-Názárovits egy-null.

Bedarálva

Na, megérdeklődtem, hogy működik ez az egész hercehurca a diplomával, hogy legalább tisztán lássak a sötétben. Kérlek szépen, egyszerűen működik: akinek nem sikerül az államvizsgája, annak a diplomáját egyszerűen bedarálják. Na. Az enyém hótziher, hogy be lesz. Mármint darálva. Ezt így megbeszélem magammal, még az elején, hogy mire sor kerül rá, hogy átnyújtsák, (a többieknek a diplomát, nekem a törmeléket egy borítékban), legalább ne kezdjek el visítva bőgni. Mint szoktam vala.

Igaz ugyan, hogy vagy tíz évvel ezelőtt, de mit számít? Nem vagyok én sírós fajta, egy kicsit szoktam pityeregni csak elalvás előtt minden este, mikor a barátosném vonakodik átnyújtani jóéjt puszikból a napi jussomat. És sose takar be. Mikor az nekem jár. Názárovits szerint még sok minden más is járna nekem, de azokat sajnos nem áll módjában átnyújtani, mert az állam legalább két számjegyű évig tartó vendégszerettel honorálja valamelyik barátságos vendégmarasztaló intézetében. Hát legalább attól fosszon meg, amitől meg tud.

Szóval, minden este, mert tisztítja a tüdőt. Nem azért, mert ég a ház, és én azt sem tudom, hogy mit mentsek, hanem mert fontos szempont, hogy az ember egészséges maradjon ebben az egészségtelen világban, főleg ha napi jelleggel mérgezi magát Názárovits nevű ciánerősségű, lassan ható, sok kínnal járó mérgekkel. Hát azt hiszem, ehhez a témához csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni.

Az utóbbi időben elég sok mindenfélét kívántunk az egyik életünket nagyon megkeseríteni akaró, de nem tudó személynek, már várjuk a hatását. Ha elkezd hullani a haja, eltörik a lába, dadogós lesz, akkor fogom tudni, hogy Názárovits-csal nem jó viccelni, mert fognak az átkai. Én is majdnem leestem a lépcsőn a múltkor. Szóval ha ez a személy hirtelen nagyon kedves lesz hozzánk, akkor lehet hogy olvassa a blogomat, vagy csak magába szállt. De ennek annyi az esélye, mint annak, hogy én még egyszer ránézek arra, aki nem érdemli meg se egyáltalán. Majdnem semmi.

Mikor kis másodikos voltam, vagy elsős, na jó, még a harmadikos kor is belefér, vígan éltem az életemet, nem aggasztottak az államvizsgák, meg efféle marhaságok. A pótvizsgáktól féltünk egy kicsit, de hát ki nem?

Most meg... szakad minden a nyakunkba. Én tényleg nem tudom, hogy az előző évfolyamok hogy vizsgáztak, elméletileg hasonló mennyiségű tudásanyagot kellett volna már összegyűjteni a négy év alatt, mint az előző nemzedékeknek, de hangsúlyozom még egyszer, hogy elméletileg. Igazán nem látok bele más fejébe, na jó, a barátosnémébe egy kicsit, vagyis teljesen, de az nem számít mert a fülén át látszik, hogy nagyon sötét van benn, és hogy a lámpa kiégett még időszámításunk előtt. Valami mérvadó kéne, mert sajnos az én fejem sem az. Az enyémben pislákol egy negyvenes izzó, ami arra drótra van függesztve, ami a füleimet tartja, hogy le ne essenek, mert hogy néznék ki fülek nélkül? De ezt leszámítva, levest lehetne enni a koponyámból, olyan üres.

Az egyik legnagyobb IQ-bajnok közel és távol, és még távolabb, az előbb fennhangon megjegyezte, hogy hát ennyire csúnya vagyok? sajnos nem volt aki megmondja neki, hogy igen. Ennyire. És lehet, hogy még egy kicsit attól is jobban. Kegyetlen világban élünk.

Ha akarjátok tudni az igazat

Arra a szomorú következtetésre jutottunk a barátosnémmal, hogy mi tartjuk ketten az eget, hogy le ne szakadjon. főképp, hogy ránk ne szakadjon. És legfőképp, hogy nehogy maga alá temessen. Názárovits fogja az egyik végét, én meg a másikat, és már alig bírjuk. Valaki igazán jöhetne leváltani.

És az is igazság még, hogy a színház jó dolog. Ezt meg is mondtam ennek a félkegyelműnek, hogy hallod-e te Mari, mostantól nagy színházba járás lesz, mert beverem a képed a szeneslapáttal. Hát beletörődött. Muszáj neki, ha nem akarja, hogy a gyönyörű arca a szeneslapátba törődjön.

Meg az is igazság, hogy egy tankönyvre volt szükségünk az egyik iskolából a múlt héten, amihez elég nehéz hozzájutni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nincs belőle. Maximum egy példány. Amit nem szeretnek odaadni a könyvtáros nénik holmi jöttmenteknek. És ha a padlizsánhajú társa ennek a jöttmentnek átható alkoholszaggal hatja át az egész könyvtárat, a tetejébe mindennek, az cseppet sem plusz pont. Sokkal inkább a szemöldökök magasba rándulását valamint az emberi arc felismerhetetlenségéig való torzulását idézi elő. Továbbá éles hangú megrovást arra nézve, hogy a kukába nem kéne belehányni.

Aztán a könyvtáros néni tekintete rám téved, és én igencsak hálás vagyok, hogy fokhagymát ebédeltem, ami tökéletesen elnyom mindenféle más illatmintát, és hatástalanítja a szaglószerv működését legalább két-három órácskára. Miután kiderült, hogy te nem a Hájas István lánya vagy? De igen, válaszolok fülig érő boldog mosollyal, hogy mind a nyolcvan fogamon megcsillan a csillár fénye, mégsem érzem még veszve a könyvet teljesen. Ez a tehetség: újraéleszteni az esélyeinket amiket a barátosném a puszta létezésével a nullára tornázott. És még a cselekedeteit nem is említettem.

Egyik szavamat a másikba öltsem, a vége az volt, ha akarjátok tudni az igazat, hogy megkaptuk a könyvet. Természetesen, tenném még ezt hozzá. Következtetés: nincs a világon jobb dolog annál, mint az én apukám lányának lenni! :)

Különvélemény

Sajnos most csak egy gyors jelentésre futja, amíg a barátosném szunnyad, egy perc szabadidőm nincs. Gyűjtést szervezek annak érdekében, hogy vegyek egy újat, mert ez a régi már elég sokat szájal. Nehezen viselem az ilyesmit mostanában. Mindenki nekem szájal. Én meg hallgatok, mert jól nevelt vagyok, de csakis ebből az okból kifolyólag. Én azt hittem, a diploma előtti év nyugis lesz meg laza. Hogyne. Idén a vizsgaidőszak két évig tart. Minket sajnos nem kérdeztek meg, mikor határoztak efelől.

Szerény személyem, azaz én, meg a barátosném, (az másfél összesen), szóval mi úgy gondoljuk, hogy egészen elegendő lenne három tantárgy, szakonként. Irodalom, grammatika, meg TTP, ami a magyar szakot illeti. Ami az angolt, ott beszédgyakorlat, grammatika és amerikai irodalomra koncentrálnék, és hagynám a fenébe az összes kreditpótló szarságot, amivel az ember semmit nem ér. De tényleg semmit. Ez a véleményem. Lehet cáfolni. Vagy helyeselni. Megjegyzem az utóbbira jobban igényt tartok. Illetve csak arra tartok igényt.

Az lesz a legeslegjobb, mikor az államvizsgán azt fogják mondani nekem, hogy sajnos Csilla, ez most nem sikerült, meg azt is, hogy jöjjön vissza jövőre, vagy tudja mit? Inkább ne is jöjjön egyáltalán. Na.

November második szombatján átesek életem első konferenciáján, ahol én is makogni fogok valamit a katedra másik oldala mögött. A sok embernek, akik közül egyiknek sincs olyan kevés ész a fejében, mint teljesen szerénytelen énmagamnak. És akik már mind letettek valamit az asztalra. És nem csak az izzadt tenyerüket, mint én.

Remélem, az összes beszédhibám előjön. És még bónuszként néhány. Éjjelente már rosszul alszom, verítékben fürödve ébredek arra, hogy felsültem, elfelejtettem a beszédemet, elkezdtem dadogni, vagy ami még ezt is túlszárnyalja, előjött a hisztérikus vihogásom, ami a legeslegrosszabb minden elmebajra utaló tünet közül, aminek a produkálására képes vagyok. Szóval, kellemesen alszom mostanában, na. Már ezernyolcszázszor megbántam, hogy jelentkeztem, é szívesen visszavonulnék, csak az a baj, hogy már nincs hová. így hát, már csak az maradt, hogy kiálljak és hülyét csináljak magamból, ami teljesen nyilvánvalóan kitűnően fog alakulni, hiszen egész életemben erre gyakoroltam.

Na, és miért, mégis miért van ez? Azért, kérem szépen, mert hiú vagyok, és kellenek a pontok az ösztöndíjhoz. Hát, erre az előadásra, egy negyedet fogok kapni szerintem, azt is csak azért, mert szép vagyok. Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy a fentiekhez hasonló módon biztassák az embert?

* Állati pillanatok

Macskás háztartás lettünk. Nem találok szavakat arra, hogy ellenérzéseimet a körülmények ilyetén alakulásával kapcsolatban kifejezzem. Ritkás esett meg velem mióta élek, hogy nem találtam a megfelelő szavakat.
Azzal az indokkal került hozzánk a dög, hogy majd megeszi az egereket. Hát ehhez, elsősorban annyit fűznék hozzá, hogy egyelőre maga sem sokkal nagyobb, mint egy felnőtt egér, másodsorban a mi házunkban soha nem volt egy fia egér sem. Remélem, megfogja az összest.

Na, ha már itt van, akkor nevet kell neki adni, mert név nélkül azért mégsem lehet. A húgom jött a szokásos macskanevekkel, mint a Cirmi meg a Garfield, mondtam neki, hogy én valami trendit akarok. Rögtön olyat akart ő is. Rendit. Aszongya, legyen Vilmos. Egy hatévestől nem is olyan rossz ötlet, de azért megvétóztam, hogy nekem jobb ötletem van. Az igaz ugyan, hogy én már néhányszor hat éves is elmúltam. Először is ajánlottan névnek a Zacskót, ami szerintem egy príma macskanév. Már láttam a lelki szemeim előtt, hogy kurjongatunk utána a kertben.

Mikor észrevettem, hogy a húgom szája rossz irányba görbül, sietve helyesbítettem, hogy legyen, mondjuk, Pitagorasz a neve, a tétel után. Valamiért ez sem tetszett a húgomnak, nagyon válogatós ez a mai fiatalság. Aztán végül hosszas egyeztetések után, döntésre jutottunk a macska nevét illetően. Én addigra már elátkoztam mindent, ami élt és mozgott akkor a környéken, de ez most nem tartozik ide. Szóval a macska neve az lett, hogy Anti. Mert ez egy fiú, ha még nem mondtam volna. Egyébként a teljes neve Antikrisztus, először is, mert pont úgy néz ki, másodszor meg azért, mert nem bírtam ki, hogy csak egy normális neve legyen. Ez a helyzet.

De ezt nem kötöttem a húgom orrára, mert ha apáék fülébe jut, akkor kegyetlenül meg leszek pirongatva érte, hogy már megint miket hordok össze a gyereknek, és hogy nem szégyellem magam? Mindig ezek a zavarba ejtő kérdések. És ilyenkor bármennyire is nem akarom, elrestellem magam, hogy egy ilyen nagy ló, mint én, igazán taníthatna valami értelmeset is ennek a gülüszeműnek.

Aztán gondolkodom, hogy mi az, amit még nem tanítottam meg neki. Arra már kioktattam, hogy a maghajat mélyen az ágy alá hajolva érdemes hajigálni, hogy ne látsszon. És hogy ha a nadrág barna hátul, azt még kifordítva fel lehet venni, meg, ha este megyünk az utcán csak oda kifizetődő lépni, ahol csillog, mert ahol nem, oda minden hülye odalép. Semmi kihívás. Azt hiszem, ezzel a tudásom legjavát át is adtam.

Egyébként mivel fehér macskát akartunk, ez meg fekete, mint a rosszbaj, mindenkinek azt mondom, hogy ez amúgy fehér, csak egy kicsit odaégett. Tömjük állandóan, mert olyan sovány, hogy rossz ránézni, húsz deka az egész macska a farka végétől a bajuszáig, és annak is a 90%-a szőr meg szempilla. Így nem lehet beledarálni a kolbászba. A húgom előtt ezt nem emlegetem, mert jön verekedni, és már egyre nehezebben bánok el vele. Vénülök, vagy mi. Amíg kisebb volt, csak beleborítottam a játékos dobozba, és mehettem a dolgomra, de az óta már egyedül is ki tud mászni, és jön utánam. Valami jobbat kéne kitalálnom, vagy lehet, hogy fel kéne hagynom a húgom bosszantásával. Bizony, az lenne a helyes, és nem vihorászva elhajolni a játékai elől, amikkel dobál.

Na, de visszatérve a macskához, valamelyik reggel arra keltem, hogy az állat szabályszerűen a számban aludt. Én meg felidéztem a hajdani kosaras időket, és olyan szépen dobtam kosárra a macskát, hogy ha lett volna a falon kosár, csont nélkül betalálok. Azért vannak még hiányosságok az én szobámban is. Mondjuk, egy vízzel teli várárok nagyon hiányzik. De nagy hasznát venném egy kerítésnek is. Áramot vezetnék bele.

Amikor ezeket az elméleteket taglalom, a húgom mindig odatelepszik mellém, és érdeklődve pislog, hogy vajon ma, mi újat tanul tőlem.
Apáék szerint, ne beszéljek hülyeségeket a gyereknek állandóan, mert a húgom már így is elég deformált világképpel rendelkezik, és ne tetézzem a bajt.
Nem baj az, ha a gyerek be van oltva, én úgy gondolom. Később, majd ennek köszönhetően fogja tudni kiszűrni az ostoba dolgokat a környezetéből. Ej, de sokat kell még arra várnom, hogy apáék elismerjék a nevelési módszereimet és köszönettel adózzanak érte. Jó nővérnek tartom magam és az is vagyok. Dacára annak, hogy a családom összes többi tagja homlokegyenest mást állít.

Az a tény is mellettem szól, hogy a macska még életben van és nem szenvedett maradandó károsodásokat. Mondjuk, az edzés nem árt neki, úgyhogy időnként belső bokával betolom az ágy alá körbenézni, meg a szekrény alá, csak olyankor elfelejtem, hogy a szekrény alá nekünk csak egy papírlap fér. De azt leszögezem, hogy ez nem minősül rúgásnak. Én rúgni a cipőm orrával szoktam. Amíg tiszteletben tartja a területemet és nem jelöl meg rajta semmit, addig a tomporát nincs mitől félteni.

Közlemény

Csak egy röpke bejelenteni való: egy darabig most nem írok semmit, ezért elnézést kérek, tőled speciel nem, mert eléggé a bögyömben vagy. De a többiekre érvényes az elnézéskérés és a bájos szempilla rebegtetés egészen addig, amíg egyszer majd Názárovicsnak lesz igaza, és úgy marad a szemem hóttomig. Vagy inkább az övéig.

Kicsit elfoglalt vagyok, na. Vessetek meg. Vagy el. Gyűjtenem kell a pontjaimat a doktorihoz. És még nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Senki sem akar adni a sajátjából. Szégyellje magát mindenki.

Ha az ösztöndíjbizottság megkérdezi, hogy miért szeretném azt a két betűt a nevem elé, és én azt találom válaszolni, hogy hiúságból (ami, egyébként teljes mértékben fedné a valóságot), akkor nagy valószínűség szerint örökre ki lennék húzva az ösztöndíjasok listájáról egy alkoholos filccel. Ezt elkerülendő kellenek a pontok. Meg annak is hasznát venném, ha valaki mondana egy jó indokot, egy hihetőt, hogy miért szeretném annyira azt a két nyomorúságos betűt. Azért, hogy az apukám büszke legyen rám. De ez csak nekem elfogadható érv, ami üti az összes többit.

Na jóccaka, Maca!

Megvénültem

Az idővel mindösszesen annyi a problémám, hogy azok kevés dolgok közé tartozik, amik fölött nincs hatalmam. Egy hétévessel elbánok, még egy Názárovits-csal is, de az idő... az idő nekem is sok.
Egy bölcs ember mondta valamikor, hogy amin nem tudsz változtatni, azt fogadd el, mert az idegeskedéstől szaporodnak a ráncok, és az egyéb öregedésre utaló jelek. Sajnos kénytelen vagyok megfogadni, mert most már az idő is ellenem dolgozik.

A nevezetes eseményre való tekintettel, csaptunk egy halotti tort, ahogy a félkegyelmű barátosném fogalmazott, és nem értette, miért fordult vérbe a szemem szinte azonnal. Na mindegy, megkezdtük az előkészületeket a toromra, zárt körű volt, csak Henci meg Edina kapott meghívót, és mert ezt a bomlott elméjű Názárovitsot nem tudtam hová tenni, lévén, hogy ő bérli a másik ágyat a szobámban, ő is ott volt. És emelte a jelenlétével a halotti hangulatot. Semmi extra program, elénekeltek nekem pár zsoltárt, Edina még a Himnuszba is belekezdett, és csak azért nem fejezte be, mert elaludt a második sor után. Na jó, nem is így volt. Kezdem az elején.

A barátosném csillogó szemekkel segédkezett a franciasalátában, amit én baljós vastagbélremegéssel toleráltam, de annyira lelkes volt, hogy elnéztem neki. Mikor már a második tányért csorbította ki, akkor észrevétlenül kezdtem adagolni a műanyag tányérokat. Igazság szerint, azt sem bántam volna, ha a fazékból eszünk, sokba fájt nekem ez a segédkezés, az a szomorú helyzet. Még a darabolásnál, furcsállottam, hogy alig gyarapszik a tojás a tányérban, viszont a héja egyre több. Kérdőn néztem Názárovits-ra, ki ette meg a tojást? Aszongya, ő nem látta, mert háttal állt és az arca nem látszott. Na, kicsit hiteltelen volt ez nekem, mert a szája sarkában ott fityegett egy darab sárgája. Nem merem írni, hogy fehérje, mert félreérthető lenne. És hadd éljek még.

Na, minden viszontagság ellenére meglett valahogy a saláta, és helyenként még tyúktermék is volt benne, nem a szarra gondolok. Utána gyorsan kitakarodtunk az állomásra Henciék elé, mert a világvégéről (Szlatina) naponta egyszer jár vonat, és olyan lassan jön, hogy csak éccaka ér ide. Előtte még kisepertem egy fél krumplit ennek a padlizsánhajúnak a szempillái közül, aszongya hagymapucolás közben került oda. Csak én nem látom az összefüggést?

Sötétben bandukoltunk ki az állomásra, mert Ukrajnában nem divat a közvilágítás. Még mindig a csernobili sugárzásból táplálkozunk. Názárovits persze hogy belelépett valamibe, aminek a szaga végigkísért minket, és egész úton azzal gyanúsított, hogy én voltam. Mármint a forrás. A cipőt kidobtuk. Názárovits még nem tudja. Henciék nagyon boldogok voltak, hogy újra körülölelte őket a tündöklő egyéniségem. Igaz a szájukból ez valahogy úgy hangzott, hogy Csilla, be nem áll a pofád. Ugyebár ne feledkezzünk meg arról, h messziről jött ember azt mond, amit nem szégyell. A szlatinai meg végképp.

Miután bepakoltuk Hencit meg Edinát a szobába, Názárovits bölcsen megjegyezte, hogy annyi hely sincs, hogy köpni lehessen. Volt. Én tudtam. Egy röpke kézitusa után megkezdtük hivatalosan a tort. Nyitányként Názárovits összetört egy tálat. A levest már nem tudtam megmenteni belőle. Nem mondom, hogy sajnos, mert borzasztó íze volt. A barátosném főzte. Talán, ha szépen megkérem, legközelebb nem fog telefonálni közben. Nem, ez így nem helyes. Talán, ha szépen megkérem, legközelebb nem fog akarni főzni. Szépen kérésből ász vagyok. Többet a konyha felé se fog szagolni.

Dobtunk a kutyának, ami azt jelenti, hogy ettünk. Ki így, ki úgy. Ki leöntötte a nadrágját, kit meg Názárovits-nak hívnak. Utána jött az érdemi rész. Emeltünk egy kicsit az alkoholszintünkön, a sok sörtől bódult hím, csak úgy pislogott, mikor belibegtünk frissen, és fiatalon, és szépen, és Henci óriási mellekkel. A sambucáról azt kell tudni, hogy én most ittam először szakszerű mixer által kevert verziót. korábban már ittunk hasonlót, a részképzés alatt, ugyanezzel a brigáddal, de azt a részt fedje homály. Erről jut eszembe, Henci, Ella üzeni, hogy adós vagy két pohárral. Azokért cserébe, amiket a sambuca oltárán áldoztunk fel.

Két kör több volt mint elég. Érdekes érzés, talán ahhoz áll a legközelebb, mikor az ember légcsövén folyékony ólmot öntenek le. A barátosnémé nagyon forró lehetett, mert sziszegve és lógó nyelvvel távozott. A kávészemeket a tetején nagyon élveztem, még reggel is találtam néhány darabkát a szájüregemben. Hazafelé menet egy kicsit csuklottam, olyan két kilométernyit. Pár vodka-narancs is lecsúszott, nem számolta senki, csak az üvegekből ítéltem meg reggel, hogy elég jó volt a parti. Akarom mondani a tor. A barátosném elég sokat kérdezősködött az előző esti eseményekkel kapcsolatban, itt-ott kiesett pár óra. Főleg az a rész, hogy vonszoltuk be a szobába, és miért nézett a portásnéni furcsán. Nekem kellett volna matt részegnek lennem, elvégre is én vagyok teljesen nagykorú a világ összes államában. Mostantól vigyáznom kell magamra, mert büntethető lettem.

Mennem kell aludni, hogy a bőröm hamvasságát még sokáig megőrizzem és a tekintetem még tovább csillogó maradjon. Egyszer eljön az idő, amikor már nem lesz pénzem drogokra. Meg kell tanulnom más praktikákhoz folyamodni.

Jóccaka Maca!

P.s.: A fenti események valóságosak és megtörténtek. A fejemben.

Macskanyúzás - felsőfokon!

Többször említettem már, hogy a macskának nálunk elég viszontagságos az élete. Szívós kis dög ez, úgy látom. Majdnem olyan mint Chuck Norris. Csak vele ellentétben, ez a macska egészen valóságos, főleg amikor hajnali fél tízkor végiggyalogol az arcomon, és gyökeret ver a torkomon. Én nem tudom, ennyire nem lenne világos, hogy a macskákról alkotott véleményem egy szóban kifejezve mindössze annyi, hogy siccc?! Esetleg még a takarodj jöhet szóba. De ezt nem mindig használom, amikor a barátosném is jelen van, mert félek, hogy magára veszi. Én azt vallom, hogy egy élőlénynek egyszerre csak egy vezényszót tanítsunk meg, és mivel a macska egy egyszerűbb életforma, ezért ő kapta a rövidebbet.

Az ilyen ébresztésektől már csak az a rosszabb, amikor a húgom bejön a szobámba, miközben én az igazak álmát alszom, hadd tegyem hozzá, és a mutató- valamint a hüvelykujja közé csippenti a szemhéjamat, hogy benézzen alá, és leellenőrizze, hogy valóban alszom-e? És aztán apáék engem vonnak felelősségre, hogy vajon honnan ismer a gyerek feltűnően sok káromkodást? Mintha én bármiféle információval szolgálhatnék ezzel kapcsolatban. A törékeny családi béke megőrzésének érdekében mindig azt felelem, hogy az iskolában tanulhatta a sok gyerek között, manapság már egyáltalán nem szűrik a jelentkezőket, mindenféle modortalan gyereket felvesznek. Vagy, ha esetleg nem ott, akkor talán a fogorvosnál, ott is mindig ragad valami építő az emberre. Én a szókincsem legjavát ott szedtem össze, egy-egy ideget ért fúrás után.
Persze nem akkor amikor én ülök a gyóntatószékben. Akkor csak bélremegés van. És gyors ámbár alapos átértékelése a személyiségemnek és a magamról kialakított képemnek. A máz lehullik, és csak egy rettegő, gyáva egérke marad, akit pont úgy hívnak mint engem. Különös, nem?

Még ehhez a témakörhöz azt tenném hozzá, hogy érdekesen gondoskodik a húgom a macskáról. Ha szerinte éhes a dög, akkor addig fogja mártogatni a fejét a tejbe, amíg minden csupa tejes nem lesz, de a macska egy kortyot sem iszik, természetesen. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy utálja a tejet. Én nem tudom, milyen macska ez, valószínűleg gyári hibás, mert ingyen kaptuk. Az sokszor nem túl biztató. Aztán, további gondoskodások: ha a húgom szerint a macskának fára kell másznia, akkor fog is, mert ha magától nem akar, akkor feldobálja, egy ágon majd csak fennakad. Továbbá, ha a húgom szerint a macska elfáradt, akkor ölben viszi azokra a helyekre, ahová szerinte a macskának feltétlenül el kell jutnia. Amikor nem érzi elég sebesnek magát, akkor dobja az állatot, ebből kifolyólag eshetett meg az is, hogy amikor az ágyra akarta dobni azt a dögöt, nem emelte elég magasra, vagy mi, és a macska koppant egy máriásat az oldalán.

A húgom egyébként sokat fejlődött, meglepve tapasztaltam, hogy már nem visít, ha nyúzom, hanem szép csendben tűri. Kis cseles a bambi, rájött, hogy így hamarabb szabadul. A hétvégén dióztunk, aminek köszönhetően hat ujjamon a bőr elég siralmasan néz ki a körmök környékén, és csak halványan emlékeztet ápolt, női körmökre, amik eredetileg voltak. Halálra voltam dolgoztatva, Csilla törj még diót, még, még, még! Kis Mussolini. Alig győztem a kalapáccsal törni, míg a naccsága ült a kisszéken, és tömte befelé a szájába, ami hasonlatos a Názárovitséhoz, feneketlen lyuk az is. Ez a kis bambi szeret velem lenni. Mindig csak beszélgetne, amit én nem is bánok, csak muszáj vagyok figyelni, mert ha nem lát reakciót akkor képes elismételni ugyanazt hetvenkétszer. És szeret az ölemben ülni, de puszit nem tudok kicsikarni tőle. Vagyis, ha jókedvében találom, akkor nagy kegyesen kioszt két adagot, de az, hogy én is összecuppantgassam, szóba sem jöhet. Ezért amikor a házbanlévőkisgyereknyomorgatós hadművelet esedékes, és már a szóban forgó nyúzni valót is becserkésztem, ezzel kezdem. Naponta öt nyomorgatás érkezik menetrend szerint, amikor ritkán vagyok otthon, akkor több. Annyi engedményt tettem, hogy hozzám nem kell naponta többször imádkozni vörös szőnyegen, térdre borulva. A vörös szőnyeget elengedem, egye fene.

A hétvégén elég sokat sóhajtozott ez a bambi, ami meglepett, mert ha jól emlékszem, ez a jellemvonás a hétéveseknek nem sajátja. Aztán kiderült, hogy az a probléma, hogy még nem mozog egy foga sem, pedig már másodikos. És az első osztályban már van két gyerek, akinek nincs foga. És most mi lesz? Komoly dolgok ezek, és igazán hálás vagyok a Mennybélinek, hogy meg tudtam állni, és nem kezdtem el vihogni, mint valami gyengeelméjű. Igaz, hogy egy kicsit féltem megszólalni, mert várható volt, hogy bármelyik pillanatban előtör belőlem az állat és szegény gyereket halálra ijesztem. Úgy néz ki, kezdek felnőni. Mintha érne az agyam.

A nap eseménye, hogy a kedvenc tanáromról kiderült: van szíve. Igaz, hogy jó mélyen, de azért van, akárhogy is titkolja. Nagy dolog ez. Becsülöm.

Továbbá láttam ma egy szép szemszínt, illetve kettőt, mert nem vak félig. Ja, a magamén kívül. Kék volt. Tiszta kék. Hm, nem is vettem észre eddig.

Pótvizsgaszezon

A pótvizsgák olyanok mint a gyümölcs, egyszer beérnek. Az a szomorú, hogy ezeknél az aratásoknál én valahogy mindig jelen találok lenni. De minden félévben. Na, jó, tisztelet a harmadik félévemnek, ott nem volt egy sem. De igazán nem rajtam múlott.

És úgy néz ki, fejlődni találtam valamicskét, egy hajszál választ el attól, hogy a bizottsági vizsgával is megismerkedjek. Remélem, megtart az a hajszál. Ez azért van, mert nekem egész nyáron eszemben sem volt a mai magyar, hogy a brant. Hát igen, szép barnára sültem, ami már jön le darabokban, de azt hiszem nagy ára lesz.

Négy napig nyammogtam azt a szerencsétlen grammatikát, a tűz vesse fel minden betűjét, és mégsem vagyok biztos benne, hogy sikerült a dolgozatom. Azt hiszem, ez inkább az én képességeimről állít ki egy szánalmasan vérszegény bizonyítványt.

Még ha elmélet lenne, az ember bevágja, és ámen. De neeem, ez gyakorlat, kérem szépen, hát mi vagyok én, Kótyuk Pista bácsi? Ezek magyar diplomát akarnak adni nekem év végén, többek között. Hát, minden erőmmel védekezek ellene, úgy látom.

Honfoglalás 2011

Elfoglaltuk a hont. Újra. Többen is pályáztak a szobánkra, lévén egy kitűnő állapotú szoba, még azután is, hogy a tavalyi évet egész végig benne laktuk. Én is. Ez a nem semmi. Igaz, hogy többen szemet vetettek a lakosztályunkra, de a barátosném hangosan és jól artikuláltan közölte, hogy aki ellenünk mer szállni, csontját töri. Tömören megmondta, mit gondol és kész. Laca nincs, faca se, laca-faca meg egyáltalán meg sincs említve.

A hon elfoglalásában nem volt túl sok szerepem, a barátosném más jellegű feladatokat bízott rám, lényegében annyi volt az én dolgom, hogy leplezzem tébolyodott mivoltomat és kontrolláljam a nyálműködésemet. Názárovits szerint nem kéne ilyen hangosan vihogni, mi vagyok én, ló? Hát, ha a kínai horoszkópot nézzük, akkor tényleg ló vagyok, és így nem keserít el, hogy egyik-másik jellemvonás időnként kiütközik belőlem. Csak farkam ne nőjön. Azt a párkapcsolatom nehezen viselné el. De ezek a tények a barátosnémat nem érdeklik, szerinte messziről süt rólam, hogy az elmém már nagyon régen megbomlott, és úgy érezte, ez veszélybe sodorhatja az eddig megszokott kollégiumi életszínvonalunkat.

Eh, megszoktam én már ezeket az előítéleteket. Végül is, száz szónak is egy a vége, (ezt a közmondást amúgy sosem értettem.) a lényeg az, hogy ismét mi uraljuk a tizenhetes termet. Ami olyan nagy, hogy keresztbe is meg hosszába is át lehet köpni. Egyszer kipróbáltuk, hogy a barátosném állt a szoba végében én meg az ajtóban és pont eltaláltam. Nem is tudtam hogy képes vagyok két métert köpni. Utána meg szaladni, mert a homlokon köpött egyén bizonyos szankciókat szeretett volna bevezetni a cselekedetemet illetően, amikre én nem tartottam igényt.

Jahaaaaj, lehet, hogy stréberül hangzik, de majd kibújok a bőrömből, hogy újra hallgathatom, milyen nőiesen horkol a másik ágyon ez a féleszű. És hogy nem férünk a szekrényben, mert ez, mert EZ nagy e-vel és még nagyobb z-vel az összes ruháját elhozta, és az én összes ruhám már nem fér. Mikor világosan megbeszéltük, hogy idén én hozom a ruháimat, ő meg csak azt amit hordani is fog. A barátosném szerint, amit én mondok, az nem megbeszélés, az a megbeszélés, amire ő azt mondja, hogy nem.
Ilyenkor mondom neki, hogy magyarul beszéljen, mert nekem csak egy érettségim van. Ilyenkor kezd el úgy vihogni, hogy egyáltalában nem lehet elleplezni semmilyen módon a bomlott elméjét, és mikor foglaljuk a szobát, félek, hogy negatívan leszünk elbírálva ebből kifolyólag...

Teniszkiralynő

Tudsz teniszezni? Persze! De jó, akkor péntekre lefoglaltam a pályát, kettőtől négyig játszunk egy meccset,jó? Tea félrenyel, szem kiguvad, köhög, mint az állat, és közben lázasan agyal, hogy na, ez alól hogy fogsz kibújni, te bamba? Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy szeretek teniszezni csak nem tudok? MI? De nem, Csilla sosem ismeri be, ha valamihez nem ért. Inkább meghal. Nagyon helyes.

Eljött a nagy nap, teniszidő, kicsit reszketett a bokám, hogy mit fogok csinálni. Amikor láttam, hogy a nézőtérre beült vagy harminc ember, rögtön jobban lettem. O, mondom, nyilvános égés lesz, nagyon helyes. Ha lúd, akkor legyen kövér. Nekikezdtünk a játéknak, küzdöttem derekasan, ahhoz képest, hogy már régen játszottam utoljára, én nyertem. Igaz előtte harminchétszer kikaptam, de nem számít akkora vereségnek, mert az egyik partnerem tapasztalt játékos volt, épp tegnap múlt tizenegy éves.

A nézőtéren többen is nekem szurkoltak, de annyi rálátásom volt a dolgokra, hogy sokkal inkább az motiválta őket, hogy rövid volt a ruhám, mint az ahogy értek a teniszhez. Az ütő úgy áll a kezemben mintha baseballozni készülnék. Nem oda készültem. Kikészültem.

Két óra után, mikor mar a rak színével vetekedtem, izzadt voltam, a hajam az arcomba lógott és apró csillagok ugráltak a szemem előtt, akkor a sofőr megkérdezte, hogy foglalja le a pályát jövő hétre is? Mondtam neki, hogy én vasárnap mar távozom ebből a csodás országból, sajnos, talán majd jövőre. Azt csak magamban tettem hozza, hogy amennyiben a jövőre szó alatt mostantól azt értjük hogy soha!

Összegezve az eredményeket, olyan teniszkönyököm lett, hogy Kurnyikovának sincs feszesebb, de ennek az volt az ara, hogy a jobb kezem teljes mertekben használhatatlan lett, úgyhogy bal kézzel gépelek és az orrommal.
Veszelyes dolog nyaralni menni, tegnap a kisujjam fagyott le a barlangban, ma az egész karomat vesztettem el, még a végén csonka-bonkán fogok hazatérni.

Vacc-vacc!

Ma barlangaszni voltunk, ami fantasztikus elmeny, eltekintve attol, hogy alig hallottam, amit az idegenvezeto beszelt, mert a fogaim ugy vacogtak, hogy mast nem is lehetett hallani. Hat igen, aki bamba, az zokni nelkul megy le a minusz harom fokba. Mert en vagany vagyok. Hat volt vaganysagbol boven. Az egyik kislabujjam meg most sem olvadt ki teljesen. Mert nem hallgattam az okosabbra, hogy oltozz fel, te bamba, mert lenn tenyleg nagyon hideg van. Aaa, ha kinn harmincot fok van, akkor nagyon fogom elvezni a tizenakarhany fokot par szaz meterrel lejjebb. Persze. Tizenvalahany, mi? Minusz harom! Hogyaza.

Raadasul tele volt deneverrel a felsobb retegekben, boszen remeltem, hogy legalabb egy beleakad a hajamba. Pechem volt, biztos nem szeretik a sampont. Ez volt eletem egyik leghosszabb masfel oraja. Es meg a vegen az idegenvezeto baratkozni akart, meg telefonszamot cserelni. Nem sok hija volt, hogy ott helyben elatkozzam. Mutattam neki a szederjes pofalemezemet, hogy takarodjunk mar kifele a napra, de nem ertette. Megkoszontem a megtisztelo ajanlatat es szepen elkotrodtam melegebb eghajlatra. Szo szerint.

Hazafele en vezettem egy darabon, a szerpentinen elottunk par biciklis tekert, ooo, mondom, ezek kozul legalabb egyet csukott szemmel is elutok, nyitott szemmel meg hatarozottan magasabb a talalati arany. Eleve mar az autoba se akartam beszallni, foleg nem elore. Az unszolasnak engedve vegul beultem, de eleresztettem egy mind meghalunk sohajt, legalabb az ovet mindenki jo feszesre kototte, es kapaszkodtak mint az allat. Nagyon helyes. Azt, hogy mind az ot biciklista a jarganyan maradt, kizarolag annak koszonhetik, hogy tul szeles volt az ut. En tenyleg mindent megtettem.

A nap kovetkezo fenypontja a nudista strand volt, majd kiesett a szemem. Most talalkoztam eloszor ezzel az eletformaval, fotokkal dokumentaltam, a baratosnem reszere, hogy o se maradjon ki semmibol. Juj, de meglepo dolgokat lehet latni. De tenyleg. Otven ev felett, mindenki egy-ket szammal nagyobb bort visel a testen, csak tudnam miert. Majd figyelni fogok erosen, nehogy az enyemet is kicserelje valaki mig alszom.

Joccaka Maca!

Uszunk, vazze?

Tegnap leellenoriztem az itteni vizet. Olyan mint masutt. A csuszdaknal eleg hamar eszrevettem, hogy en vagyok a legmagasabb, aztan mikor az egyik mogottem levo belecsokolt a fenekembe, rajottem, hogy a legidosebb is. Ugy csinaltam, mintha az egyik pottomnek lennek az anyja, igy nem volt annyira kinos. Aztan amikor odajott a verszerinti, szepen elszivarogtam.

Tovabba felvettem a surgosen beszerzendok listamra egy uj bikinit, na nem azert mert a regit kinottem, ilyenekkel mar reg nem altatom magam. Sokkal inkabb az kesztetett erre, h miutan lecsusztam a hosszu csuszdan, csobbanaskor kiesett a mellem a furdoruhabol vagy ket alkalommal. Nem erdekes, szep mellem van. De akkor is. A kolkok ne mondjak mar azt, hogy en a cicis utan jovok...

Megfurdettuk a macskat, nagyon boldog volt tole. Eszembe jutott, amikor a baratosnemmal a sajatunkat tisztogattuk. Nazarovits ugy vihogott, hogy kiesett a zuhanyrozsa a kezebol, es amig en turelmesen varakoztam, hogy muljon a roham, a macska rakaristolta fel Europat a karjaimra. Hat van igazsag? Dehogy van, meghalt Matyassal egyutt.

Egy kapcsolatban ket ember van: o meg en. A tobbiek nem szamitanak. Csak mondom, annak, aki esetleg mast gondolna. Nem erdemes beleutni az orrat, mert en ritkan utok, de ha utok, nagyot utok. Szoval furdoruha.

Megallapitasok

Azt a megallapitast, miszerint az ember hetven szazaleka viz, modositanam, a kovetkezokeppen: az egy ev alatti kolkok hetven szazaleka nyal aminek a fele okvetlenul az en ruhazatomon talal vegso nyugvohelyet. Nem a legjobb reklam arra, hogy eccer majd en is akarjak ilyet.

Gombasztunk ma, ami azt jelenti, hogy az en gombaim kozul igencsak elenyeszo mennyiseg kerult a kozos kosarba, mivel hogy harminc gomba utan talan volt egy ferges, amit ehetonek lehetett csufolni, a fergei nelkul. Pedig en annyira igyekeztem, de telleg. Ketsegbeejtoen hianyos a gombakrol birtokolt tudasom, a biologia tanarom sirna ha tudna.

Viszont, ezekbol a gombakbol en nem valoszinu, hogy enni fogok, mert teleszedtek a kosarat olyan fajtaval, ami gyanusan hasonlit a legyolo galocara, annak ellenere hogy nem piros hanem rozsaszines. Azt az egy gombat ismerem, na. Ezek meg aszongyak, hogy az jo gomba, na mondom, jol van, enm meg fiatal vagyok a halalhoz, ugyhogy inkabb eszek valami mast.

Kar hogy nincs itt a baratosnem, kicsit maganyos vagyok. Es tegnap egyedul kellett a macskat nyuznom itten. Legalabb Nazarovitsot is nyuzhattam volna melle. Felek bizonyos szavakat nagybetuvel irni tevedesbol, mert mindenfele ertelmet es jelentestartalmat beszel mogejuk, utana magyarazkodhatok. Engem a macskak egesz nyaron kisertenek. Otthon is van egy budos dog, Nemetorszagban is volt egy oriasi allat, Pragaban is itt van egy, neadjIsten megbaratkozzak veluk. Osszedolne a vilag.

Hello Prague!

Felvagos szoveg, ha azt mondom, hogy kipihenem Amszterdamot es Nemetorszagot Pragaban? Neeem. Inkabb a sok vodka/narancsot, amit a baratosnemmel magunkba eresztettunk az elmult par napban. Remelem, az anyjaek is olvassak. Hehe.
Megettem egy oriasi furt szolot, es pont az utolso szem volt rothadt. Persze, hogy azt is megragtam, mert nekem olvasni kell kozben. Nagyon helyes. Ugy, bamba!

A valtozatossag kedveert most WizzAir meg GermanWings helyett a StudentAgency/vel utaztam, ajanlom mindenkinek. Mar otodszor utaztam veluk, nem veletlenul. Igaz ugyan, hogy a tegnapi utamra emlekezni fogok, amig elek, szerintem, mert a szagokat meg most sem erzem tisztan. Mindjart megmagyarazom. Mogottem egy kellemes fiatalember ult, fulig ero mosollyal es vagy otven foggal a szajaban. Plusz/minusz ketto. Na, mondom, legalabb nem fogok unatkozni a hosszu uton. A joslatom bevalt. Tenyleg nem unatkoztam.

A bemutatkozo beszelgetes elso nehany perce utan akaratlanul is furcsa fintorba randult az arcom, a fiu remulten nezett ram, hogy miate, es en is remulten neztem volna magamra, ha ez nem utkozne nehany jelentosebb akadalyba. Valami szag olyan erovel csapott meg, hogy felteglaval sem lehetett volna tisztabb munkat vegezni. TejoIsten, mondom, mi doglott meg? Aztan gyorsan stabilizaltam az arcom izommukodeset, mikor felfedeztem a forrasat. A tokeletes uriember egy konnyed mozdulattal megszabadult a labbelijetol, amit szerintem mar evek ota nem cselekedett meg, es igencsak idoszeruve erett mar. Utoljara a ketezres evek elejen vegezhette el ezt a dicsoseges hadmuveletet. Nem akkor volt az a bizonyos robbantas?

Ember, ilyen kiparolgassal en meg eletemben nem talalkoztam, pedig par dolgot mar megeltem, leven hogy van egy ocsem. Tobbek kozott. Fontolgatom, hogy a jovoben elismerjem a versegi kapcsolatot, ami allitolag kozottunk fennall, es amit en kitartoan cafolok mar huzamosabb ideje. JObban mondva evek ota. Megjobban mondva, amiota elek.

Sok beszednek sok az alja, ha en beszelek akkor meg tobb, csak annyit akartam meg hozzafuzni, hogy bimbozo szimpatiamat csirajaban eltaposta a feltoro labszag. Szepen elkoszontem, fejfajasra hivatkozva, ami igaz is volt, mert olyan migren tort ram, hogy azt hittem, ott pusztulok el. Azt megsem mondhattam, hogy hallod, ember, olyan szagod van mint egy orgenak. A szagloszervemet tonkretetted, tobb karosodast nem akarok, inkabb ulok maganyosan.

Rajottem arra, hogy aki nalam probalkozik, ne remeljen sokat. Hosszu listam van arrol, aminek megfelelni minimum. Es a tegnapiak utan, ez a lista meg bovult egy felmeternyit, olyan dolgokkal, amikrol sosem hittem volna, hogy szukseges lenne megemliteni. De pedig.

Hát Edina, Isten éltessen!

Péntek délután nyakamba vettem a világot, na nem azért mert olyan erős vagyok, hanem csak úgy, meg a hamuba sült pogácsát, és elindultam szép hazámból. a világ végére. Aki nem tudná, ez pont hat óra vonatozásra van Bátyútól, az a tábla amin az áll, hogy "Üdvözlünk az Isten háta mögött!" kidőlt és helyette egy korhadt fadarabra valaki azt írta krétával, hogy Szlatina. Nagyon helyes.

Még nem téptem le a bőröndömről a cetlit, amit a reptéren ragasztottak rá, és így siettem végig a falun, mint egy hülye, lobogó félméteres szalaggal. Meg kell adni a módját, na mi van? Az egyik emberféle nagy udvarlásba kezdett a vonaton, szépség, ez a táska repült? mondtam, hogy nem csak a táska, a gazdája is. Amerikából? majdnem. Na, addig addig, hogy mindenáron a telefonszámom kellett neki, mondtam, hogy jóember, magának már van egy, nekem mi lesz, ha ezt is odaadom? olyan erős harmincon fölüli volt a koma, de ez nem zavarta annyira, nem tudom, én nézek ki ilyen idősnek? na szépség, add meg a számod, mondom, nekem nincs ukrán számom. Add a németet! persze, a férjem mit fog mondani? na, végül is abban maradtunk, hogy két hét múlva találkozunk Stuttgartban, azt elfelejtettem mondani neki, hogy rám egy kicsit várni kell majd. Olyan pár évet. Viszlát szépség! biztos nem adod a számod? Biztos, biztos.

Azt hiszem, egész életemben nem találkoztam ennyi illuminált emberrel, mint ezalatt a néhány nap alatt. Ez itt életforma. Senki sem józan teljesen, este felé pedig végképp. Az egyik srác sírva beszélt, azt hittem, hogy részegen ilyen a hangja, beletelt két napomba, míg rájöttem, hogy nem, józanon is így artikulál. Péntek este megismerkedtem az itteni elittel, akiknek Henci már sokat harangozott rólam. Csupa szív emberek. Csak hamar ütnek, és sokat isznak. Na, nem negatívumként mondom ezt, mert három napig teljesen közéjük tartoztam. Szombaton kirúgtunk a hámból Henciékkel, megünnepeltük az Edina szülinapját, aztán tegnap újra. Nehogy elfelejtse. Nem mintha lehetne.

Tegnap motoroztam. Életemben először. És utoljára, azt hiszem. Mindezek mellett rettenetesen hálás vagyok az égben lakónak, hogy egyáltalán életben maradtam. A srác úgy hajtott, mint a veszett, én meg úgy sikoltoztam, ahogy a számon kifért. A vér kocsonyásra fagyott az ereimben, ami helyett egy másik állagú anyagot kellene mondanom igazság szerint, ami a csípő környékén tartózkodik általában, csak a kiskorú olvasók miatt kénytelen vagyok rébuszokban beszélni. TejóIsten! Nem mertem nagyon ütni a hátát, mert féltem, hogy véletlenül halálra verem, akkor ki vezeti a motort? Biztos halál. Nálunk Názárovits a nagy motorrajongó, nem én. Én a kukac vagyok. A gyáva kukac. De nekem muszáj mindent kipróbálni, nehogy valamiből kimaradjak, mert megesz a fene.

Összegezve a hétvége eredményeit: rájöttem, hogy a vakmerőségem határait nincs mit feszegetni, lévén, hogy a fentebb említett dologgal én egyáltalán nem rendelkezem, a véremben még sokáig kimutatható lesz egy elég izmos alkoholszint, dagadtra táncoltam a bokáimat és tegnap elszívtam egy cigit. Azt hiszem, kezdek zülleni. Hát Edina, Isten éltessen! :)

Fénysugár

A mi macskánk olyan mafla, hogy néha kételkedem benne, hogy macska egyáltalán. Egészen biztos, hogy az egerekkel összebarátkozna, ha lennének nekünk, ahelyett, hogy az irtásukra törekedne. Irtani a húgomat szokta, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Na, nem mintha védelemre szorulna a kis aranyos, mert az esetek többségében ő provokálja ezeket a csonkítási kísérleteket, csak hát az ember a saját vérét védi nyilvánvalóan, még akkor is, ha ez a fentebb említett egyed esetenként elég sáros a témát illetően.

Szóval az a szörnyű gyanú vert gyökeret a fejemben, hogy ez nem macska. Sokkal inkább nyúl. Tudom, először én is röhögtem, de mikor véresre karmolta a lábszáraimat, mert nem adtam időben és elegendő mennyiségű uborka- és paradicsomdarabkákat, akkor kicsit megállt a kés a kezemben. Létezik ez? Vagy csak a miénk defektes? Erre a magyarázatra sokkal jobban hajlok, meg sem lepődnék, ami azt illeti.

A húgom újabban el van tiltva a fekete éccakától, (ez a macska, csak szólok) bizonyos egészségügyi okokból kifolyólag, ezért csak akkor nyomorgatja, amikor senki sem látja. Viszont ha sokáig csendben van és a macska sincs szem előtt, akkor tudjuk, hogy egészen biztosan sírás lesz belőle, és a húgom sokáig nem fogja akarni mutatni a karját. Általában ilyen kimenetelűek a macska és a házban található hétéves közötti interakciók. Csak a sérült testrészek változnak. De nem tanul belőlük, amin csodálkozom is, mert ettől eltekintve magasan szárnyal a többi gyerek fölött. Szeretem azt hinni, hogy nekem is van közöm hozzá.

Szeretek a húgommal társasjátékokat játszani, egyrészt itt stabil játékszabályok vannak és nem olyanok, amiket ő talál ki az adott percben, másrészt pedig, annyira szórakoztató, ahogy a kockát rázza. Összefogja a két kis markában a dobozt, amiben rázza, félig süket vagyok általában egy-egy parti Ki nevet a végén? után, de ez olyankor nem számít, és úgy rázza, de úgy, mintha az élete függne tőle, hogy teljesítse a percenkénti dobásszámot. Az egész feje mozog bele. Előre-hátra, ütemesen, ahogy arra koncentrál, hogy a kockát rázza, a szemei külön mozognak és a szája... A szája félig nyitva, tiszta nyál körbe, és nem tudom, hogy csinálja, de időnként sikeresen elharapja a nyelvét is.

Én meg csak nekidőlök a radiátornak, és nevetek és egyre csak nevetek, de úgy, hogy a könnyem kicsordul. Ilyenkor elfelejtek mindent ami fáj, elfelejtem, hogy az életem fenekestől felfordult, hogy azt sem tudom, merre tovább.
Mekkora áldás, hogy van egy tökmag a házban!

Figyelemelterelés

A húgom előszerettel követ, bármerre megyek, ha még nem lenne világos mindenki számára, ez időnként elég nagy türelmet igényel. Sőt, még többet. Ha lejövök a kertbe napozni, akkor irigykedve méreget, mert azt neki nem lehet, hétéves lévén, percek alatt odasülne valamelyik bokor alá.

Továbbá előszeretettel eszik fokhagymát és minden mást aminek éktelen szaga van kilométerekre. Ilyenkor bejön a szobámba, én meg már a küszöbről érzem, hogy valami nagyon bűzlik Dániában. Odaáll mellém, természetesen futva érkezett valahonnan, ami azt is jelenti, hogy orrán-száján lélegzik, aminek én kevésbé örülök, és amikor szóvá teszem, hogy mit tud erről az orrfacsaró forrásokról, akkor könnyedén megjegyzi, hogy bevitt pár vitamint a szervezetébe. Ezekkel a szavakkal. Én meg röhögök, mint valami félkegyelmű, és titokban büszke vagyok rá, hogy ilyen értelmes.

Na de amikor lemegy a nap, ő is jogosult haszonélvezője a füves területnek, amit mi csak kertnek hívunk. Azt hadd tegyem hozzá, hogy ugrásra készen lesi, hogy az utolsó napsugár is lebukjon a látóhatár peremén, utána indián csatakiáltáshoz hasonló üvöltéssel és csörömpöléssel, amit a nyakába akasztott sok kacat okoz, (felkészült a fogadásomra, na) lélekszakadva rohan, és úgy szemlél meg, mintha valami évezredek óta kihalt állatfaj lennék, hogy vajon mennyit változtam az elmúlt két órában, míg megkímélt a sors tőle.

Utána, elégedett sikollyal hajigál mindent szét a pléden, majdnem leszorulok a fűre. Rémes, mekkora mennyiségű játékot bír lecipelni, és aztán ahelyett, hogy játszana velük, lyukat szúr a bordáim közé a könyökével. És mindenáron beszélgetni akar. És kíváncsi, hogy én miért nem akarok. Miután én kitartóan hallgatok, elégedetten közli, hogy megölt egy bogarat. Teljesen egyedül. És hogy a hangyával is elbánik már. A vörössel is.

Aztán megint beszélgetni akar. Egyedül nem szeret. De én még mindig nem akarok. Aztán kérdezősködik, hogy miért sírtam. Nem sírtam. De sírtál, Csilla, hallottam. Az ember hogy mesél el egy hétévesnek egy szakítást? Fájt a lelkem. És már nem fáj? De még mindig fáj. És miért? Tudod, a felnőtteknek sokszor kell dönteniük, és megesik, hogy egyik-másik fáj. Akkor döntsd vissza. Nem lehet. És miért? Nem tudom. Akarod, hogy süssek neked egy tortát? Nagyon.

Már csak hányni jár belém a lélek...

Nőnek lenni alapvetően eléggé összetett dolog. Az ember legyen mindig csinos és ápolt, ne nyávogjon hogy töri a cipő, viselkedjen mindig nőiesen és törékenyen, de azért értsen mindenhez, tudjon kereket cserélni, elkergetni a félelmetes meztelencsigát, fözni mindent tökéletesen, hiba nélkül, és pár további elvárás is szerepel a listán amit szintén zökkenőmentesen illene véghezvinni, ezeket most nem részletezem, mert elég baj, hogy most már minden kiskorú olvasgathat itten.

Amikor én aszondom az embernek, hogy még tíz perc kicsim, akkor szoktam látni a hátborzongató fényeket villogni a szemében, és ez mindent ígér, csak jót nem. pedig a fenti elvárások időigényesek.

Amikor a férfinép szeme legelni jár egy csinos nőalakra, ők csak azt látják, hogy önfeledten nevet a fiatal nő és hátraveti a haját. Azt nem látják, hogy a homlokán verítékcseppek gyöngyöznek, mert a cipője olyan szúk, hogy a kislábujja egész biztosan elhalt, és nem azért könnyezik, mert olyan érzékeny, hanem mert a bugyi úgy bevág, hogy szavak nincsenek rá. De ilyeneket egy nő sose mond, mert az már kívül esik a törékenység és a jó ízlés határain, azt hiszem.

Én szoktam ilyeneket mondani az embernek, akkor mindig aszongya, hogy te választottad a cipőt, persze, megnézném én, hogy tipegne benne végig egy napot. sehogy. tudom előre.

Tegnap este koktélozni voltunk, egy egzotikus helyen, vagy negyven méter magasan volt a bár, és a koktélok különböző sztárokról voltak elnevezve. Az embernek már a lift se tetszett, hát még az épület tetején lévő üvegkalitka. hajajj. És a jóhír, hogy ma libegőzés lesz, valószínűleg nem a földön. hehehehe. csak ki ne essek a röhögéstől.

Hello Németország!

Na. óvatosan kell írni, mert az ember nővére is olvas. :D és a németországos részt meg hót ziher hogy megnézi. :D

Egyet meg kell hagyni, úgy tudok utazni, mint senki más. Mindig kárt teszek valakiben, még jó, hogy az ábrázatomon ez nem látszik elsőre. Csak amikor beülök a vonatba, és a bőröndöm majdnem visszaesik a mellettem ülő bácsi fejére, akkor kezdenek az emberek kicsit furcsán nézni. Meg amikor a gyümölcslét úgy bontom ki, hogy fröcsköl mindenhová, rögtön van egy csomó helyem, mert mindenki igyekszik olyan távolra húzódni, ahogy csak lehet.

A tegnapi utazáson is kitettem magamért. Parádésan búcsúztam el a szülőfalumtól, a vonatozást azzal kezdtem, hogy még felszállás előtt beestem a vagon alá. Ha babpnás lennék, azt mondanám, hogy rossz ómen.

Ahová az emberek lépni szoktak, mert a lépcső arra való, aki nem tudná, abba én belekapaszkodtam, hogy legalább a felsőtestemet mentsem. Nagyon helyes. Szerencse, hogy már megállt a vonat, különben már nem Hájas Csilla lennék, hanem féllábú. Nem mindegy. Miután felbicegtem a vonatra, az összes akaraterőmet igénybe kellett vennem, hogy ne kezdjek el hangosan jajgatni. Egy porcleválást olyan garantáltnak éreztem, mint annak a rendje. Később ugyanezt a lábamat úgy odacsattintottam az asztalkához, hogy öröm volt nézni annak, aki nem érezte. Érezni kevésbé volt öröm. Sőt, egyáltalán nem, hogy pontosítsak. Biztosra vettem, hogy a térdkalácsomat már csak egy hártya tartja egybe a többi összetevővel, és csak a szűk farmeremnek köszönhetem, hogy nem esett ki alul, a bokámnál.
Végezetül, mielőtt leszálltunk az emberrel, rám esett a bőrönd és pozordjává törte, a fentebb említett, fogyasztásra nem alkalmas kalácsot, ami a szép időkben még az én tulajdonomat képezte. Rend a lelke mindennek.

Hiába csomagoltam én olyan gondosan, ahogy csak lehetett, hogy ne kobozzanak el semmit a reptéren, okulva a legutóbbi esetből, ugye... mégsem ment a beszállás minden gond nélkül, mert a kurva bőröndnek kerekei is vannak! És ebből kifolyólag nagyobb volt a mérete a megengedettnél. Szóval, kénytelen voltam feladni csomagként. Aminek nem örültem annyira, mert hallottam már egy-két történetet arról, hogy milyen finoman bánnak ezekkel. És ismételten, amit megtakarítottam a vámon, az elment a réven. Na mindegy. Legalább nem tört össze semmi. Ezért aggódtam a legjobban.

Hányszor kell nekem még repülni, hogy végre zökkenőmentesen menjen minden?

Ez nem az én napom, le se tagadhatom...

Én nem tudom, hogy ezzel a macskával mi van, de tegnap a húgom lába helyett az enyémre karmolta rá a fél ábécét. Igaz, hogy azért kapaszkodott a combomba, mert az emeletes ágyról lehessegettem és fenn akart maradni. Azóta már keservesen megbántam ezt a hessegetést, de a karmolás még mindig ott van.

Létezik olyan,hogy az ember beletöri a fogát egy gumicukorba? Ja, és nem több éves multra visszatekinto gumicukorra gondolok, hanem csak egy frissen kibontottra. Jelentem, létezik. Nekem sikerült, mielott kedden elrepülök Németországba, még egy vagyont hagyok a fogorvosnál. Nagyon helyes.

Apáék szerint igazán megtanulhatnék már ember módra enni, semmi szükség arra, hogy egyszerre tizenhét gumicukrot tömjek a számba, még akkor se, ha fér. Annyit ettem belole, hogy rosszul vagyok. És még milyen rosszul leszek, amikor fogom látni, hogy a többi lányon egyáltalán nem reng a has, ha szaladnak a vízparton bikiniben. Ej, de bánni fogom ezt a sok gumicukrozást. Minden alkalommal megfogadom, hogy nem zabálok annyit, és minden alkalommal megszegem, és még többet zabálok, mint elotte. Akkoris, ha két ”zabálok” egy mondatban már stílushibának számít.

Tegnap bontottam fel a zacskót, elmondanám, hogy egy egész kiló volt benne, mindenféle színu, ízu és mennyország illatú, mostanra már csak hét darab árválkodik az alján. Na, jó,mondjuk foghatnám arra, hogy öten vagyunk a családban, és az öcsémet egész nyugodtan lehet kettonek számítani, meg arra is, hogy néhány darab leesett és azokat már nem ettem meg, mert mióta macska van a házban, azóta nem eszek a földrol. Leszoktam. De ez még mindig nagyon kevés. Sajnos vagy hetven dekával nem tudok elszámolni. Az nem olyan sok végülis, nem? Még a végén kénytelen leszek fontolóra venni, amit az ember már idotlen idok óta hangsúlyoz, és amit én idotlen idok óta nem veszek komolyan az evési kényszeremmel kapcsolatban.

Most is, mikor elmentünk Názárovits-csal pihenni egy kicsit Amszterdamba, az ember nem úgy búcsúzott el, hogy kicsim ne pasizz, hanem ehelyett azt mondta, hogy kicsim ne egyél sokat. Kíváncsi lennék, hány férfi mondaná ezt a világszép nojének nyaralás elott. Még akkor is, ha én nem vagyok világszép.
Azért annyit tanulságot levontam, hogy nem éri meg egyszerre tizenhét gumicukrot rágni. Beérem tizenhattal is.

Utinapló 7. fejezet

Na, végre itthon, végre harminc fok, végre mogorva határőr, valamint udvarias emberek, akik szívesen leemelik a bőröndömet a vonatról, olyan szöveg kíséretében, hogy ilyen gyönyörű hölgynek bármikor, és eközben a ráncos, kövér felesége ott áll mellette, és engem méreget. Názárovits meg ösztökél, hogy siessünk, mert nem lesz jó vége, ha az asszony ránk ül. nem mintha külföldön nem lettek volna kedvesek meg udvariasak, de azért legközelebb melltartót is veszek.

Ja igen, találós kérdés: a barátosném ül a vonaton, tébolyodottan néz maga elé, a szemeit forgatja és közben az ujjain számol valamit hangtalanul. Mi az?
Senki többet, harmadszor? elárulom: azon pörög az agya, hogy vajon a határon mi miatt nem fogják átengedni? számolja, hogy útlevél megvan, pénz megvan, telefon megvan, táskák megvannak, Csilla megvan. Úristen! Csilla hová lett??? Ez így viccesen hangzik, de kicsit korlátozva érzem magam, amikor egy-két közvetlen mondatot intéz hozzám, visszatérésem után a fülkében, pedig én csak elmentem oda, ahová a király is gyalog jár. Nem érdekel, majd elmész otthon! Na. Nem nagy dolog 17 órát kibírni, igazán. Még jó, hogy nem vagyok terhes, szaladgálhatnék félóránként. Aszongyák azoknak már nem is zárnak jó az izmaik. Hallod, Oxa? :D Te jó ég, de félelmetes...

Furcsa egy kicsit itthon, de már kezdek belerázódni, minden a régi: a szobámban nem férünk, az öcsém is most jött haza, a húgom még mindig abajgatja a macskát, a macska még mindig harap, minden rendben.

Na, a szuveníreket nagyjából szétosztogattam, a jellegzetes holland cukorkákra a húgom kimondta a lesújtó véleményét, szerinte hányásízűek. Egyébként nem tudom, hogy az ilyen tapasztalatait honnan meríti, mi nem tartunk alkoholt a házban. Elérhető helyen.

Egy hét múlva Németországba repülök az emberrel, azt kicsit veszélyes lesz kommentálni, mert a nővére állandó követője a blogomnak... Na, de majd csak kitalálok valamit.
A nap nevezetes eseménye, hogy a macska akkorát karmolt a húgomon, hogy nem látom a végét. Ja, hogy ez mindennapos nálunk?

Jóccaka Maca!

Utinaplo 6. fejezet

Az a baljos megerzesem tamadt, hogy meg fogom banni ezeket a marha nagy zabalasokat. Meg csak egy hete vagyunk itt, de en mar hiztam ket kilot, pedig eleg erdekeseket esznek itt az emberek. Es vajon a baratosnem mennyit hizott? Harminc dekat! Hat van igazsag???

Az eccakai eletrol annyit, hogy csak egy vodka/narancsot ittunk osszesen a baratosnemmel, meg egy tequilat, mert tobbet nem mertunk. Ezeknek az osszetevoit legalabb ismertem. Sokan megbamultak, egyreszt mert nem voltunk szokek, masreszt a baratosnem sugarzasa kilometerekre hatott, na egy kicsit lehet az enyem is. Nagyon lomposak itt a csajok, es olyan tehenkek, hogy csak a csengo hianyzik a nyakukbol. De komolyan. Meg akkor is, ha egy ilyen mondatot nem lehet komolyan venni.

Ma voltunk a Delfinariumban, leirhatatlan elmeny. Igazan. Gyonyoruek a delfinek, a rozmarok es a fokak is. Igaz, hogy annyit bofogtek es olyan hangosan, hogy a gyomrom felfordult tole. Nazarovits letorkolt, hogy nem bofognek te hulye, hanem igy beszelnek. Mondtam neki, igaz, hogy en nem tudok ilyen szinvonalu teljesitmenyt nyujtani, de azert megteszem ami a kepessegeimbol telik. Savanyu keppel helyeselt, hogy sajnos, ezeknel a teljesitmenyeknel, valamilyen okbol kifolyolag o mindig jelen van.

Szombaton mar otthon leszek, lassan neki kell allni es begyujteni a szuvenireket. Az egyik uzletben lattunk Ukrajnabol importalt cukorkakat, a baratosnem azon vihoraszott, hogy o egy csomag hazait fog vinni szuvenirkent. Pedig ma az osszes gyogyszeret beszedte. Lattam.

Ebed van, hat te mit gondoootta??

Ma foztunk Nazarovits/csal, vagyis inkabb pusztitottunk a konyhaban. tejfeles csirket, ami olyan konnyu, hogy nehez elrontani meg ket ilyen gyakorlott fozonek is, mint mink vagyunk. Azert remekeltunk, mint szoktunk vala. olyan modern a konyha, hogy szellemi fogyatekosnak ereztem magam, mert nem minden gombnak ismertem a funkciojat, pedig en mar egy kicsit jaratos vagyok az ilyesmiben. Azert meglepo modon izlett nekik, sot, repetaztak is, ugyhogy ugy velem, elegedettek lehetunk.
Voltunk ma vasarolni, beujitottam egy/ket szexualis ruhacskat, mar eppen kellett egy frissites.
Este eccakai elet jon...

Utinaplo 5. fejezet

Bevettuk Amszterdamot! mindennel egyutt. Az Eszaki tenger is megvolt. Ketszer. Meglepoen meleg volt a viz, legalabbis ezt mondjuk majd mindenkinek. A piros lampas negyed egeszen erdekes, a fuvezes is. errol most nem kivanok bovebben nyilatkozni. Holnap este kerul sor az eccakai elet felmeresere. Megnezzuk, hogy miate itt es hogy az itteni herenek mit tudnak.

Joccaka Maca!

Utinaplo 4.fejezet {Amszterdam!}

Na, ma jott el annak a napja, hogy bevesszuk Amszterdamot. Akar tetszik neki, akar nem. mennyit kell nekem majd otthon javitgatni ezeket az ekezeteket, tejoIsten.

Az ido termeszetesen olyan szar, amilyen csak lehet, az ember asse tudja, hogy oltozzon fel. en megaszontam, nem erdekel, ha tudogyuszi lesz belole, nem azert hoztam a sok szexualis ruhazatomat, hogy a borondben porosodjon, ugyhogy vacogva bar, de buszken fogok fesziteni bennuk. remelelm a vacogas a fenykepeken nem lesz szembetuno.

Az uzsonnat mar osszecsomagoltuk Nazarovits/csal, aki meggyanusitott azzal, hogy csak azert nyalogatom vegig az osszes szendvicset, hogy neki ne kelljen, de felvilagositottam, hogy azert, mert annyira bena vagyok, hogy a lekvar fele melle ment. Es kulonben is, az egyetlen eset, amikor Nazarovits hozzaferhet az ennivalomhoz, az azt jelenti, hogy en mar halott vagyok.

Egyebek mellett ma furdes lesz az Eszaki tengerben (hol az a rohadt kotojel meg a tobbi irasjel? es az ekezetek?), es boldogsagsutizes, es fogaknak csikorgatasa. Mar alig varom. (ezeket muszaj vagyok irni, mert Henci figyelemmel kiseri munkassagomat, foleg azert, mert rengeteg erdekesseget tudhat meg Nazarovits/rol belso forrasokbol.)

Na, egyelore ennyi, majd meg irok.

Tegnap csalodtam egy nagyot az elektromos biciklikben, en azt hittem, hogy az olyan mint a motor, de ez meg mindig jobb attol, amit a baratosnem hitt, elmondom nektek, hogy Nazarovits szerint az elektromos bicikli arammal mukodik, be kell dugni a konnektorba, es addig lehet vele menni, amig a madzag tart. jaj, nem birok gepelni a rohogestol, es attol, hogy a fentebb emlitett alany ut a parnaval, es torlesre osztokel. de en eros vagyok es bator, mint egy romai gladiator, akkor is elmentem, ah torik, ha szakad, vagy ha Nazarovits ut. Jaj, Csilla nagyon rohogott. szokasahoz hiven.

Na, tsok a csaladnak!

Utinaplo 3.fejezet

egy kicsit mindha el lennek maradva a bejegyzesekkel, ugy erzem. Na, tegnapelott takaritottunk a baratosnemmal a szeretethazban, remelem, sikerult valami hasznosat is tenni. A tetoterben a kovetkezo csoport onkentes fog lakni, teljek oromuk benne. Mivel olyan hideg volt, hogy vacogtunk rettenetesen, mert ugye az ember nyaralni megy,nem visz melegebb felsoket, se nadragbol nem teng tul a keszlete, ugyhogy most porul jartunk. gyonyorusegesen voltunk feloltozve, terdnadrag, harisnya, zokni, nem reszleteznem tovabb. es aki hulye, az a 70 euros pragai szandaljaban takarit, mert egyedul abba tud zoknit huzni. nagyon helyes.

Tegnap jott el annak a napja, hogy repultunk. Eletemben eloszor. kicsit keseru szajizzel emlekezem, mert a repteren kidobattak az osszes folyadekot a borondombol, ertem itt a tusfurdomet, sampont, kondicionalot, parfumoket, testspray/ket, arclemoso, stb. szoval minden olyan dolgot, ami egy no piperetaskajaban talalhato. jaaaaaj, de fajt a szivem ertuk. tudta a fene, hogy csak 100ml/s kiszerelesben lehet felvinni barmifele folyadekot a gepre, az enyemek meg 250 ml/sek voltak. meg a fogkrememet is kidobtak. amit megtakaritotttunk a csomagfeladasnal, az elment itt.
Elottunk egy csajnak a cipojet is le kellett vennie, ugy megmotoztak, meg atvilagitottak, mert valamije mindig sipolt. nem irigyeltuk. ezzel a pakolosdival elment egy csomo ido, es mire a baratosnem is vegzett, mondta a kisero, hogy utolso felszolitas, siessunk beszallni a gepbe. na. megfagyott a ver az ereimben, hat meg, amikor a beleptetesnel a csaj elkezdte nezegetni a vizumomat, azt hittem, hogy valami gond van, es innen kuldenek vissza.
sikerult ablak melle ulnunk, amikor felzugtak a turbinak, kicsit izgultunk. vagyis csak en, a baratosnem meglepo modon nem annyira. csodalkoztam is, lam, nehez esetekben derul ki, hogy ram sosem lehet szamitani. Aztan a legikiserok elmagyaraztak, az elvart viselkedest veszely eseten, mondtam rogton, hogy tolem csak sikoltozasra szamithatnak.

Nyugodt utunk volt, azt leszamitva, hogy olyan feluton a pilota bejelentette, hogy legyen keznek az oxogenmaszk, mert turbulenciak barmikor varhatoak, na, ennek a mondatnak nem orultem annyira. tovabba aszongya, minden rendben 11 km magasan repulunk, 800 km/oraval, mar uncsi is. megfagyott bennem a ver is, valahogy nem vagyok szokva az ilyen magassagokhoz. de azt a megallapitast tettem, hogy a felhok folott tenyleg mindig sut a nap.
baj nelkul leszalltunk, ugyan a baratosnem vegig rimankodott, hogy legalabb lefele ne sikitsak, de szerintem csak kitalalta, hogy bosszantson vele. nem vagyok en olyan sikoltozos fajta. csak bizonyos esetekben. meg repuleskor.

Az a szomoru helyzet, hogy itt is esik az eso, nekem meg csak egy tiszta nadragom maradt. lehet, hogy a hazigazdanket fogom kolcsonvenni, mar a felhatalmazast kicsikartam, csak az a baj, hogy olyan 70 kg/val nyom tobbet, mint en.
Furcsak itt az etelek, de hat ha Romaban vagy, viselkedj ugy mint a romaiak. Ez meg Amszterdam, de szerintem hasonlo mondasok vonatkoznak erre is. 10 napba meg nen halt bele senki. nehogy mar en legyek az elso.
Megallapitottuk a baratosnemmal, hogy a jomod onnan kezdodik, amikor az ember kulon mosogepet tart a feher ruhaknak es kulon egyet a szineseknek. na. csak mondom.

Kicsit usztunk ma, Nazarovits megremisztett ket/harom gyereket, mert csoppet frocskoltek. valogatott karomkodasok sorat zuditotta rajuk, mazli, h nem ertettek.
A rossz ido miatt, holnaptol kezdjuk a baratkozast Amszterdammal, valamint a boldogsagsutit, mindenkeppen meg kell kostolnunk, mert Henci kiatkoz a vilagbol. mar a baratosnemmal megbeszeltuk, ha lesz sutizes, ha nem, Hencinek mindenkeppen azt mondjuk majd, hogy volt.

Na, majd irok meg. csok.

Utinaplo 2. fejezet [hianypotlas]

Kezdem ott, hogy szombat hajnalban elmentunk vizsgazni, en fogvacogva, Nazarovits meg vihoraszva mert most nem az o bore kerult a vasarra. Ahogy megerkeztunk Tatabanyara, rogton nyilvanvalova valt, hogy en vagyok aleggyengebb lancszem. A baratosnem szerint semmi okom panikra, mert mindenki kocka, egyedul en vagyok kimondhatatlanul gyonyoru. Mondtam neki, hogy rajtam ez most nem segit, viszont egy vodka/narancsnak orulnek.
Amig a soromra varakoztunk, kicsit vihorasztunk, ami a baratosnem szerint nem illo, es igazan beszelhetnek valami komolyabbrol is. Mondtam neki, hogy en idonkent kompromisszumokra is hajlando vagyok, mi ujsag a huvelygomba vilagaban? Erre hirtelen elkezdett csuklani, amit kohogessel alcazott, es az en olembe meg csak ugy hullott a sok jofele morzsa a szendvicsebol. nagyon helyes.

A bizottsag csupa ertelmes dolgot kerdezett, a nagyjara tudtam is valaszolni, aztan majd meglatjuk. Egy het mulva lesz eredmeny. Nekem azt fogjak mondani,hogy fuuuj, Csilla, maga volt a legszanalmasabb palyazo. Nem tudott semmit.

A delutant kellemesen toltottuk a Jobbik elnokenek es parjanak tarsasagaban. Jo volt ujra latni oket. Miota utoljara talalkoztunk, bovultek egy taggal, aki olyan kis babaszagu volt, hogy muszaj volt szottyongatni Nazarovits/csal, amikor csak lehetett, meg jo, h nem fog ra emlekezni, mikor felno.

Hazafele a buszon elbambultunk, es egy faluval korabban szalltunk le, nagyon helyes. aki hulye, haljon meg. es egyebirant meg gyalogoljon 8 km/t. Viszontagsagos korulmenyek kozott erkeztunk meg Dunaalmasra, mert kiderult, hogy az egyenes uton is el lehet tevedni, tovabba arra is feny derult, hogy a baratosnemat betegesen vonzzak az utmenti meggy, szilva, korte, eperfak, es az sem akadaly, ha esetleg a fent emlitett fak torzse egy keritesen belulre log. Ezert fekete a bal kezemen harom ujj is. En mondom, engem minden rosszba Nazarovits rangat bele. Mar az utolso kilometereket cammogtuk, mikor mar egy neni is megelozott minket, raadasul ketszer, es a baratosnem ramformedt, hogy mit akarok en attol a szerencsetlen nenitol, amikor megemlitettem neki. hat az attol fugg, hogy mik a lehetosegek. A taskajat mindenkeppen szeretnem kitepni a kezebol. ezeken a dolgokon egy kicsit elvihorasztunk, majd tovabcammogtunk.

Gyonyoru szobat kaptunk Dunaalmason, de ket nap alatt ugy lelaktuk, hogy nem lehet rajonni, hogy itt ket lany lakik. Az asztalon ures cukorkaspapirok tomege hever, kekszes dobozokkal egyutt, hat/het csoki megbontva, termeszetesen mindegyikbe beleharapott valaki, tovabba, talalhato meg az asztalon egy talca tele sutemenyekkel, es vegul a nagy halom Turo Rudis papir, amik alatt valahol nagyon melyen a baratosnem horkol, szep noiesen, ahogy illik.

Az ilyen nagy zabalasok utan a baratosnem altalaban felajultan fekszik az agyon, es utasitasokat ad arra nezve, hogy mi a teendo, ha esetleg rosszul lenne. Rohogve felvilagositom, hogy ez a helyzet mar beallt. ki tudja mikor. Tovabba felhatalmazast kapok tole, hogy ha esetleg a mai nap folyaman meg enne valamit, nyugodt lelekkel ussem ki a kezebol. Ilyenkor mindig elkapja valami filozofikus hangulat, es azon mereng, hogy hogyan lehet harom nap alatt ilyen disznomod elhiznï? Hat, amint azt a mellekelt abra is mutatja, nagyon konnyen. Foleg ugy, hogy az ember, (neveket nem mondhatok), reggel, ebredes utan, meg felalomban becsocsal egy Turo Rudit, majd miutan felul kohogni, mert felrenyelt egy darabot, mar tiszta tudatal tol be a rendszerbe egy turos taskat, ot/hat muffinnal karoltve, valamint ezeket lekiseri egy fel liter tejjel. Utana visszafekszik egy kicsit, erot gyujteni ahhoz, hogy letamolyogjon az ebedlobe, reggelizni. Rendesen. En nem ertem, hogy ebbe a csontiba, hova fer ennyi minden? mar a multkor beleneztem a szajaba, hogy vajon a torkatol lefele csak egy otvenliteres zsak van?

Es egy fentebb emlitett eloreggeli utan, az etkezoben nyugodt lelekkel eszik tovabb, olyan szemmel meregeti az alkalmazottakat, hogy nem is mernek tul kozel ulni hozzank. Az en fejem meg egyre vorosebb es vorosebb a sok visszafojtott rohogestol. Ebed utan egy kis szundi van, majd ropke idoszak eltelte utan, a baratosnem ketsegbeesetten kotoraszik valami eheto utan, mert leesett a vercukra. Ha negyven percig nem jut etelhez, elvonasi tunetei lesznek. Elkezd reszketni meg osszefuggestelenul beszelni. mondjuk az autobbi eleg gyakori jelenseg. lehet meg kellene nezetnem egy szakemberrel. mint a mosogepet szokas. a mienk otthon idonkent csak ugy mukodik,ha oldalba rugom. Igaz,hogy a mosogep nem szokott jajgatni. ezt meg at kell gondolnom.

Arra is rajottem, hogy a baratosnemnek leteleme az eves. barmilyen korulmenyek kozott kepes enni. es a legremisztobb az egeszben, hogy a barmilyen szo alatt tenyleg barmilyet ertek.
na, nem baj. lehetne sokkal defektesebb is. azert osszessegeben halas vagyok, hogy van nekem ez a felkegyelmu. Sok mindent koszonhetek neki. Tobbek kozott azt is, hogy ujabban rangatozik a szemem mellett az a kis izom.

Útinapló 1. fejezet

Na, hol is kezdjem? Legjobb lesz az elején. És nagy hézagokkal, mert sok dolgot örökre titokban kell tartanom. Nem tudom meddig fogom bírni. A legeslegeleje az volt, hogy életem egyik legnagyobb baklövése volt elhinni, hogy Csapon tök jó lesz átkelni. Egy veszettség elleni oltás jobb lett volna. Vagy egy ménkűcsapás. Esetleg kettő. Szóval csak annyit árulhatok el, hogy a barátosném összes ruháját átforgatták. Még azokat is. Már mióta mondom neki, hogy rettenetesen kábítószercsempész képe van, nem hiszi. Most itt volt a bizonyíték. Ja, és ő kapta azt a vámost, aki olyan morcos volt, hogy csak na. Valószínűleg a rendszeres nemi élet hiányának köszönhetően. De ezt már nem kérdeztük meg, mert örültünk volna, ha átengednek.
Utána a váróteremben megörültünk, hogy van egy szabad lóca, rátelepedtünk reggebédelni. Az örömünk kicsit korai volt, alighogy szétpakoltunk: szalonna, hagyma, bicska, ahogy illik, a szembelévő ajtó kinyílt, kilépett rajta egy bácsi a kezét törölgetve, mi meg prímán ráláttunk egy piszoárra. Fordult egyet a kenyér a számban, na. Ez van, ha Názárovits választ lócát. És lekéssük a vonatot, ha én.

Na még néhány információ, zuhogó esőben érkeztünk meg Dunaalmásra, én röhögve, Názárovits csíkosan, mert a hajáról a festék leolvadt. És az arcára csorgott. Aztán később a zuhanyzásnál akadt néhány probléma, mert a gyógyvíz kicsit tojásszagú. Záptojásszagú. A barátosnémnak nem annyira teccett. Aszonta nem is fog mosdani itt, amíg itt vagyunk, de ebbe még én is beleszólok. Ma takarítottunk egész nap, hogy valami hasznot húzzanak belőlünk, ne csak a kenyeret pusztítsuk.

Holnap vizsgázom Tatabányán, remélem sikerülni fog. Nagyon izgulok. Kérem szépen-pen, hogy gondoljatok rám. Ha csak feleannyi ember fog szurkolni, mint ahány állandóan olvas, elégedett leszek.